Vadállatként szúrtak, vágtak - Két nő, aki rettegésben tartotta a tengereket

Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon! Ha tanácsra van szükséged, írj Nórának a hogyanlegyekjono@gmail.com címre!

Szokatlan ötlet kalóznak állni, manapság különösen nem egy kifizetődő szakma. Először is ott van az a rengeteg víz meg vihar, de legfőként a víz a macerás! Sosem voltam még huzamosabb ideig hajókázni, de egy szimpla balatoni révezés is megvisel. Nem bírom az imbolygást, valószínűleg csapnivaló kalóz lennék. Aztán meg ott van a halál árnyéka minden árbócon, a folyamatos összezártságról már nem is beszélve. Nem csoda, ha épeszű fehércseléd nem adja a fejét ilyen kiruccanásra. Kifejezetten férfias szakma. Mégis voltak páran, akik nő létükre megbirkóztak mindezzel: ismerték a hajózás minden fortélyát, profi módon fosztogattak és a kegyetlen legénységgel is elbántak. Ők voltak a hét tenger kalóznői, Anne és Mary.

Anne Bonny 1700 márciusában látta meg a napvilágot, tüzes vörös hajjal, Írországban. Családjának élete kicsit bonyolult volt: édesanyja szobalány volt, édesapja pedig ügyvéd, aki intim viszonyba keveredett a szobalányával, vagyis Anne édesanyával. Világos. Az eset rém botrányos volt, így aztán az apa fogta a családot és inkább áttelepedtek az Újvilágba. Kaliforniába utaztak, megvásároltak egy ültetvényt, és megkezdték életüket kettecskén: apa és lánya. Az édesanya ugyanis nem sokkal az utazás után meghalt. Hogy Anne milyen volt gyereknek nem tudni, tinédzsernek szép, okos, de roppant agresszív és lobbanékony. 13 éves korában gyomron szúrta az egyik szolgálójukat egy késsel. Hogy pontosan mi dühítette fel, arra nem tudtam rábukkanni, pedig érdekes kérdés. Egy biztos: lázadozó, vakmerő és nehezen kezelhető volt - igazi kalóztípus.

16 évesen megszökött egy jóképű matrózzal, James Bonny-val. A fiú, miután megneszelte, hogy a lány tehetős, iziben feleségül is vette, majd együtt hazatértek a lány apjához, hogy követeljék a hozományt. Ez aztán már túlment minden határon, az apa mérgében kitagadta Anne-t, aki erre bosszúból felgyújtotta apja ültetvényét. Elég hálátlan gyerek volt, szó se róla. Az ifjú pár pénz nélkül maradt, semmihez sem értettek, ezért egy kalózhajón húzták meg magukat. Anne nő létére jól beilleszkedett a legénységbe: ivott, káromkodott, profin gyilkolt. Ahogy azt egy tisztes kalóztól elvárták. Férjétől azonban csakhamar elhidegült, ugyanis megtetszett neki Jack Rackham féllábú kalózkapitány. A szimpátia kölcsönös volt olyannyira, hogy a kapitány teljesen magának akarta a nőt, meg szerette volna őt vásárolni a férjétől, aki azonban nem adta. Hogy miért nem ölték meg a szerelmesek az éj leple alatt a hites férjet, azt nem tudom, biztos a betyárbecsület volt az oka. A féllábú Jack kapitány és vörös hajú kedvese inkább a békés utat választották, elkötöttek egy hajót és megszöktek. Folytatták a kalózkodást, a sok gaztett között azonban jutott idő romantikázni is. Egybekeltek, később pedig gyerekük született, akiről egyes források azt állítják, hogy szimplán kirakták a babát valamelyik szigeten. Nem voltak kedves emberek, na, de hát a kalózok már csak ilyenek. Gonoszak. Egy hajó telis-tele mindenre elszánt férfival és csupán egyetlen nővel. Vagy mégsem? Volt a kalózhajón még nő Anne-en kívül? Volt ám!

Mary Read 1690-ben született Angliában. Az ő élete sem volt egyszerű, édesanyja fiúként nevelte. Édesapja ugyanis meghalt, a családnak pedig pénzre volt szüksége. Az akkori törvények szerint azonban lányok nem örökölhettek, ők pedig sok pénzre számíthattak az apai nagymamától. Ez a pénzforrás biztosította a megélhetésüket. Ezért aztán Maryt születésétől kezdve Jacknek nevezte az anyja, fiúruhákban járatta, fiúsra vágták a haját. Gyerekként kifutófiúként dolgozott, 13 évesen pedig matróznak állt. Nem önszántából mondjuk: betévedt egy kocsmába, ahol azt hitték, fiú, szóval leitatták a matrózok és rávették, hogy tartson velük. Ő pedig ment, amerre mondták. Hadihajóra került, ahol jó párszor harcolnia is kellett, Mary viszont olyan bátran és hősiesen forgatta a kardot, hogy senkinek sem fordult meg a fejében, hogy a fiú valójában lány.

