Hódi Pamela TV2 csábítás Szalontai Szilvi szerelem féltékenység Édes Élet Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szalontai Szilvi sajnálja, hogy miatta veszett össze Berki Krisztián és kedvese, Pamela. Annál is inkább, mert a TV2 Édes életéből kiderül, a modell és az egykori Fradi-vezér a közös ebédjük alatt is arról beszélgetett, mivel csavarta el Pamela Krisztián fejét. Szilvi azt is kijelentette, soha nem lenne harmadik egy kapcsolatban.

Ahogyan a Life.hu megírta, egy félreérthető SMS miatt szakított Berki Krisztián és Hódi Pamela. Az üzenetet Szalontai Szilvi írta, aki mostanában Berkivel edz. A csinos szőkeség a Hír24-nek azt mondta, hogy sosem randizott Berkivel, közös ebédjük során pedig nem mentek túl a barátság keretein.

"Krisztiánnal régóta ismerjük egymást, nem titok, hogy jóban vagyunk. Hasonló a humorunk, jól megérjük egymást, pont ezért tűnhet úgy, hogy több van közöttünk, mint barátság. Soha nem randiztunk Krisztiánnal, és nem is került ez szóba közöttünk, bár az tény, hogy ő szeret udvarolni, de ez még nem jelenti azt, hogy megcsalná Pamelát. Én soha nem rondítanék bele egy kapcsolatba, úgy gondolom, van elég szabad férfi" - magyarázta az egykori modell a Hír24-nek. "Krisztián egy igazi alfahím, így néha tényleg el kell kapni a grabancát. Pamela pedig nemrég adott életet egy kisbabának, így érthető, hogy érzékeny. Amúgy egy talpraesett lány, aki szerintem tökéletes társa Berkinek" - tette hozzá Szilvi.

Letiltotta Berki Krisztiánt a polgármesterhttp://www.life.hu/legykepben/20131217-berki-krisztian-sportolo-nem-tarthatott-eloadast-szabadbattyanban-a-polgarmester-megtiltotta.htmlBerki Krisztián elsírta magáthttp://www.life.hu/legykepben/20131211-berki-krisztian-sportolo-amikor-ujabb-tetovalasat-keszitettek-a-tuszurasok-okozta-fajdalom-miatt.htmlÖsszes ruháját ledobta Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/legykepben/20131128-berki-krisztian-az-edes-elet-sztarja-a-kamerak-elott-meztelenkedett.htmlNehezen bírja szex nélkül Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/legykepben/20131118-a-tv2-edes-eletebol-kiderult-hogy-berki-krisztian-nagyon-szexelne.htmlAz első kép Berki Krisztián kislányárólhttp://www.life.hu/legykepben/20131106-berki-krisztian-sportolo-uzletember-megmutatta-ujszulott-kislanyat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.