Négyezres csúcsokat vesz célba Erőss Zsolt özvegye

hegymászó hegymászás Erőss Zsolt tragédia Sterczer Hilda Alpok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Férje, Erőss Zsolt tragikus halála után sem mond le a hegymászásról Sterczer Hilda. Az özvegy a két ünnep között újra nekivág a hegyeknek: az Alpokban két társával valószínűleg négyezres csúcsokat vesznek majd célba.

Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda pontosan tudja, ha expedícióra indul, nekiszegezik majd a következő kérdést: "A gyerekre nem gondolsz?" Ő azonban mindezt át gondolta és így vélekedik: "Pedig éppen ezt teszem. Szeretnék nekik jó példát mutatni".

Forrás: Hámori Zsófia/Life.hu

Az én értékrendemben nem az élvezetek hajszolása a legfontosabb, hanem a természet szeretete, a mászás, és minden, ami ehhez kapcsolódik: a szabadság, a kihívás és a felfedezés öröme – mondta el a Blikknek a kétgyerekes édesanya. Hilda elmesélte, kislánya Gerda azt mondta neki, hogy a Himalájára nem engedi el, pedig a jelek szerint pontosan tudja, hogy édesapja ott milyen nagy dolgokat vitt véghez. Amikor például a nyáron felmentek egy 1700 méteres alpesi csúcsra, büszkén jelentette ki: „Apa most tapsol a mennyből." Hilda mostani mászása alatt a kicsikre a nagyszülők vigyáznak majd.

Lezárták a nyomozást Erőss Zsolték ügyébenhttp://www.life.hu/legykepben/20130904-a-rendorseg-lezarta-a-nyomozast-eross-zsolt-es-kiss-peter.htmlSportcsarnok is őrzi Erőss Zsolt emlékéthttp://www.life.hu/legykepben/20130802-eross-zsoltrol-a-kancsendzongan-eltunt-magyar-hegymaszorol-neveztek-el-a.htmlFeljelentést tettek Erőss Zsolt és Kiss Péter halála miatthttp://www.life.hu/legykepben/20130719-eross-zsolt-es-kiss-peter-hegymaszo-halala-miatt-feljelentest-tett.htmlMég mindig hazavárja özvegye Erőss Zsoltothttp://www.life.hu/legykepben/20130709-eross-zsolt-magyar-hegymaszot-halala-utan-meg-mindig-hazavarja-ozvegye.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.