Lélekbúvár: Miért van ennyi sikeres nő egyedül?

Szily Nóra

2015.08.07.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Egyre gyakrabban halljuk, hogy sikeres, karrierjüket építő, autonóm, önálló, független nők nehezen találnak partnert, és csikorognak a párkapcsolataik. Mintha zavar lenne a férfi- és a női szerep körül… Hevesi Kriszta pszichológussal, egyetemi oktatóval és Tóth Gabival beszélgetek.

Siker, boldogság a szakmában és a magánéletben – Gabi, szerinted is nehéz összeegyeztetni a kettőt?

Tóth Gabi: Én mindig rugalmasan tudtam alkalmazkodni ahhoz a kettősséghez, hogy van egy szakmai életem, egy szerep, amit a médiában látnak, és emellett igyekeztem megtartani a civil életemet. Azt a tapolcai csajszit, aki mindent kizárva teljesen hétköznapi módon létezik. A probléma inkább az előítéletekkel van. Mintha lenne egy blokk az emberekben – és nem csak a férfiakra gondolok. Új barátokat is nehéz találnom. Van egy gát, hogy azért mégiscsak a Tóth Gabi az a lány! Pedig én nagyon finom nő tudok lenni, hogyha kell, csak ezt senki nem feltételezi rólam…

… aki a tévében lát, vagy a klipjeidet, a koncerteket nézi.

Tóth Gabi: Igen…

Nálad az ismertség is benne van a csomagban, de azt gondolom, hogy egy multicégnél napi 12 órát dolgozó, már középvezetői szinten lévő sikeres, önérvényesítő nő helyzete sem egyszerű.

Hevesi Kriszta: A sportpszichológiából idéznék. Nemcsak a kudarccal, hanem a sikerrel való megküzdés is nehéz. Sikeressé válni egy folyamat. Gabi életében sem egyik napról a másikra történt. A megismerkedéssel a férfi hirtelen csöppen ebbe bele, és adott esetben meg kell küzdenie a másik népszerűségével vagy a többlépcsőnyi különbséggel, ha például a nő az életében, a teljesítményében már előbbre tart. A női oldalt nézve viszont nagyon fontosnak tartom, hogy ne akarjunk „férfibbak” lenni a férfiaknál. Annyi más eszköze van a nőnek, hogy érvényesüljön. Ne induljon be a versengés a két nem között.

Tóth Gabi: Általában azok a kapcsolataim, amik sajnos kudarcba fulladtak, épp úgy kezdődtek, hogy a másik folyamatosan azt bizonygatta, hogy ő mit ért már el az életében. Pedig számomra nem ez a fontos, sőt! Ha valakiben olyan emberi értéket fedezek fel, amivel évek óta nem találkoztam, az a szememben sokkal nagyobb férfivá emeli, mint ha bármennyi pénz lenne a bankszámláján, vagy bármilyen egzisztenciával rendelkezne. De egyetértek a Krisztával abban, hogy sokszor a nők is hibásak. Vannak barátnőim, akik diplomások, jó beosztásban dolgoznak, és egy korábbi csalódás miatt alapból nagyon kritikusan állnak a pasikhoz. Mintha nem is szeretnének igazán kapcsolatban lenni, mintha a bosszúvágy hajtana néhányakat… De ha visszatérünk a versengéshez – igen, én nagyon sokszor éreztem azt, hogy a férfiak először bizonyítani akartak, aztán utána ez átfordult abba, hogy folyamatosan azt mondták, nem jó, amit csinálok, vagyis az én teljesítményemet kezdték leértékelni.

Hevesi Kriszta: A nyugati kultúránk hibája is, hogy annyira megköveteli a férfitól, hogy domináns legyen. Ám, amikor ez nem magától értetődő egy párkapcsolatban, tehát dolgoznia kell a dominanciájáért – akkor megijed. Ha valaki már elért valamit – akkor nem kell semmit bizonygatnia. Bizonygatni azt kell, ami bizonytalan! Vagyis amit Gabi mesélt, az a másik folyamatos önerősítéséről szól, és ha ez kevésnek bizonyul, ha felnőni nem sikerül, akkor igyekszik lenyomni a partnert. Ez sajnos nagyon gyakori és rossz stratégia a férfiaktól… Sokszor a külsejét támadják a nőnek. Ha például szexisen felöltözik – „te így akarsz kimenni az utcára?” vagy: „felszedtél pár kilót, nem?” – jönnek a bántó mondatok…

Tóth Gabi: Sajnos igen. De ilyenkor jön elő az én domináns énem, és azt mondom, hogy szia, viszontlátásra! Nem szeretnék elsorvadni valaki mellett. Eszembe jutott egy példa, némi lelki terror a pasi részéről. Épp arról beszéltem neki, hogy miért is vannak egyesek elfoglalva a külsőmmel, mire ő: „Csodálkozol, ha ilyen ruhákban jársz?! Naná, hogy ez a téma…”

Bár most nevetsz ezen, de azt érzem, hogy támogatást vártál volna, ehelyett szúrt beléd egyet…

Tóth Gabi: Nem is kicsit! Na, de ez épp egy olyan pont, amikor érzem, és tudom, hogy valami már visszafordíthatatlan… Sajnos.

