Till Attila nem hisz a házassági szerződésben

2016.08.25. 11:19

A TV2 népszerű sztárja és felesége idén ünneplik 20. házassági évfordulójukat. Elmondása szerint az érzelmeik egyáltalán nem csillapodtak, sőt egyre jobban megerősödtek az évek alatt. 

Tilla 19 évvel ezelőtt ismerte meg Krisztát. Két hónappal később megkérte a kezét, majd nem sokkal később bejelentkeztek az anyakönyvvezetőhöz. A pár szülei támogatták a házasságot, hiszen a műsorvezető szerint párja édesanyja azonnal megkedvelte őt, ezért rögtön áldását adta a frigyre. A szerelmesek nem kötöttek házassági szerződést, hiszen mindketten úgy vélték, hogy ilyenkor oda a bizalom - írja a Hot! magazin. 

Forrás: Instagram/Till Attila

"Egy kis lakásban éltünk, és nem álltak rendelkezésünkre olyan vagyontárgyak, amelyeken hosszasan veszekedhettünk volna. Mi építettük fel az életünket, mindent együtt értünk el, az anyagi jólétet is. Egyébként úgy gondolom, hogy a frigy felbontása esetén a férfinak gálásnak kell lennie" - nyilatkozta a műsorvezető. 

Till Attilaműsorvezetőházassági szerződésházasság