Erős Antónia: "Voltak jelek, hogy váltanom kell" - Szily Nóra interjúja

műsorvezető Szily Nóra Erős Antónia sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány megálmodója csapatával csatlakozott a Life.hu Ez zsír! ingyenes fogyókúra- és mozgásprogramjához, mert úgy gondolja, hogy érdemes támogatni egy ilyen kezdeményezést. A teljes interjút hétfőn olvashatod itt, a Life.hu-n.

"Huszonéves korod közepén gyökeresen megváltozott az életed. Olvastam, hogy másfél év volt, mire feldolgoztad. Igazából mi volt ez a küzdelem? Elfogadni azt, hogy innentől nem tehetsz meg bizonyos dolgokat?

Az egy-két hónap volt, hogy megértettem, ez így van, de ez egy hosszú folyamat vége volt. Nem betegségbeli, hanem életbeli előzményei voltak. A munkahelyemen, a kaposvári stúdióban egyre zűrösebb volt, éreztem, hogy már nem kellene sokáig maradnom, aztán kiderült, hogy apu nagyon súlyos, gyógyíthatatlan beteg. Az akkori kapcsolatom sem volt igazán jó, tehát látszott, hogy valaminek történnie kell. Amikor bekerültem a kórházba, volt egy hónapom gondolkodni mindenen. Mikor kijöttem, elköltöztem a városból, otthagytam a tévét és utána szerencsére még jó idő, 2-3 év eltelt, mire aputól el kellett búcsúznunk, de teljesen megváltozott az addigi életem: új munkahely, új kapcsolat és a betegség. Más lett az életmódom és a felfogásom. Két hónapba került megérteni, hogy ez van. Az egy-másfél évet arra értettem, hogy annyi idő alatt hozzá lehetett szokni a napi rutinhoz. Hogy ránézek egy ételre, megehetem-e, vagy nem. Nem. Megyek tovább. Beadom az inzulint, mérem a vércukrot, mit érzek, ha rosszul vagyok - ehhez idő kellett.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Felmerült benned a kérdés, hogy 'Miért is kaptam'?

Hát persze! Ez az első kérdés, amit az ember feltesz magának.

Kaptál rá választ?

Nem. Erre nincs magyarázat. Nem vagyok fatalista, de ezért mondtam azt, hogy voltak jelek, hogy váltanom kell. Valószínűleg ez a betegség volt az utolsó lökés, ami miatt tényleg meg kellett tennem - mindenben.

Félelem nem volt benned, hogy mi lesz ezután?

A kórházban mindent megtanultam, és úgy mentem ki, hogy tudtam, mivel mit kell kezdeni. Persze azon a napon, amikor kiengedtek, alig mertem felülni a buszra. Most mi lesz?! Hiszen a kórházban minden ott van, ha bármi történik. Hát nem történt semmi. A harmadik napon, amikor már kint voltam - rájöttem, hogy minden oké, nem lesz semmi baj. A félelmeket át kell élni, aztán át kell lépni. Már olyan vicces kalandnak is tűnik - amikor jöttek a barátok, és kérdezték, hogy mit és hogy csinálok. Kezdték ők is megtanulni, hogy ez mit jelent, mivel jár. Én nem az elutasítást, a félelmet, a meg nem értést vagy a kitaszítottságot éltem át, amit sokan - hanem sokkal inkább ezt a fajta nyitottságot, ami nyilván annak is köszönhető részben, hogy már akkor is tévénél dolgoztam. A média egy nyitottabb közeg, ott sok mindent elfogadnak, mert más gondolkodású emberek dolgoznak, mint mondjuk egy átlagos munkahelyen, ahol elbújsz az inzulinbeadással, a vércukorméréssel, vagy megedd gyorsan a szendvicsedet. Azt szörnyű lehet megélni."

Az interjút teljes terjedelmében hétfőn olvashatod el itt a Life.hu-n!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.