Gáspár Bea borvacsorája nem volt nyereséges

2018.10.24. 10:38

Túl van az első borvacsoráján Gáspár Bea, ami jó élményekkel és veszteséggel zárult. 

Gáspár Bea nagy álma vált valóra azzal, hogy a családján kívül más is megkóstolhatja a főztjét. Győzike felesége borvacsorát tart, és már túl is van az első vendégváráson. Mint ahogy arról korábban a Life.hu is beszámolt, ez a vállalkozás nem hoz majd rögtön hasznot Bea asszony számára, az első főzés legalábbis biztosan veszteséges volt annak ellenére, hogy százak jelentkeztek.

Gáspár Bea borvacsorája nem volt nyereségesForrás: Gáspár Bea/Instagram

Rengeteg munkánk van abban, hogy ez megvalósuljon. Régóta szeretnék egy saját éttermet, de az nagy dolog, nem lehet összehozni egyik napról a másikra, ám addig sem akartam tétlenül otthon ülni. Ezért találtuk ki a borvacsorát. Az egész menüsort úgy találtam ki, hogy csak olyan fogások lehetnek rajta, amit én is bármikor megennék. Nemcsak tradicionális roma fogások voltak felszolgálva, hanem teljesen vegyes lett az ételsor. A modern konyha találkozott a hagyományossal, tehát volt húsleves, de lecsókrém is” – árulta el a Blikknek Bea asszony. A vendégeknek fejenként 15 900 Ft-ot kellett fizetniük a teljes menüsorért. A vacsora népszerűségét mutatja, hogy sokkal többent jelentkeztek, mint ahány hely volt. Negyvennyolc vendéget fogadtunk, de majdnem kétszázan jelentkeztek. Nagyon meglepődtem, hogy ennyien szeretnének jönni, jólesik. Még kezdő szakács vagyok, mégis ennyien szeretnének nálam enni. Most az a fő cél, hogy megismerjenek, a nevem pedig garancia legyen a minőségre. Addig az sem nagyon számít, hogy nem jövünk ki nyereségesen, sőt, ha nullára kihozzuk, az már jó” – tette hozzá Bea. 

Gáspár Beanyereségvállalkozáspénzborvacsora