Nem csillapodik a botrány Sebestyén Balázs körül: „Rajtam most célkereszt van”

sértegetés vadász Sebestyán Balázs farkas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 Sebestyén Balázs reagált az ismert magyar vadászok szavaira.

Nem Sebestyén Balázs most a magyar vadászok kedvence, az biztos. Rádióműsorában szapulta őket, mert egy vadász lőhette ki a védett európai szürke farkast, amelynek tetemét Nagyviskó mellett találták meg. A vadászokat lehülyézte, alkoholistának nevezte őket. Ezután az Országos Magyar Vadászati Védegylet 65 ezer magyar vadász nevében kérte ki magának Balázs szavait, és ismert magyar vadászok, többek között Bodrogi Gulya és Póka Egon is reagált a vádakra. Balázs már adásban volt, amikor erről értesült:

„Sokszor elmondtam, akinek nem inge, ne vegye magára. Egyébként tudom, hogy igazam van. Lesz a hétvégén Veszprémben egy vadásztársaságos gyűlés, ahol én mondom a nyitóbeszédet. Csak nehogy azon vegyem észre magam, egyedül maradtam az erdőben, agancs és bojtos farok van rajtam, világít a fejem és lőnek rám – viccelődött a műsorában. – Azért sértődnek meg, mert tudják, hogy igazam van. Akkor reagál hevesen az ember, ha a dolog betalál. Öreg alkeszok! Lehet, most inkább játszóházba kéne mennem a gyerekekkel. Rajtam most célkereszt van. Címeres vagyok, vérdíj van a fejemen. Szerintem most minden vadász szarvat képzel rám, és lőhető vagyok” – idézte Balázs szavait a Blikk.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.