Már majdnem 45 év telt el azóta, hogy elveszítettük John Lennont. A világhírű Beatles frontembere 1980. december 8-án veszítette életét, miután az akkor 25 éves Mark David Chapman agyonlőtte őt a New York-i házuk lépcsőjén. A zenész éppen a feleségével, Yoko Onóval sétált hazafelé, amikor Chapman hátba lőtte őt. John Lennon gyilkosa azóta életfogytiglani börtönbüntetését tölti egy amerikai börtönben.

Forrás: Redferns
John Lennon gyilkosa már 14. alkalommal kérte az ideiglenes szabadlábra helyezését
A 70 éves Mark a fél életét a börtönben töltötte, és folyamatosan kérvényezi a szabadlábra helyezését, azonban eddig mindig visszautasították. Legutóbb idén fordult a bírósághoz azzal, hogy megbánta a tettét, és szeretné, ha ezt figyelembe vennék az eljárás során:
A gyilkosság kizárólag rólam szólt. Teljesen önző okok irányítottak, szerettem volna népszerű lenni. Hírnévre vágytam, és célt találtam ehhez. Annyira mélyen voltam, hogy elhittem, hogy a gyilkosság által lehetek valaki
– idézte Chapman szavait az Unilad. John Lennon gyilkosa hozzátette:
„Megbántam, amit tettem. Ő is egy ember volt. Itt vagyok... túléltem őt, de közben szörnyen sajnálom a családját, a barátait és a rajongóit is. Bocsánatot kérek a pusztításért, amit végeztem, és sajnálom a szenvedést, amin keresztül kellett menniük. Egyáltalán nem gondoltam ebbe bele, amikor elkövettem a bűnömet. Most már nincs bennem vágy a hírnévre..." – zárta sorait a szabadulásért küzdő elítélt.


