Jakupcsek Gabriella bevallotta, szenvedélyesen szeret lóversenyezni

Forrás: TMC -
szenvedély lóverseny Jakupcsek Gabriella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jakupcsek Gabriella nagypapája igazi játékos volt, minden vasárnap kint volt a lóversenyen. A műsorvezetőt is magával ragadta ez a világ, de ő tudja, hol a határ. Imád versenyezni, de elmondása szerint nem függő.

Műsorvezetői oldalát jól ismerhetjük Jakupcsek Gabriellának, ám van egy szenvedélye, amiről eddig senki nem tudott. Kiderült, hogy él-hal a lóversenyekért, annak idején nagypapája minden vasárnap kint volt a lovin. A műsorvezetőt is magával ragadta a versenyzés világa, de míg nagypapája az egész vagyonát eljátszotta, Jakupcsek Gabriella mindig tudja, hol a határ.

Jakupcsek Gabriella szenvedélyesen szereti a lóversenyeket Forrás: TMC

"Semmiféleképpen nem vagyok függő, de az tény, hogy imádok játszani, versenyezni. Lehet az a játék lóverseny, kártya, társas vagy bármi.

Szeretem az olyan helyzeteket, ahol nyerni lehet, hiszen ezért érdemes játszani.

De nem kell nagy dolgokra gondolni, lehet az a nyeremény akár egy forint is az ultin, vagy akár egy szem dió is. A hangsúly inkább magán a játékon van"árulta el a Borsnak a műsorvezető. Hozzátette, nem véletlen, hogy sokáig vezetett kvízműsort, amit szeretne is még csinálni. "Nem véletlen, hogy nyolc évig vezettem kvízműsort, és bizony bevallom, ilyesfajta műsort csinálnék megint" - mondta Jakupcsek, aki ma már nem beosztottként dolgozik. Mióta elbocsátották az MTVA-tól, sokkal szabadabban élhet, és több ideje jut kislányára.

"Ma már nem beosztottként dolgozom, hanem magam osztom be az időmet, ami óriási szabadság,

és sokkal sokrétűbb munkákat is végezhetek. Nem dolgozom kevesebbet, de így több időm van a kislányomra, Emmára, mint például a fiaimra volt, amikor ők ennyi idősek voltak" – mondta a műsorvezető.

Sztárok, akik 2016-ban fogadtak örök hűséget egymásnak 2. részhttp://www.life.hu/sztarok/20161221-sztarok-akik-2016-ban-kotottek-ossze-az-eletuket-meses-fotok.htmlMagyar és külföldi sztárlagziból sem volt hiány az elmúlt évben! Több híresség is oltár elé állt, hogy örök hűséget és szerelmet fogadjon a szeretteik előtt. Most összeszedtük nektek a legszebb esküvőket. TV + SztárokOrigoBotrányos válások 2016-ban: van miről beszélni! http://www.life.hu/sztarok/20161223-botranyos-valasok-a-sztarvilagban-eroszak-is-felmerult-johnny-depp-kapcsan.htmlNincs min szépíteni: 2016 a válások éve volt. Több hollywoodi sztárpár is a különválás mellett döntött ebben az évben, ám sokan nem a megszokott módon. Volt itt erőszakról, sőt gyermekbántalmasról szóló hír is, melyek alaposan felkavarták az állóvizet. TV + SztárokAFPVV Mici és Krisztián újra képernyőre kerülnekhttp://www.life.hu/sztarok/20161228-mici-es-krisztian-visszaternek-a-teve-kepernyore.htmlAz RTL Klub Hagyjál főzni! című műsorában kap szerepet VV Mici és Krisztián. TV + SztárokOrigoVV Soma és Evelin összeköltöznek? http://www.life.hu/sztarok/20161228-vv-soma-ossze-akar-koltozni-evelinnel.htmlSok nehézség adódott a fiatal pár kapcsolatában, de Soma szerint az összeköltözés segíthet ezen. TV + SztárokOrigoSzerettei mellé temetik George Michaelthttp://www.life.hu/sztarok/20161228-meg-van-hova-fogjak-eltemetni-george-michaelt.htmlÚgy tűnik már biztos, hogy hol lesz George Michael sírja elhelyezve. TV + Sztárok--Nagyot változik Tóth Andi életehttp://www.life.hu/sztarok/20161228-toth-andi-enekesno-18-eves-lesz.htmlJanuár 18-án lesz 18 éves Tóth Andi, az X-Faktor egykori győztese: ez a dátum nagy változást hoz majd a fiatal lány életében. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.