Kiss Ramóna visszatér a Barátok köztbe

2016.06.10. 06:49

Három hónap pihenő után újra a Mátyás király téren láthatjuk Kiss Ramónát.

Már százhúsz százalékon pörög Kiss Ramóna, aki nemrég tért haza Miamiból. 

"Az én döntésem volt, hogy egy időre szeretnék magammal foglalkozni, és szerencsére a sorozat producerei megértőek voltak, támogattak. Két hónapig Amerikában, Miamiban voltam, ahová nyelvtanulás céljából mentem. Szuper volt az iskola, minden képzeletemet felülmúlta! Valójában már előtte is jól beszéltem angolul, de szerettem volna a tökéletes kiejtést is elsajátítani. Nem féltem attól, hogy egyedül megyek, nem vagyok elveszett típus, inkább csak izgultam, de kalandként fogtam fel. Imádtam Miamit, de nem tudnék ott élni, igazi lokálpatrióta vagyok, szükségem van a családomra és a barátaimra. Azt tudom elképzelni, hogy fél-egy évet élek valahol külföldön, de utána mindenképp hazajövök" - mondta a Blikknek.

Forrás: Facebook/Kiss Ramóna

Ramónának már hiányzott a munka, mindössze négy napot pihenhetett hazatérése után, és máris újra forgatni kezdett.

"Örülök, hogy újra láthatnak a sorozatban, és végre kiderül a nézők számára, hogy mi történt Zsófival valójában. Annyit mondhatok, nagyon érdekes történet. Nagyon izgalmas, már-már akciójeleneteket kaptam, amelyeket imádtam. Emellett persze folyamatosan vannak színházi mun­káim is, és bár hamarosan véget ér az évad, már visszavettem a szerepeimet, sőt nyáron is láthatnak színpadon az érdeklődők. Rengeteg szabadtéri színpadon lépünk majd fel, és lesz egy szupertitkos munka, amelyről még nem beszélhetek. Annyit mondhatok, hogy talán életem egyik legnagyobb kihívása lesz."

Kiss RamónaBarátok közt