Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Trokán Nóra

ezoterika Trokán Nóra interjú Peller Mariann Utazás a lelked körül
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezúttal Trokán Nóra színművész volt a vendégem. Sok érdekes dolgot tudtam meg Nóri magánéletéről, az égiekhez fűződő viszonyáról. Olvassátok szeretettel!

Peller Mariann: Édesanyád vendégem volt az Utazás a Lelked körül című műsor első évadában. Miután ő már évek óta foglalkozik prána nadival, és magával a spiritualitás témájával, ezért azt feltételezem, hogy ez gyerekkorodtól komoly hatással lehetett rád. Van ebben igazság?

Trokán Nóra: Nem igazán emlékszem, hogy gyerekként ez nagy hatással lett volna rám. Már csak azért sem, mert anyu is csak az elmúlt néhány évben foglalkozik ezzel igazán behatóan. Most már viszont hatással van ránk, felnőttként, mert olyan sztorijai vannak, hogy nehéz rájuk azt mondani, hogy az csak véletlen. Tele van megmagyarázhatatlan dolgokkal.

PM: Te hogy állsz ezekhez a történetekhez?

TN: Abszolút nyitottan. Szerintem, ha valaki azt mondja, hogy ilyen dolgok nincsenek, azzal elzárja valami csodálatosnak a lehetőségét. Ez persze nem azt jelenti, hogy én bármit be tudnék bizonyítani, vagy hogy bárkit meg akarnék győzni bármiről. De ha az ember figyel az ilyen dolgokra, az rengeteget tud adni, akár irányt mutatni vagy segíteni, ha épp arra van szüksége.

Trokán Nóra Fotó: Polyák Attila/Origo

PM: Megfogalmaztad már magadnak, hogy te miben hiszel?

TN: Nem tudnám egyértelműen megfogalmazni, de talán a szeretetben hiszek. Ez lehet, hogy kicsit nyálasan hangzik, de szerintem minden vallásnak, minden ezoterikus irányzatnak az alapja kellene, hogy legyen a szeretet és az elfogadás. Mert ha ez így van, és nincs gyűlölködés, akkor minden a helyére kerül.

PM: Foglalkozol azzal, hogy megismerd magadat? Hogy megtudd, honnan jössz, hová tartasz, ki vagy valójában?

TN: Soha nem foglalkoztam igazán magammal, legalábbis eddig. Mindig én voltam az erős, aki jól van.

És egyszer csak jött az életembe egy olyan helyzet, ami megmutatta, hogy egyáltalán nem vagyok én olyan erős, mint amilyennek gondoltam magam.

Másfél évvel ezelőtt egy nagyon nehéz időszak jött az életembe, ami a párkapcsolat területét érinti.

"Jött az életembe egy olyan helyzet, ami megmutatta, hogy egyáltalán nem vagyok én olyan erős" Fotó: Polyák Attila/Origo

PM: Milyen érdekes, hogy a párkapcsolatainkon keresztül tanuljuk saját magunkat a felnőtt létünk során, mintha a párjaink tartanák a tükröt elénk.

TN: Igen, és az embernek meg kell tanulnia egyedül is jól lenni. Csak úgy tud igazán egészségesen létezni egy párkapcsolatban. Azokat az energiákat, amiket eddig mindig más felé irányítottam, azt most egy kicsit magam felé irányítom.

PM: Hiszel abban, hogy nincsenek véletlenek, és ennek most valamiért így kell lennie?

TN: Abszolút, így vagyok beállítva.

Persze, lehet legyinteni és azt mondani, ugyan, csak véletlen! De szerintem nem éri meg, mert annyira jó ezekre figyelni, ráeszmélni, és hihetetlen dolgok történnek, ha az ember egy picit ráfókuszál az ilyen észlelésekre.

PM: Te már így működsz, a megérzéseidet is így figyeled?

TN: Igen, például mostanában, ha megtalál egy munka, az első pillanatban érzem, itt, a szívem tájékán, hogy akarom, vagy nem akarom. Régen úgy gondolkodtam, hogy semmi baj, ugyan nem vágyom annyira rá, de el kell vállalni. Nyilván pályakezdőként ez a természetes. Mostanra érett meg bennem, hogy érzem, mi a jó nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez is összefügg azzal, hogy az utóbbi időben kezdtem el igazán foglalkozni magammal.

PM: Ha mélypontra kerülsz, szoktál segítséget kérni, akár ima formájában?

TN: Igen, de nem úgy, hogy elmondom, pontosan mit is szeretnék, vagy mi hogyan történjen. Hanem azt szoktam kérni, hogy legyen erőm ahhoz, hogy én segítsek saját magamon.

Trokán Nóra és Peller Mariann Forrás: Peller Mariann

Nóri eddig még nem járt védikus asztrológusnál, ezért nagyon örült a Gyurkó Katival való találkozásnak.

