Nem haknizik többé Vastag Csaba

Forrás: Facebook/Vastag Csaba -
X-Faktor hakni Vastag Csaba fellépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekes nem vállal több olyan fellépést, ahol zenekar nélkül, félplaybackelve áll színpadra. 

"Egy ideje zenekaros koncerteket is adok, nemcsak a haknikkal, de ezzel is bejártam már az egész országot. Szerencsére azt tapasztaltam, hogy egyre nagyobb a kereslet erre, hiszen a közönségem egy másfél órás zenekaros koncert alatt sokkal többet kap belőlem. Egy haknin lemegy a félóra, aztán már rohanok tovább a következőre. Az élő zenés bulikon van idő utána is dedikálni, foglalkozni a rajongókkal. Emellett a színházi feladatok, mint a Grease és a Játékkészítő, valamint a zenekari próbák sok időt vesznek el, így valamiből vissza kellett venni. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk a csapatommal, hogy vége a hakniknak! Igen, ez azzal jár, hogy eleinte kevesebb lehet a bevételem... " - nyilatkozta a Blikknek Csaba, és hozzátette a saját pénzéből be is fektet a produkcióba. "Persze ezzel a fellépés ára is több lesz, és ritkábban látnak majd, hiszen kevesebb lesz a koncertem, de hiszem, hogy ez az egyetlen járható út" – tette hozzá.

Forrás: Facebook/Vastag Csaba

Liptai Claudia: "A lányom médiagyerek, ő ebbe született bele"http://www.life.hu/sztarok/20150916-liptai-claudia-hamarosan-indulo-50-millios-jatszma-haziasszonya-lanyarol-pankarol-meselt.htmlA TV2 Aktívjának kamerái előtt mesélt kislányáról Liptai Claudia. A hamarosan induló 50 milliós játszma háziasszonya elárulta, mennyire büszke Pankára. TV + SztárokFotó: Margitay Klára/Life.huVisszatér a TV2-höz Vujity Tvrtkohttp://www.life.hu/sztarok/20150910-visszater-a-tv2-hoz-vujity-tvrtko-riporter-musorvezeto.htmlSzeptembertől 21-től újra a TV2 műsorvezetői csapatát erősíti Vujity Tvrtko.TV + Sztárok--Százmilliókat költött gyémántra Vajna Timihttp://www.life.hu/sztarok/20150909-szazmilliokat-koltott-gyemantra-vajna-timi-andy-vajna-felesege.htmlAhogy már írtunk róla, Vajna Timi az üzlettársával gyémántkereskedést nyitott. Azt mondja, kitanulná a szakmát, sőt, saját kollekcióval is előrukkol. TV + SztárokOrigo"Rékasi Károly elesett"http://www.life.hu/sztarok/20150908-a-life-bulvarkokteljaban-rekasi-karoly-sarka-kata-vajna-timi-cinthya-dictator.htmlHegyi Roli a Life.hu rappere ismét egy csokorba szedte az elmúlt napok legizgalmasabb sztárhíreit. Sarka Kata óriásplakáton, Vajna Timi gyémámtok között pózolt, Rékasi Károly pedig esésével került be ismét bulvárkoktélunkba. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huNem maradnak Kasza-show nélkül a rajongókhttp://www.life.hu/sztarok/20150909-kasza-tibi-a-facebookon-csinal-showt-a-rajongoinak.htmlNagykoncert, online televíziózás, és tavasszal egy új műsor. Ezek a tervei Kasza Tibinek a következő időszakra. TV + Sztárok--Cinthya Dictator hisztizése kiverte a biztosítékot a TV2 műsorának forgatásánhttp://www.life.hu/sztarok/20150907-cinthya-dictator-hisztizese-kiverte-a-biztositekot-a-tv2-musoranak-az-ezek-megorultek-forgatasan.htmlStábtagok szerint a fotós lánnyal igazán nem volt könnyű együtt dolgozni. Pánikolt, hisztizett, nyafogott. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.