Nem szeretném, ha a férfiakat ostoroznánk, sőt… Van-e arra valami stratégia, hogy egy napközben döntéseket hozó, keményen helytálló nő, amikor hazamegy, ne a napközbeni szerepét élje tovább? Hogy képes legyen a klasszikus női minőséget hozni? Nem könnyű kettősség.

Hevesi Kriszta: A munka piacán férfiasan helytálló nők esetében gyakori, hogy hazaviszik ezt a szerepet. Egy kicsit rájuk merevedik a napközbeni álarc… Erre is a sportpszichológiából tudok egy technikát idézni. Ha egy fontos meccs, verseny előtt a sportolót éri valami súlyos trauma, vagy gondja van, akkor elképzeltetjük vele, hogy ahogy a civil ruháját fölakasztja az öltözőben, minden egyes darabbal egy-egy gondot is letesz. És ezzel egyre könnyebb és könnyebb lesz… Aztán ahogy fölveszi a sportmezét, akkor már csak ő van, és a pálya, a labda vagy az evező – attól függ, hogy milyen sportágról beszélünk. Teljes szerepváltás történik.

Tóth Gabi: Én pontosan tudom, hogy mi ez a módszer. Rengeteg nő van, aki hazaviszi a stresszt és a munkahelyi problémákat. Szerintem is kell egy átmenet, és van is rá rítus – egy finom tea, vagy azt mondom, most ne szólj hozzám, még 15 percet kérek tőled! Nagyon szeretlek, de most szükségem van egy kis időre – lezuhanyozom, lemosom magamról a napot! Hagyjunk időt magunknak! Persze az is kell, hogy ezt a másik megértse, de nekünk is kell tenni érte.

Hevesi Kriszta: Így van. Hangsúlyozom, hogy egy ilyen rítus nem tudathasadás! Amit egész nap játszunk, az egyfajta munkaköri leírás és szerep, tehát ne érezzük azt, hogy úgy csinálunk, „mintha” nők lennénk, mert nők vagyunk! Ez nagyon fontos! Ugyanakkor otthon adjuk meg a férfinak, hogy azt érezhesse, hogy valóban férfi. Ne akarjunk olyan kompenzációt, hogy például ő vasaljon, mert most úgyis kevesebbet keres…

Tóth Gabi: Eszembe jut egy ismerősöm, aki felhívott, és azt mesélte, hogy összeveszett a pasijával, pedig csak megkérte, hogy vasalja ki a ruháját, mondván, neki belefér, hisz több ideje van, és amúgy is kevesebbet keres… Mondtam neki, hogy na, most sikerült egy pillanat alatt összetörni a férfiasságát!

Ez egy nagyon érdekes kérdés, ahova most eljutunk, mert ugye ma azt mondjuk, hogy a mihaszna férfi miért nem veszi ki a részét jobban a házimunkából. Régen a férfi bútort ácsolt, szöget vert a falba stb., de egy két és fél szobás lakásban egy pasi nem tud mindennap alkotni valamit! Egy urbanizált férfi élete más. Azt várjuk el, hogy ő rohanjon le pelenkáért, vagy ő vasaljon? Biztos, hogy ez a helyes út?

Hevesi Kriszta: Létezik a mondás – a viperaméreg kis mennyiségben orvosság, nagy mennyiségben méreg. Mindenben a mérték, ami igazából értéket jelent. Ne essünk át a ló túloldalára. A férfi nem attól férfi, hogy felteszi a lábát, tévét néz, és távirányítót kapcsolgat, de azért ne toljuk bele a házvezetőnő szerepébe sem. Osszuk fel a feladatokat, beszéljük meg a kapcsolat elején. Azt hiszem, a kommunikáción van a lényeg. Hogy azt a dolgot én miként kérem tőle, és amikor együtt vagyunk, ne váljon senki kiszolgálóvá. Mindenképpen a két ember közös fejlődése a fontos. És ha már teljesítményről beszélünk: időnként üljünk le, és kérdezzük meg a másiktól, hogy neki mik az egyéni céljai. Sokszor hajlamosak vagyunk a kapcsolatot szimbiózisként elképzelni, és csak közös célokban gondolkozni. Nem véletlenül született a Piramis dala – „Ha volna két életem”. Épp arról szól, hogy azért szeretnék két életet, hogy meglegyen egyik oldalról az egyéni fejlődés, de ugyanakkor hozzád is tartoznék. Az embernek a két legfontosabb törekvése, a saját fejlődése, kiteljesedése és a szeretet, a párkapcsolatban való összetartozás. Ezeknek a harmóniáját kell megteremteni. És ne felejtsük el, amit Gabi mondott – hogy sokszor egy sérülés miatt eleve védekezünk. Amikor megbízunk a másikban, akkor merjünk odabújni, hisz az a mi igazi szerepünk! A lágyság képessége megőrzi a nőiességet bennünk.