Thaiföld thai fűszerek konyha Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A thai konyha a legkedveltebb az ázsiai régió konyhái közül. Ennek oka az ételek harmonikus ízében és fűszerezésében rejlik. Nekem is a kedvenceim közé tartozik, így egy kicsit kutakodtam, mitől is olyan különlegesek és magával ragadóak a thai fogások.

Az ételeikben egyszerre van jelen 5 íz: az édes, a sós, a savanyú, a fűszeres és a kissé kesernyés ízvilág. Az ízek kavalkádja mégis tökéletes harmóniában van egymással, és sosem érzi az ember, hogy valamiből túl sok lenne.

Ez az egyik titka, hogy a thai finomságok annyira fenségesek.

Minőségi, helyi alapanyagokból dolgoznak, amit aztán friss fűszerekkel ízesítenek Forrás: Marton Adrienn

Minőségi, helyi alapanyagokból dolgoznak, amit aztán friss fűszerekkel ízesítenek. Előszeretettel készítenek tengeri halakból ételeket, amit azután tengeri fűszernövényekkel ízesítenek. A legtöbbször párolják az ételeket, de nagyon szeretik a grillezést és a sütést is. A kínaiaknak hála egy idő után megjelent a wok, és ezzel egy időben az olajban sült fogások is.

A thaiok számára az étkezés fontos dolog, így nem szeretnek egyedül enni. Úgy tartják, hogy ez balszerencsét jelent, éppen ezért a legtöbbször igazi sokaság gyűlik össze egy-egy asztalnál, ahol megosztják egymással a fogásokat. A thai ételek leginkább kis adagokban készülnek, így többféle finomságból csipegethetünk egyszerre.

A thai ételek leginkább kis adagokban készülnek, így többféle finomságból csipegethetünk egyszerre Forrás: Marton Adrienn

A rizs minden étkezés szerves részét képezi. Régiótól függ, hogy milyen fajtájú köretet szolgálnak fel belőle. Míg valahol a ragacsos változat a jellemző, addig másutt a hosszú szemű, illatos jázmin rizs a kedveltebb. Előbbiből sokszor készítenek desszertet is, nekem az egyik nagy kedvencem a mangós ragacsos rizs, amit itthon rendszeresen készítek a családomnak.

A leggyakrabban használt fűszerek a chili, a galanga gyökér, a lime, a citromfű, a curry és a koriander. A thai curry merőben más az indiaitól, hiszen Thaiföldön inkább az említett fűszerek dominálnak. Ezeket keverik össze kókusztejjel, majd adják hozzá az ételekhez.

A leggyakrabban használt fűszerek a chili, a galanga gyökér, a lime, a citromfű, a curry és a koriander Forrás: Marton Adrienn

A helyben termett zöldségek közül a legtöbbet használt hozzávaló a kínai kel, a különböző gombák és a szójababcsíra. Emellett ugye egy thai fogás szinte elképzelhetetlen kókusztejes ízvilág nélkül.
Míg a kínai konyhában a szójaszósz a legfontosabb eleme a fűszerezésnek, addig a thai konyhában a halszósz. Emellett nagyon népszerű a sós osztrigaszósz, amit leggyakrabban húsok mellé kínálnak, de kiválóan passzol a zöldségekhez is. Egy igazi thai étteremben minden asztalon ott pihen egy Sri Racha szósz, ami mostanra már az egész világon hatalmas népszerűségnek örvend. Chili, ecet, fokhagyma, só és cukor tökéletes keveréke, ami csípősségével bámulatosan kihozza az ételek ízét.
Thaiföldön tett utazásom során volt szerencsém megtapasztalni személyesen is a helyi konyha különlegességeit.

A helyben termett zöldségek közül a legtöbbet használt hozzávalók a különböző gombák Forrás: Marton Adrienn

Az odafigyelés, a sok-sok előkészület és az ízek harmóniája teszi olyan egyedivé és szerethetővé a konyhájukat. Nekem a kedvencem lett, és igyekszem minél több receptet elsajátítani és elkészíteni a családomnak is.

