Nagy fájdalmai voltak, mégis színpadra állt a magyar színésznő

színpad színésznő Kapócs Zsóka baleset színpadi baleset láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összeszorította a fogát és szombat este eljátszotta az Operettszínházban a jelenetét Kapócs Zsóka, aki pár nappal ezelőtt próba közben zuhant a mélybe, és kificamította a bokáját. Sérülése olyan súlyos volt, hogy azonnal mentőt hívtak hozzá, és kórházba vitték.

A szombat esti nemzetközi karmesterverseny televíziós felvételén egy kirobbanó formában lévő Kapócs Zsóka állt a színpadon, akin nem látszott, hogy pár nappal ezelőtt még lábra sem bírt állni.

Forrás: Kapócs Zsóka
Forrás: Kapócs Zsóka


"A fellépés előtt ittam egy fájdalomcsillapítót, de a hatásától függetlenül tudtam, hogy az életem árán is meg fogom csinálni. Már a mentőben kilátásba helyezték, hogy begipszelik a lábamat, mondtam, hogy nincs olyan isten, hogy egy gipsszel meg is pecsételték volna a fellépésem sorsát. De érdekes, ahogy felléptem a színpadra, elszállt a fájdalom. Ilyenkor az adrenalin felmegy, a fájdalom meg elmegy" - tette hozzá immár nevetve Zsóka, akinek három hétig még pihentetnie kellene a lábát.
"November hetedikén lesz a Rómeó és Júlia előadás, ott már szaladgálnom kell, muszáj addigra teljesen rendbe jönnöm. Igyekszem minél többet pihenni, most még csak a dalokat tanulom, így legalább a lábamat nem terhelem" - tette hozzá Zsóka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.