Lady Gaga bepasizott

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison -
Super Bowl szerelem Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lady Gaga a Super Bowl szünetében megmutatta meg, ki az új pasijelölt: Christian Carinoval látták romantikázni.

Úgy tűnik az énekesnő talált valakit, akivel vígasztalódat vőlegényével való szakítása után. Többen is látták Christian Carinot és Gagát a Super Bowl szünetében, úgy néztek ki akár a turbékoló szerelmesek.

Lady Gagára talán újra rátalált a szerelem? Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison

Rá is fér a boldogság az énekesnőre, hiszen előző párjával már az eljegyzésen is túl voltak, mégis szakítás lett a vége. Ahogy azt már a Life.hu korábban megírta, a pár még 2011-ben talált egymásra a You and I című klip forgatásán, majd 2015 Valentin napon Taylor Kinney meg is kérte a 30 éves sztár kezét.

Végül mégis csak elváltak útjaik, ám azóta Gaga nem nagyon engedett magához közel senkit. Lehet, hogy ez most fog megváltozni, Christian Carinonak köszönhetően? A párost már korábban is látták együtt egy Kings of Leon koncerten, szóval még az is elképzelhető, hogy lassan hivatalosan is bejelentik a kapcsolatukat - írta meg a DailyMail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.