Négyéves kapcsolatból lépett ki Gorbunov Dmitrij

2016.12.03. 18:32

Gorbunov Dmitrij azt állítja, kedvese nem tudta elfogadni őt olyannak, amilyen, ezért szakított. Hozzátette, egyelőre nem is tervez párkapcsolatot, a zene teljesen leköti minden energiáját és idejét. 

"Nem szeretnék már a volt kapcsolatomról beszélni, egy új szerelemre pedig még egyáltalán nem állok készen. Nem azért, mert megviselt a szakítás, hiszen meg akart változtatni, és nem tudott úgy elfogadni, ahogy vagyok. Azzal, hogy szakítottunk, jóban tudtunk maradni, továbbra is barátok vagyunk" - mondta el Puskás Peti mentoráltja, aki nem tagadja, rengeteg rajongói és szerelmes levelet kap, amióta a tévé képernyőjén látható. 

A zene az élete, most még nincs itt a szerelem ideje Gorbunov Dmitrij életébenForrás: Nánási Pál/RTLklub

"Kizárólag a zenére összpontosítok, mert ez az első és legfontosabb dolog az éle­temben. Amikor a színpadon állok, az semmi máshoz nem hasonlítható érzés. Akkor vagyok önmagam. Minden érzést, feszültséget ott adhatok ki magamból, az az igazi Dmitrij. Nem szeretnék erről lemondani. Ráadásul most időm se lenne egy barátnőre, hi­szen annyi próbánk van, hogy nehéz lenne mellette időt szorítani egy randevúra. Az izgalmat, a boldogságot és az eufóriát pedig a színpadon is megkapom. Ezt nagyon kevesen értik meg, és még kevesebben tudják úgy elfogadni, hogy arra kapcsolatot lehessen építeni. Ennek a szenvedélyemnek éltem mindig is. A zene az én barátnőm, a feleségem. Másra nem vágyom" - tette hozzá a Borsnak

 

Gorbunov DmitrijszakításX-Faktor 2016