Tóth Gabi nagyon kiakadt a bulvárlapokra

2019.04.16. 17:20

Tóth Gabi kiakadt a bulvárlapokra, szerinte bosszút álltak rajta azért, mert nem akart nyilatkozni az eljegyzéséről.

Mint azt már megírtuk, Majka rajongói kiakadtak, mondván rossz ötlet volt Tóth Gabival közösen készítenie dalt. Erről több bulvároldal is beszámolt, az énekesnő pedig ezt egy hosszabb Facebook-videóban nehezményezte. Ahogyan ő fogalmaz, az újságírók csupán bosszút akartak rajta állni, le akarták járatni amiatt, mert korábban nem volt hajlandó nekik nyilatkozni az eljegyzéséről.

A bulvármegkeresésekre mi nemet mondtunk, amikor kérdezték, hogy nyilatkozunk-e erről. Kitettünk egy fotót és nem kívántunk nyilatkozni. A menedzserem próbálta hárítani, nem akartuk felvenni a telefont, de erőszakosak voltak a lapok, nem akarták tudomásul venni, hogy csak itt a fotó és kész... Mi ilyenek vagyunk, nem akarjuk kiteregetni. (...) A bulvár ezt nagyon szívére vette, hogy nem akarunk erről nyilatkozni részletekbe menően, erre ma reggel arra ébredtem, hogy Majka Facebook-oldalán találtak fogást rajtunk, így tudtak bosszút állni, amiért nem nyilatkoztam.”

Tóth Gabibosszúbulvársajtóeljegyzésbulvár