Pulai Imre lakásgondokkal küzd

2011.02.08. 11:16

Jelenleg szülei mellett lakik Pulai Imre feleségével és három hónapos kislányával, de már nagyon szeretnének elköltözni. Persze nem családi konfliktus áll a háttérben, csupán csak arról van szó, hogy az olimpikon közelebb szeretne költözni edzéseinek színhelyéhez.

Nem az a legfontosabb szempont Pulai lakáskeresésének, hogy külön helye legyen a rengeteg érmének, hiszen azok közül nem mindegyiket tartja szem elött, csak az olimpiai érmek vannak kiemelt helyen a kajakozó lakásában, mivel (természetesen) azokra a legbüszkébb.

A sportoló fiai is sokszor velük töltik a hétvégéket, ezért legalább három szobás lakást keres magának a család. Na meg kiskutyájuknak, Sárkánynak is kell egy kis kuckó, hogy térdműtétje után is nyugodtan rehabilitálódhasson. Hiába, ebben a családban még a kutya is rengeteget sportol. Imre leglényegesebbnek azt tartja, hogy három hónapos kislánya, Lili jó levegőn legyen, és csendben pihenhessen, valamint hogy a szánkóversenyek és kenuedzések közötti kevéske szabadidejét ő maga is kényelmesen tölthesse el családjával. "Többfelé nézelődtünk már, sőt, van is jelöltünk. A kiszemelt lakásban az a legjobb, hogy nagy terasza van, és jó időben is ki tudunk majd ülni a gyerekekkel a friss levegőre. Lili pedig a közeli úszóoviban lubickolhat majd naphosszat, és szerencsére a fiaim, és én is a közelben edzhetünk" - árulta el a sportoló a Life.hu-nak. Persze még semmi sem végleges: a lakásválasztás nem megy olyan gyorsan, mint Pulai új szenvedélye, a szánkó.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Íme Eva Longoria új szerelmehttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110208-eva-longoria-ujra-szerelmes.html VV4: Bonyolódik a szerelmi háromszöghttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110207-valo-vilag-4-bonyolodik-az-oliveranikoszandika-alkotta-szerelmi-haromszog.html Bakács Tibort felfüggesztette a Klubrádió!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110207-bakacs-tibor-szalamit-lopott-emiatt-felfuggesztette-a-klubradio-a-musorat.html Csomagtartóban utazott Harry herceghttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110207-csomagtartoban-utazott-harry-herceg.html James Dean ma lenne 80 éveshttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110207-james-dean-ma-lenne-80-eves.html Ciki! Christina Aguilera nem tudta az amerikai himnuszt!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110207-christina-aquilera-elteveszette-a-himnuszt-a-super-bowl-donton.html Összeomlott a Barátok közt sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110207-nemeth-kristof-osszeroppant.html Steiner Kristóf: Marilyn vagy Jackie? Melyik típusba tartozol?http://www.life.hu/sztarszerzok/20110207-steiner-kristof-merilyn-vagy-jackie-melyik-tipusba-tartozol.html Ördög Nóra: "Majd szólok, ha jön a baba" - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110206-ordog-nora-majd-szolok-ha-jon-a-baba-.html Hatvanezer kismama mélyponton - Terézanyu írásahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110203-hatvanezer-kismama-melyponton.html
Pulai Imreköltözéscsaládolimpikonlakhatásprobléma