Roberto konyhája lasagne recept gasztronómia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lasagne az egyik kedvenc ételem. Megmutatom nektek, én hogyan szoktam elkészíteni. 

Most a párom lasagne receptjét hoztam el nektek, amiben nincs semmi csavar, nyakatekert mozdulat és ismeretlen fűszer. Viszont van benne szeretet és lelkesedés, alaposság és humor. Például a legutóbbi alkalommal a tesójával készítették közösen, nem aprózták el, mert két tepsivel készítettek egyszerre. Ment a sakkozás a sütőben való ide-oda pakolgatással.

Isteni lasagne Roberto konyhájából Forrás: Roberto konyhája

Hozzávalók 8 főre

• 80 dkg marha darálthús
• 2 nagy fej vöröshagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• 7 dl paradicsomszósz
• 4 evőkanál olívaolaj
• 500 g lasagne tészta
• 200 g parmesan sajt de ízlés szerint ki mit szeret, én kimondottan szeretem füstöltsajttal
• bazsalikom ízlés szerint, frissen vagy szárítva

Besamel mártás

• 10 dkg vaj
• 3 púpozott evőkanál liszt
• 5 dl langyos tej
• 1 csipet só
• 1 csipet fehérbors
• 1 csipet őrölt szerecsendió

Forrás: Roberto konyhája

Elkészítés

Vágjuk nagyon apró kockákra a hagymát a fokhagymával, és pirítsuk meg az olívaolajon üvegesre, adjuk hozzá a bazsalikom leveleket. Rakjuk a pirított hagymához a darálthúst és nagy lángon pirítsuk addig, amíg ki nem fehéredik. A vége felé sózzuk, borsozzuk meg és öntsük hozzá a paradicsomszószt. Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve főzzük 20 percet. Kóstoljunk folyamatosan és ízesítsük, ha szükséges.

Közben készítsük el a besamel mártást. Olvasszuk fel a vajat és rakjuk bele a lisztet, kis lángon kevergetve pirítsuk 2-3 percet. Ezt hívják világos vajas rántásnak, amit mi felöntünk majd a langyos tejjel és egy habverő segítségével folyamatosan kevergetve felforraljuk. Közben sózzuk, borsozzuk és megszórjuk a reszelt szerendióval. Amint sűrűsödik, lassan hozzáadagoljuk a maradék langyos tejet és 1 percig forraljuk, hogy ne maradjon liszt ízű.

Amint készen vagyunk, kezdhetjük a tepsibe rétegezést. Válasszunk egy olyan tepsit, ami inkább közepes mint nagy és magasfalú. Nyugodtan belepróbálhatjuk a tésztalapot és számolgathatunk mennyi kell majd egy réteghez, és ha nem illeszkedik a forma akkor nyugodtan törjünk le a tésztalapokból.

Kezdjük:
• egy réteg paradicsomos szósz,
• arra egy réteg tészta,
• arra besamel,
• egy réteg paradicsomos (bolognai) szósz és reszelt sajt.

Folytassuk a rétegezést és az utolsó réteghez keverjük össze a maradék besamelt a paradicsomos szószunkkal. Ezt terítsük majd szét a tetején és szórjuk meg alaposan a maradék sajttal. Előmelegített sütőben 180 fokon maximum 30 percig sütjük, amíg a sajt rá nem pirul a tetejére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.