Színészek, akik aprópénzért vállaltak el egy kiváló szerepet

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide picture alliance/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres -
pénz filmszerep színészek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Manapság már világsztárok, de egykor filléreket kaptak egy-egy szerepért. De az sem ritka, hogy egy már befutott színész aprópénzért vállal egy szerepet az igényesebb produkció érdekében. Nézzük meg, hogy kik is ők!

Elképesztő sikernek örvendenek, mégis "lejjebb" adták egy-egy ígéretesebb szerepért. Persze közrejátszott az is, hogy nagyon is jól tudták, hogy az alacsonyabb költségvetésű film hozzásegítheti őket az Oscar-díjhoz, és éppen ennek hála keresnek ma dollármilliókat.

Jennifer Lawrence - A hallgatás törvénye (2010)

Az akkor még kevésbé ismert színésznőt először túl szépnek találták ahhoz, hogy eljátsza Daniel Woodrell regényén alapuló film 17 éves szegény, de elszánt főhősnőjét. Lawrence kőkeményen harcolt, hasonlóan a filmbeli Ree-hez, így övé lett a szerep, amiért

mindössze 14 ezer dollárt, azaz 4 millió forintot kapott.

A produkció egyébként is kis költségvetésű volt, de mind anyagilag, mind szakmailag megérte a befektetést. Lawrence nemcsak Oscar-jelölést érdemelt a filmmel, de

konkrétan ezért is figyeltek fel rá, majd választották ki Az éhezők viadala főszerepére.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide picture alliance/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres

Tom Hanks - Toy Story (1995)

Már elég nagy sztárnak számított, amikor csupán 50 ezer dollárért elvállalta az első Pixar-nagyjátékfilm egyik legfontosabb rajzolt karakterének szinkronizálását. Ráadásul azt sem lehetett tudni, hogy az animációs film mekkora sikereket ér majd el a későbbiekben. A Disney persze a Toy Story 3-ban már sokkal nagyobb gázsit adott Hanks-nek: 15 millió dollárt.

Forrás: AFP

Cate Blanchett - Blue Jasmine (2013)

Woody Allen nem arról híres, hogy túl sokat fizetne a színészeinek, akiknek inkább az igényesebb produkció a vonzó, valamint, hogy többen is Oscart kapnak a szóban forgó szerepért. Ezért is vállalta el Cate Blanchett a Blue Jasmine címszerepét. Pedig csak a színészszakszervezet által minimumként meghatározott heti 3 ezer dollárért bújt a bőrébe. Ám Blanchett végeredményben jól járt, hiszen ennek az alkotásnak hála egy újabb Oscar-díjjal gazdagodott.

Forrás: --
Ki az a magyar lány, akit David Duchovny elégít ki?http://www.life.hu/sztarok/20160322-steven-tylerrel-szusizgatott-es-david-duchovny-is-kinyalta.htmlVan egy magyar lány, aki mindvégig ott volt a szemünk előtt, eddig mégsem vettük észre. Pedig kiérdemelte volna, hiszen meztelenkedett a Kaliforgiában, szerepelt a Két pasi - meg egy kicsi-ben, és baráti kapcsolatait is lelkesen ápolja: Steven Tylerrel szusizgat, de Habony Árpád, és Andy Vajna közös fotóján is ő vigyorog. Nos, ezennel bemutatjuk Vass Zitát! TV + SztárokOrigoÍgy mulatnak a Királyok! - Megnősült Király Viktor ikertestvérehttp://www.life.hu/sztarok/20160321-megnosult-kiraly-viktor-ikertestvere.htmlHölgyek, nagyon sajnáljuk, de az egyik Király elkelt! Király Viktor ikertestvére, Ben és szerelme ugyanis végre kimondták a boldogító igent. TV + Sztárok--Mit csinált Snoop Dogg Marosbogáton?http://www.life.hu/sztarok/20160316-snoop-dogg-becsekkolt-marosbogatra.htmlMarosbogátra jelentkezett be Snoop Dogg az Instagram-oldalán. Nem tudjuk mi volt a célja, mindenesetre a polgármester tárt karokkal várja a reppert,valamint meleg ételt és ágyat is biztosítanának neki a 9 fős panziójukban. TV + Sztárok--Amíg mások a munkahelyen izzadnak, Lana Del Rey a strandonhttp://www.life.hu/sztarok/20160311-lana-del-rey-a-malibui-strandon-pihente-ki-a-het-faradalmait.htmlLana Del Rey szerdán a malibui strandon pihente ki a hét fáradalmait, és akkor sem zavartatta magát, amikor egy kíváncsi paparazzi minden mozdulatát lencsevégre kapta. Lássuk! TV + Sztárok--Emma Thompson öreg és felismerhetetlen letthttp://www.life.hu/sztarok/20160311-emma-thompson-oreg-es-felismerhetetlen.html Slamposan lejtett végig a brit színésznő New York utcáin, ráadásul új táskákat is begyűjtött, ám úgy tűnik, hogy inkább a szemei alatt hordja őket. Mi történt veled, Emma? TV + SztárokAFPMedveczky Ilona Dubajban szerelmeskedett a napfénnyelhttp://www.life.hu/sztarok/20160322-medveczky-ilona-dubaiban-mulatott.htmlMedveczky Ilona a legutóbbi Facebook-posztjában mutatta meg irigylésre méltó alakját, amint egy napágyon sütkérezett Dubajban. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.