GYK: Első ránézésre olyan lélek képletét láttam, aki leginkább egy rosszcsont gyerekre hasonlít. Aki nem nagyon szeretne felnőni, és aki nagyon sok energiát, lendületet, de indulatot is hozott magával. Ugyanakkor tele vagy jóindulattal. Szereted kipróbálni a dolgokat, és talán a csínyt is szereted. Arra is hajlamos vagy, hogy ne a szigorú, tárgyilagos világot lásd, hanem egy rózsaszín szemüvegen át nézd a dolgokat. Időről időre azonban szembesülsz vele, és ez okozhat csalódást. Egy olyan lélek vagy, aki örökké mozgásban van, állandóan utazol, költözöl, tervezgetsz. És ez is a fő feladatod, hogy megtaláld az igazi otthonodat.

TN: Ezeket abszolút érzem magamon.

GYK: Azt is gondolom a horoszkópod alapján, hogy te egy nagyon spirituális lélek vagy, ami előbb-utóbb be fog érni. Nem biztos, hogy ezt már most teljes egészében beengeded az életedbe, de erre még bőven van időd.

PM: Kati, mit jelent az, hogy valaki spirituális lélek? Miben nyilvánul ez meg?

GYK: Aki spirituális, az többet lát annál, mint aminek fizikai valónkban látjuk magunkat. Tudja, hogy van energia, vannak az életünknek előzményei, hogy vannak olyan energiák, melyek erősen hatnak ránk. Ezek néha segítenek, de többször inkább feladatokat adnak. Egyszerűen tudja, hogy sokkal többek vagyunk, mint az a fizikai lény, amit a szemünkkel látunk. Azt is gondolom rólad, hogy te sokat álmodsz. Jó, ha ezekre odafigyelsz, mert súgnak az álmaid. Ha valami foglalkoztat, egy feladat, vagy döntés előtt állsz, az álmaidban kaphatsz ezekre vonatkozó útmutatást.

TN: Sokat álmodom, és nagyon konkrét történeteket. Persze, sok irrealitás is van bennük. De olyan is többször előfordult már, hogy megálmodtam a jövőt. Az azért kicsit ijesztő szokott lenni.

Utazás a lelked körül Peller Mariannal minden vasárnap 16:30-tól a LifeTv műsorán.
Peller Mariann: "Az érzelmi energiák lenyomatot hagynak bárhol, amerre járunk"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180420-peller-mariann-el-camino-jelentosegerol-nagy-sanyi-szinmuvesszel-valo-beszelgeteese-kapcsan.htmlAmikor felhívtam Nagy Sándor színművészt, azonnal igent mondott a meghívásomra, hogy jöjjön el a műsoromba, és beszélgessünk arról, ő miben is hisz. Sanyit régóta ismerem. Egy osztályban végeztek a nővéremmel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ezért régi, családi jó barát ő a szememben. Peller MariannOrigoUtazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Nagy Sanyihttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180420-interju-nagy-sanyival-peller-mariann-utazas-a-lelked-korul.htmlEzúttal Nagy Sanyi színész, énekes volt a vendégem az Utazás a lelked körül című műsoroban, amelyet a LifeTv-n láthattok minden vasárnap 16:30-kor. Fogadjátok szeretettel a vele való beszélgetésem. Peller MariannOrigoPeller Mariann: "Nem hiszek az átkokban"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180416-peller-mariann-a-hitrol.htmlEpres Panni volt a legutóbbi vendégem az Utazás a Lelked körül című műsorban. Bár csak másodjára találkoztunk személyesen, nagyon megszerettem Pannit, mert olyan nyugalmat, türelmet, békét, szeretetet és elfogadást áraszt a lénye, mint egy mesebeli tündér. Valójában mindig érzi az ember a vele szemben ülő kisugárzását, veszi a rezgéseit. Panni jó ember, csodaszép a lelke. Nem szeretne senkit bántani, minden tettével, mozdulatával azt sugározza, hogy jól szeretné élni ezt az életet, amely megadatott neki. Peller MariannOrigoPeller Mariann a vallási vezetőkről, hittérítőkrőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180405-peller-mariann-blogjaban-a-vallasi-vezetokrol-hitteritokrol-mesel.htmlKülönleges élmény volt számomra a Pokorny Liával való beszélgetés. Már az Utazás a lelked körül első évadába is nagyon szerettem volna meghívni, de akkor sajnos nem sikerült a rengeteg elfoglaltsága miatt. Ma már úgy gondolom, most kellett ennek a találkozásnak létre jönnie. Peller MariannOrigoUtazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Pokorny Liahttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180405-utazas-a-lelked-korul-peller-mariann-nal-pokorny-lia-a-vendeg-hitrol.htmlEzúttal Pokorny Lia volt a vendégem az Utazás a lelked körül című sorozatban. Peller MariannFotó: M.Schmidt János – OrigoUtazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Árpa Attilahttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20180328-arpa-attila-interju-peller-marianntol-az-utazas-a-lelked-korul-cimu-musorban.htmlBár jó érzésem volt, amikor felhívtam Árpa Attilát, hogy meghívjam az Utazás a lelked körül című műsorba, mégis meglepődtem, hogy szívesen eleget tett a meghívásomnak. Peller Mariann--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.