Ilyen szigorú édesapa lenne? Erdei Zsolt nem vesz játékot a kislányának

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
UNICEF baba sportoló játék kislány Erdei Zsolt szegénység
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Erdei Zsolt imádja a kislányát, Grétit, aki koraszülöttként, hat hónaposan jött a világra, és mindössze 920 grammot nyomott. Mégsem halmozza el ajándékokkal a picit. Vajon miért?

A világbajnok bokszoló sokáig nem merte megszeretni a kislányát, akinek élete egy ideig hajszálon függött. Ezzel saját magát próbálta védeni, ugyanis félt, hogy elveszti az apróságot. A kislány azóta szépen cseperedik, már másfél éves, kezdi az első szavakat formázni. Édesapja a kisfia autói után lassan hozzászokhatna, hogy babák veszik körül, de Gréti egyelőre csak a kockákkal játszik.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A kislányom másfél éves, kedvenc játékai a kocka, már próbálkozik is kimondani a nevét, ami egy fura „kotykára” sikerül, annyira édes, ahogy rácsücsörít a szóra. A kisállatokat is nagyon szereti, már felismeri őket. Ha kérem, hogy adja a kezembe valamelyiket, akkor pontosan tudja, melyiket szeretném. Igyekszem minél többet játszani vele, napi egy, másfél órát átlagban, de sajnos vannak napok, amikor otthon sem vagyok. Érdekes, egyelőre nem babázik, inkább autós lesz, azokat jobban szereti gurigázni. Én nem veszek neki játékot, ugyanis akkor kezdődik el a halmozás, amikor mindig veszel valamit neki. Mondtam is a páromnak, Rékának, hogy ne vigyük túlzásba a játékokat, játsszon azzal, amije van. Nekem sem volt sok játékom gyerekkoromban, mégis jól elszórakoztam" - magyarázta nevelési elvét Zsolt, akit talán az is vezetett ehhez az elhatározáshoz, hogy találkozott gyerekszegénységgel.

„Egy másik, szintén gyerekekért indított mozgalomnak is a nagykövete vagyok, rendszeresen szállítottunk meleg ételt a rászoruló lurkóknak. Előfordult, hogy személyesen én vittem be a házba karácsonykor. Megdöbbentő, hogy milyen helyzetekkel találkoztam, de azt kell mondani, hogy

ezek a gyerekek is szerencsésebbnek mondhatják magukat azokhoz képest, akik Afrikában éheznek.

Az UNICEF-nek nem csak a nemzetközi gyermeksegélyezés a feladata, hanem a hazai mélyszegénységben élőknek a megsegítése is. Számunkra az a lényeges, hogy a környezetünkben élő gyerekek ne éhezzenek" – mondta a sportoló, aki az UNICEF új kampányában vesz részt.

„Gyakran összeszorul a szívem egy kemény élethelyzeten, de nem azért könnyezek, mert olyan kemény vagyok. Nem gondolom, hogy az a kemény férfi, aki nem sír, inkább én megtanultam ezeket a helyzeteket kezelni. Sok mindet megtapasztaltam az életem során, és gyerekkoromban én sem éltem könnyedén. Nem nyomorogtunk, de a fürdőszoba, a meleg víz és kád számomra idegen volt. Tudom, hogy mit jelent nehéz körülmények közül jönni, és tudom, hogy mennyire jó, ha az embernek van segítsége. Az embereknek ne halat adjunk, hanem inkább horgászbotot a kezébe, tudom, hogy ez nem a mi dolgunk. Én annyit tudok tenni, hogy szívvel-lélekkel a rászorulók mellett állok" - tette hozzá Zsolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.