Békét köthet Junior és Csilla: a temetésen egymás mellett is állhatnak

Forrás: Instagram/l.l.junior -
L. L. Junior temetés tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, az ügyvédje is elkíséri Csillát L. L. Juniorral közös kisfia temetésére. Nem titok, az egykori pár között elérgesedett a viszony, és mindketten maguknak akarják nagyobbik fiuk felügyeleti jogát, de most úgy vélik, a gyászszertartás idejére fel kell függeszteniük a harcot, Dávidkának meg kell adniuk a végtisztességet. 

A szörnyű baleset alatt a kis Dávid édesanyjával volt, így az énekes őt hibáztatja a tragédiáért. Azonnal elvitte a nagyobbik fiukat anyjuktól, aki azóta is nála van. Csilla megértést várna Juniortól és azt, hogy adja vissza neki Lacikát.

Most azonban úgy döntöttek, a temetés idejére fegyverszünetet kötnek, már csak azért is, mert a hatéves Lacika is ott lesz a Fiumei úti sírkertben, akit nem akarnak még nagyobb traumának kitenni.

„Ügyfelem nem szeretne semmiféle botrányt, csupán méltó módon el szeretné búcsúztatni a kisfiát. A temetésnek a gyászról, és nem a jogi csatározásról kell szólnia, ezért Csilla részéről semmi akadálya annak, hogy normálisan, kulturált módon viselkedjen. Ebbe beletartozik az is, hogy – ha a másik oldal is partner ebben – Junior mellett áll majd a temetésen" – mondta el Ripostnak Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor.

Forrás: Instagram/l.l.junior

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.