Kasza Tibi már nem fél a szegénységtől

Forrás: redlemon -
Facebook szegénység Kasza Tibi Hajdú Péter zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kasza Tibi sosem titkolta, hogy szegény családból származik. Sokat kellett nélkülözniük, és zenészként továbbra is tartott attól, hogy nem lesz miből megélnie neki és a családjának. Most először van olyan időszak az életében, amikor nem jut eszébe minden nap, hogy újra szegény lesz.

Most először nem fél a holnaptól Kasza Tibi, aki többször vallott arról, milyen nélkülözésben nőtt fel. Szó szerint azt a szót használta magukra, hogy csórók voltak. Egy garzonlakásban nevelkedett fel, és nem tudta, milyen az, ha valakinek külön szobája van. Ma már a sikert és a csillogást látjuk csak belőle, de ő még zenészként is félt attól, hogy újra anyagi gondokkal kell majd megküzdenie. Most azonban először van olyan időszak az életében, amikor nem jut eszébe minden nap: ismét szegény lehet.

Kasza Tibi most először nem fél a holnaptól Forrás: redlemon

"A zenészlét soha nem adta meg nekem azt, hogy ne féljek a holnaptól. Aki egyszer szegény volt, az mindig fél attól, hogy újra szegény lesz.

Amikor zenész voltam, fél szemmel mindig azt kerestem, hogy mikor jön a baj.

Háromhavonta mindig újra kell teremtened magad egy slágerrel, újra kell valamit mutatnod, így lesz újabb három hónapod, amivel jól tudsz haknizni és el tudod tartani a családodat. és ezt nem akartam. Mi tényleg igazi nélkülözésben nőttünk föl, én egy családot tartok el.

Ez az első olyan időszak az életemben, amikor nem jut nap mint nap eszembe, hogy leszek újra szegény"

- vallotta be Hajdú Péter műsorában Kasza Tibi, akinek a koncertezés mellett a fő bevételi forrása a közösségi média.

Dopeman bejelentette visszavonulását, nem rappel többéhttp://www.life.hu/sztarok/20161205-dopeman-bejelentette-visszavonulasast.htmlMinden rajongóját megdöbbentette Dopeman legújabb bejelentése. A rapper Facebook-oldalán osztotta meg rajongóival a hírt, miszerint visszavonul, nem fog többet zenélni. TV + Sztárok--VV Mici egy nyuszival osztja meg otthonáthttp://www.life.hu/sztarok/20161205-vv-mici-megmutatta-tarsat-aki-egy-nyuszi.htmlA ValóVilágból kiesett Micitől nem kellett teljesen elbúcsúznia a rajongóknak, hiszen Facebook-oldalán bőven ellátja követőit fotókkal és videókkal. Legutóbb aranyos társát mutatta meg, aki a legjobban hiányzott neki a villaléte alatt. TV + Sztárok--Prince vagyonát még elkölteni is nehéz volnahttp://www.life.hu/sztarok/20161205-prince-elkepeszto-vagyont-hagyott-maga-utan.htmlAz egykori zenész vagyona elképesztő összegre duzzadt. TV + Sztárok--Széles Sándor szerint Hosszú Katinka férje túlzásokba esik http://www.life.hu/sztarok/20161205-hosszu-katinka-tovabb-gyuruzik-a-botrany-szeles-sandor-is-beszolt.htmlNem csitulnak a kedélyek a hazai úszók között. Két nappal a rövid pályás világbajnokság előtt újabb botránytól hangos a sajtó. TV + Sztárok--Jennifer Lawrence szája kifejezetten büdöshttp://www.life.hu/sztarok/20161205-jennifer-lawrence-budos-szajjal-csokolozott-a-filmjeiben.htmlJennifer Lawrence Hollywood egyik A-listás csillaga, az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő az álomgyárban, aki ma már azt is megengedheti - és meg is engedi magának - hogy a filmbeli csókjelentek előtt mindenféle büdös ételt fogyasszon. TV + Sztárok--Tóth Gabi még nem érettségizett lehttp://www.life.hu/sztarok/20161205-toth-gabinak-meg-mindig-nincs-erettsegije.htmlAnnak idején azt az utat választotta, hogy híres énekesnő lesz, ezért maradt ki a gimnáziumból. Ugyan többször tervezte már Gabi, hogy újrakezdi, de nem sikerült. Legutóbb tavasszal tett ígéretet arra, hogy belefog a gimnáziumba, de sajnos ezúttal is elmaradt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.