Meglepő fordulat - Visszatérnek a Bumeráng műsorvezetői egy másik frekvencián

Music Fm műsorvezető Bumeráng rádiózás visszatérés Bochkor Gábor NEO Fm Boros Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Music FM meghívására augusztus 27-től egy hétig a 89.5 frekvencia reggeli sávjában hallhatók a rádiózás hazai nagy úttörői, azaz a Bumeráng mikrofonmágusai.

Egy hétre frekvenciát kap versenytársától a NeoFm új tulajdonosa miatt ellehetetlenült Bumeráng csapata. A rádió nélkül maradt kollégák mellett fejezi ki szolidaritását a 89,5 Music Fm, méghozzá nem csak szavakkal, hanem tettekkel is. Amíg az Önindító című reggeli műsor stábja, Harsányi Levente, Hajdu Steve és Pordán Petra megérdemelt szabadságát tölti, a rádió vezetése egy hétre meghívta stúdiójába az ország egyik leghallgatottabb és legsikeresebb reggeli show-ját, a Bumerángot.

Forrás: MTI/Beliczay László
Forrás: MTI/Beliczay László


"Jóleső érzés, hogy a rádiósok így összetartanak és az is, hogy ha csak rövid időre ugyan, de újra együtt lehetünk a rádióhallgatókkal" - nyilatkozta Bocsi. "Így legalább alkalmunk lesz méltó módon elbúcsúzni, reméljük, nem hosszú időre..."

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Három hét kényszerhallgatás után tehát augusztus 27-én, hétfőn reggel 6 órakor ismét felcsendül majd az ismert szignál, ami több millió ember emlékezetébe égett bele és ami úgy kezdődik: Ha neked nem elég a kávé... Péntekig, minden reggel a rádiózás nagyágyúi ébresztik a hallgatókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.