Ahogy megírtuk, lapinformációk szerint Selena Gomez és Benny Blanco heteken belül megtartják esküvőjüket a kaliforniai Montecitóban. Az eljegyzésük tavaly volt, most pedig már a kétnapos ünnepség előkészületei zajlanak.
A Daily Mail beszámolója szerint a pár fokozott biztonsági intézkedéseket vezet be, miután július 14-én kiszivárogtak a ceremóniára vonatkozó tervek, beleértve a vendéglistát, a dátumot és a helyszínt. „Selena esküvőjének biztonsága rendkívül fontos lesz, mert nemcsak ő közszereplő, hanem a vendégek közül is sokan azok lesznek” – nyilatkozta egy bennfentes a lapnak. A 33 éves énekesnő azt is fontolgatja, hogy teljes telefontilalmat vezet be a vendégek között. „Még nem tudja, hogy engedélyezze-e az embereknek, hogy használják a telefonukat, de szeretné, ha minden meghívott jelen lenne” – tette hozzá a forrás.
Egy másik, a párhoz közel álló informátor arról számolt be, hogy Selena és benny sűrű időbeosztása miatt képtelenség lenne az esküvő elhalasztása vagy új helyszín keresése. „Ha később lenne, akkor elgondolkodnának a változtatáson, de ez most lehetetlen feladat. Ráadásul nem akarják elhalasztani az esküvőt, és új helyszínt sem szeretnének keresni” – mondta a bennfentes. „Ehelyett inkább megduplázzák a biztonsági intézkedéseket, hogy a rendezvény a lehető legprivátabb legyen” – nyilatkozta a jólértesült.
A vendéglistán több A listás híresség szerepel, ott lesz Selena Gomez legjobb barátnője, Taylor Swift, valamint párja, Travis Kelce is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.