Óriási meglepetés érte: így ünnepelte századik születésnapját Bálint gazda

ajándék család ünnepség Bálint gazda születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Családi körben ünnepelte századik születésnapját Bálint gazda. Felesége, Antónia azonban nagyon különleges meglepetéssel készült: egy kötettel, amelyben száz barátja mesél Bálint Györgyről.

"A családi összejövetel előtt egy kicsit lefeküdtem pihenni, így készültem. Azt gondoltam, engem már semmilyen ajándékkal sem lehet meglepni, hiszen mindenem megvan. Ám a feleségemnek most sikerült igencsak meghatnia, hiszen felkeresett száz barátot az életemből, akik nagyon kedves szavakkal köszöntöttek. Még egy hozzám hasonlóan koros kollégámat is felkutatta, akivel az első munkahelyemen, egy állami gazdaságban dolgoztunk együtt. Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna. Ráadásul a családtagok is benne vannak a kötetben, sőt azok is meg lettek említve, akik már nincsenek közöttünk. Mindenkiről van fotó, örömmel lapozgatom" – mesélte a Blikknek Bálint gazda, aki az ünnepségről a közösségi oldalára is posztolt képeket.






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.