Arnold Schwarzenegger nők családalapítás Maria Shriver egyenlőség társadalom család feminizmus esélyegyenlőség karrier férfiak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tényleg a férfiakkal való egyenlőségre vágyunk? Vagy csak a mozgalmárok szeretnék, hogy a nők egyenlőek akarjanak lenni a férfiakkal? Mire is vágyunk tulajdonképpen? És mit kíván üzenni a világnak Beyoncé?

Beyoncé Knowles-Carter 2013 decemberének elején cikket írt a The Shriver Reportba. Az énekesnőt Maria Shriver női egyenjogúságról szóló írását követően kérték fel véleménye összefoglalására. Shriver egyébként Kalifornia állam egykori kormányzójának, Arnold Schwarzeneggernek a felesége. De miért is ragadott Beyoncé billentyűzetet?

Forrás: AFP/Getty Images/Jamie Mccarthy

Azért, mert véleménye szerint a női-férfi egyenjogúság csak mítosz. Érvelésében az amerikai munkaerőpiacot hozza fel, amelynek szerinte a felét teszik ki a nők, azonban mégis csak a férfidolgozók bérének 77%-át kapják kézhez. Ameddig pedig ez a helyzet fennáll, nem lehet egyenjogúságról beszélni. Amíg a nők ugyanolyan végzettséggel, egyazon munkakörben kevesebb fizetést kapnak, addig minden csak legenda. Beyoncé a megoldást abban látja, hogy a két nem képviselői egyszerre mondják ki: ez így nincs rendjén. Addig ugyanis semmi sem fog megváltozni.

Szerinte az emberiségnek a férfiakra és a nőkre egyaránt szüksége van, méghozzá ugyanakkora mértékben. Ezért nem bírja felfogni ésszel, miért kerülnek mégis háttérbe a hölgyek.

Forrás: Thinkstock

Beyoncé cikkének kommentjei között fel-felbukkan a feminizmus, nyilvánvalóan 'az itt van, tessék, ezt akartátok, akkor most egyétek meg, amit főztetek' stílusban. Ezzel persze a Life.hu-n is foglalkoztunk korábban.

"Ezzel a rohadt feminizmussal sikerült elérni azt, hogy nem elég, hogy a nő végez minden házimunkát, hanem még meggebedhet a munkahelyén is nyolc-kilenc órában"

em a feminizmus átkos vívmánya, hogy
a nőknek a munkaerőpiacon és a háztartásbanviszont ennek köszönhetjük, hogy egyáltalán tanulhatunk, és ezzel beléphettünk a munakerőpiacra.

A Juliette társaság: Agy - mint első számú erogén zónahttp://www.life.hu/szeress/20140114-sasha-grey-a-juliette-tarsasag-cimu-elso-regenyenek-konyvkritikaja.htmlMár Angliában a légszexbajnokság - Ide is elér?http://www.life.hu/szeress/20140113-world-air-sex-championships-legszexbajnoksagot-tartottak-angliaban.htmlAz orgazmuskészség a pasiknál alap, nőknél nemhttp://www.life.hu/szeress/20140110-gyori-szilvia-szexualpszichologus-ir-az-orgazmuskeszseg-kialakulasarol.htmlA szexualitás, mint olyan, teljesen értéktelenhttp://www.life.hu/szeress/20140105-deaki-timea-parterapeuta-szerint-a-szexualitas-mint-olyan-elertektelenedett.htmlFérfivélemény: Ezért nem kéne nekem diplomás nőhttp://www.life.hu/szeress/20140110-diplomas-tarskereses-hany-diploma-kell-a-szerelemhez-ferfiak-valaszoltak.htmlHány diploma szükséges a szerelemhez?http://www.life.hu/szeress/20140103-hany-diploma-szukseges-a-szereremhez-igy-ismerkedj-felsofoku-vegzettseggel.htmlKarácsonyszinglik: akiket a szeretet ünnepén dobtakhttp://www.life.hu/szeress/20140110-frei-tamas-bejegyzese-kapcsan-vizsgaljuk-miert-szakitunk-karacsonykor.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.