Ördög Nóra elárulta, hogy bugyiban alszik-e

2017.04.06. 17:22

A Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban sok titok kiderül a sztárszülőkről, Ördög Nóra pedig szolidaritásból árul el magáról egy-két információt, például azt, hogy bugyiban alszik-e.

A Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban minden sztárszereplőről kiderülnek kínos titkok, eddig egyik versenyző sem úszta meg. Demcsák Zsuzsa gyermeke például azt mondta anyukájáról, hogy még sosem látta reggel fürdeni, de nem ő az egyetlen, aki kellemetlen helyzetbe került a műsorban. Madárról az derült ki, hogy mások előtt pukizik, de Edvin Martont is lebuktatta a kisfia.

Vajon visel bugyit Ördög Nóra?Forrás: TV2

"Hogyan szokott aludni apa?" – tette fel a kérdést Ördög Nóra Edvin Marton fiának, aki nem teketóriázott, bevallotta, hogy bugyi nélkül. Megtudhattuk azt is, hogy pólót legalább visel közben, de alul semmit. Ezen a műsorvezető lepődött meg a legjobban, így ezt a témát alaposan kivesézték a jövő héten adásba kerülő műsorban. Ez neked kényelmes, hogy ott úgy szabadon vannak a dolgok?" – szegezte neki a kérdést Nóra Edvin Martonnak, majd elárulta, hogy ő visel-e bugyit. "Én nem tudnék bugyi nélkül aludni" – jelentette ki a műsorvezető.

Ördög Nórabugyialvás