Kulináris kalandozások a mesés Ciprusonhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180813-kulinaris-kalandozasok-a-meses-cipruson-marton-adrienn.htmlAz idei nyár igazán különlegesre sikerült. Mindig is Mallorca szerelmese voltam, ezért mindenképp szerettem volna kettesben oda elutazni Edvinnel. Nálunk már bevált szokás, hogy a nagy családi nyaralás mellett szakítunk időt arra is, hogy csak mi ketten romantikázzunk valamerre. Idén Cipruson, Ayia Nappa-n voltunk a gyerekekkel, ami annyira magával ragadott minket, hogy Mallorca helyett inkább ide tértünk vissza kettesben. Privát séfOrigoTop 10 konyhai kellék, ami nélkül nem élet az élethttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180813-marton-adrienn-kedvenc-konyhai-kellekei.htmlMinden hobbiszakácsnak megvan a saját konyhai felszerelése, ami könnyebbé teszi azéletét és a főzést. Vannak, akik esküsznek egy halom hasznos kütyüre, és vannak,akik azt vallják, hogy az alapfelszerelésen kívül minden más csak feleslegespénzkidobás. Viszont mi az alapfelszerelés, és mi az, amire egy kezdő konyhatündérnek vagyvalakinek, aki először költözik saját lakásba mindenképpen szüksége van? Privát séfOrigoTop 5 magyar étel, külföldi szemmel http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180803-a-leghiresebb-magyar-etelek-kulfoldi-szemmel.htmlMint minden nemzetnek, a magyaroknak is vannak olyan ételei, amik világhírnévnek örvendenek. Amikor Olaszországba látogatunk, pizzát vagy spagettit rendelünk az éttermekben, Japánban a sushi a jellegzetesség, a franciáknál a csiga vagy a croissant, az oroszoknál a blini vagy éppen a borscs, Amerikában a hamburger, a norvégoknál pedig a különféle halakból készült ételek. De mi a helyzet a magyarokkal? Privát séfOrigoLuxushajóra szállt Marton Adri http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180628-luxushajora-szallt-marton-adri-es-ferje-edvin-marton-hegedumuvesz.htmlA férjemmel nemrég repülőre szálltunk, és meg sem álltunk az Egyesült Királyságig. Southhamptonban egy óceánjáró hajó várt ránk, hogy a La Manche csatornán utazva áldozzunk a „hajós gasztronómia” oltárán. A hajó különlegessége, hogy idén töltötte be 10. életévét, és ennek apropóján megajándékozták egy igazán fantasztikus új, modern külsővel és belsővel. Aki utazott már hajóval, tudja, hogy általában ezeknek a csodáknak egy különleges nevet is adnak. A mi „úszó városunk” az Independence of the Seas névre hallgatott. Privát séfOrigoNápoly ízei közelebbrőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180529-marton-adrienn-del-olaszorszagban-napolyban-jart.htmlBiztos vagyok benne, hogy mindenkiben él egyfajta elképzelés az olasz ételekről. Sok helyen jártam már én is Olaszországban, de mégis úgy éreztem, hogy nem fedeztem fel még mindent. A kíváncsiság ezúttal Nápolyba kalauzolt azért, hogy rátaláljak a helyi finomságokra. Privát séfOrigoA receptverseny győztese: áfonyás szarvasszeletek, házi burgonyafánkkalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180502-marton-adrienn-balatoni-boraszok-altal-meghirdetett-receptversenyen-jart.htmlBiztos vagyok benne, minden magyar kedveli a Balaton régiót. Én nagyon... Márton-nap alkalmából tavaly részt vettünk a családommal az Újbor ünnepén, egy ottani híres magyar borászat rendezvényén. Fantasztikus ízek és hangulat fogadott ott minket, ezenfelül pedig volt alkalmam megismerkedni azzal a séffel is, aki a fantasztikus ételeket megálmodta. Szuperül éreztük magunkat, és talán elmondhatom, hogy szoros barátságok kötődtek, már csak a gasztronómia iránti közös szerelem miatt is. Privát séfOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.