Janza Katát szakítása után kommentben bíztatják a rajongói

rajongó Janza Kata komment szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Janza Kata és fiatalabb párja Között nem tartott örökké a szerelem, szakítottak. A színésznő Facebook-oldalán jelentette be a hírt, rajongói pedig rögtön biztosították a művésznőt szeretetükről, amire szüksége is van Katának, hiszen egy szakítást nagyon nehéz feldolgozni. 

Janza Kata és 22 évvel fiatalabb szerelme úgy döntöttek, nem folytatják együtt tovább. A hírt a színésznő közösségi oldalán tudatta a rajongókkal, az esetről ő ennél többet nem akart mondani. Persze pletykák már is szárnyra kaptak, ugyanis az a hír járja, hogy egy harmadik fél is közrejátszhatott a szakításban. A végeredmény szempontjából nem ez számít, és egy szakítás önmagában is nagyon fájdalmas. Tudják ez Kata rajongói is, akik igyekeznek lelket önteni a színésznőbe.

Janza Katát segítik a rajongói Forrás: Instagram/Janza Kata

csak azt a szót írom le, ami a legsötétebb órákban is fényt hoz: elmúlik.

"Katus, nagyon sajnálom! Szívből kívánom, hogy a legboldogabb legyél, mert megérdemled!"

"Őszintén sajnálom... Egy szakítás sohasem könnyű, de befejezni - ha muszáj- így kell egy közszereplőnek...."

"Kata kívánom, hogy találd meg a hozzád illő párt és a pályádon további sok sikert!" - Írták a kommentelők, és csak egyetlen egy olyan személy volt, aki megjegyezte, hogy reméli, korban hozzá közelebb állóval találja meg a boldogságát. "Szívből kívánom, hogy önhöz korban illő emberrel találja meg boldogságát" - írta egy hölgy.

Demi Moore szeretné megtéríteni Brad Pittet: szerinte a kabbala segítene nekihttp://www.life.hu/sztarok/20180405-demi-moore-szeretne-megteriteni-brad-pittet-szerinte-a-kabbala-segitene-neki.htmlDemi Moore nagyon szeretne Brad Piitel szorosabb kapcsolatba kerülni, de nem azért, amire gondololunk: igazából meg akarja téríteni. TV + Sztárok--Justin Timberlake koncert közben jelentette be, hogy a közönség egy tagja terhes: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180405-justin-timberlake-koncert-kozben-jelentette-be-hogy-a-kozonseg-egy-tagja-terhes.htmlSoha nem látott esemény miatt szakította meg koncertjét Justin Timberlake. A közönség soraiban bulizó egyik nő ugyanis állapotos, és Justin segítségét kérte, hogy közölhesse családjával a nagy hírt. TV + Sztárok--Ganxsta Zolee már a kapcsolatot sem tartja Nacsa Olivérrel és Harsányi Leventévelhttp://www.life.hu/sztarok/20180405-ganxsta-zolee-mar-a-kapcsolatot-sem-tartja-nacsa-oliverrel-es-harsanyi-leventevel-baratsag.htmlMár szinte nem is tartja a kapcsolatot Ganxsta Zolee és két korábbi jóbarátja, Nacsa Olivér és Harsányi Levente. TV + Sztárok--L.L. Junior gyermekei anyjával, Csillával tett közzé közös fotót, talán újra együtt vannakhttp://www.life.hu/sztarok/20180405-l-l-junior-gyermekei-anyjaval-csillaval-tett-kozze-kozos-fotot-talan-ujra-egyutt-vannak.htmlMég egy hónapja sincs, hogy L.L. Junior és menyasszonya, Körtvélyessy Kinga szakítottak, a rapper máris gyermekei anyjával, Csillával közös képet osztott meg közösségi oldalán. Talán újra szárba szökkent a szerelem? TV + Sztárok--Hamarosan indul Ábel Anita új műsora, már a címe is megvanhttp://www.life.hu/sztarok/20180405-hamarosan-indul-abel-anita-uj-musora-mar-a-cime-is-megvan.htmlHamarosan indul Ábel Anita internetes műsora, amely az Anita Story-ja címet kapta. TV + Sztárok--Sárosdi Lilla azt mondja, már el tudja engedni a Marton-ügyethttp://www.life.hu/sztarok/20180405-sarosdi-lilla-azt-mondja-mar-el-tudja-engedni-a-marton-ugyet.htmlA Harvey Weinstein zaklatási botrányának hatására tette közzé Sárosdi Lilla színésznő, hogy 20 évvel ezelőtt Marton László rendező szexuálisan zaklatta őt. Miután színt vallott, el tudta engedni a történteket. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.