Ábel Anita Álomutazó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki hinné, hogy Ábel Anitának majd' 40 éves színészi múltja van, holott alig múlt negyven. Saját bevallása szerint kiskorában egyáltalán nem voltak gátlásai. Most elmesélte, hogy ennek köszönhetően hogyan válogatták be egy filmszerepre, ahová fiút kerestek.

Ábel Anita a 10-es éveinek elején járt, amikor egy szerepválogatáson találta magát. „Egy szovjet-magyar kooprodukciós filmbe kerestek fiú szereplőt és valamilyen adminisztrációs hiba miatt engem is behívtak" – meséli Anita. „Ott voltam én, meg még húsz fiú. A fiúk elég gátlásosak voltak, én meg nem arról voltam híres, hogy gátlásaim lettek volna."


A vagány, mosolygós kiscsajnak egyáltalán nem tetszett, hogy a srácok ott ülnek faarccal, megszeppenve, ezért megpróbálta felvidítani őket, ami olyan jól sikerült, hogy végül nem kellett egy fiú sem, hanem Anitát választották be a szerepre. „Érdekes, hogy most, karácsony és újév között látható, az Álomutazó szuperprodukcióban is egy olyan szerepet bíztak rám, aki mindenből viccet csinál, mert jól tudja, hogy a félelem a nevetéssel győzhető le a legkönnyebben. Én ezt már 10 éves koromban is aktívan gyakoroltam" – emlékszik vissza nevetve a színésznő korai önmagára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.