Tartott ez addig, amíg meg nem dobbant az ő szíve is, és bele nem szeretett egyik matróztársába, aki - gondolom - megkönnyebbült, mikor kiderült, hogy vonzódásának tárgya egy lány. Megszöktek a hajóról, letelepedtek és boldogan éltek volna, ha a férje meg nem hal egy kocsmai összezörrenésben. Marynek nem volt maradása, nem hozott számára szerencsét a női ruha, így ismét férfinak öltözött és elszegődött egy hadihajóra szolgálni. Az élete a korábban megszokott mederben folyt, egészen egy végzetes napig, amikor is kalózok ütöttek rajtuk. Maryt elfogták és magukkal vitték. Kik voltak ezek a kalózok? Természetesen Jack, a falábú kapitány és Anne a legénységükkel. Így esett, hogy egy fedélzeten két nő tartózkodott egyszerre. És hogy mi lett ebből? Szerelem!

Anne résen volt, naphosszat figyelte az újoncokat. Azonnal feltűnt neki a nőiesen vékony fiú, aki a többiektől eltérően sosem vizelt bele a tengerbe. Nem telt bele sok idő, rájött a titkára. Ezután sok időt töltöttek együtt. Gyanúsan sokat, melyre már a kevésbé éleslátó kapitány is felfigyelt. Azt gondolta, a felesége megcsalja az új fiúval, ezért rájuk törte az ajtót, de nagy meglepetésére két meztelen nőt talált az ágyban. A lányok boldogsága itt nem szakadt meg, igaz, Mary is talált magának férjet a hajón. Továbbra is sok időt töltöttek édeskettesben romantikázva. Amikor viszont harcolni kellett, a tenger amazonjaivá váltak. Vadállatként üvöltöttek, szúrtak, vágtak, a foglyokat pedig különös élvezettel bántalmazták. Amikor először olvastam rólunk, azt gondoltam, hogy Anne elszántabb gonosztevő volt, de idővel a kis Mary is kikupálódott. A saját bajtársait sem kímélte: ha azt látta, hogy azok nem elég bátrak, lelőtte őket. Kimondhatjuk, a két nő rettegésben tartotta az egész kalózhajót, a hajó meg a karibi térséget.

Az élet zavartalan volt, mígnem egy nap Jamaikánál váratlanul rájuk rontott egy hadihajó. Az egész legénység részegen fetrengett épp, csak két legény volt talpon a fedélzeten: Anne és Mary. Hősiesen harcoltak, felverték a többieket, így megmenekült a kalózhajó. Az esetből ildomos lett volna tanulni, de nem tették. Egyik tivornyából csaptak a másikban, végül is mi dolguk lenne a kalózoknak, mint rabolni, gyilkolni, inni és mulatozni? Na, ők pont ezt tették, mikor 1720-ban ismét rajtuk ütöttek. Ezúttal hiába harcolt a két nő, szinte teljesen magukra maradtak. A bátor férfiak mind elbújtak a fedélközben a kapitánnyal együtt, és csak akkor kerültek elő onnan, amikor gúzsba kötve vitték le őket a hajóról. A bíróság előtt a nők terhesnek vallották magukat, ugyanis tudták, hogy akkor megússzák az akasztást. Anne nem bírta ki, hogy ne sziszegje oda foghegyről a férjének: "Ha férfiként harcoltál volna, most nem kötnének fel, mint egy kutyát". A férfi kalózok mind meghaltak, a nők pedig börtönben maradtak, ahol Mary nem sokkal később magas lázban meghalt, közel 30 évesen. Anne-t hamarosan kiváltotta apja és hazavitte az ültetvényre. Szép hosszú élete volt ezután, majdnem 80 éves koráig élt.

Vannak bevett szokások, kőbe vésett szabályok viszont nem nagyon. Ha akar, egy nő is végezhet olyan munkát, ami jellemzően férfias. Persze nem mindegy, hogy mit. A kalózkodáshoz az érdekes történet után sem kaptam kedvet, az a sok fránya víz meg az imbolygás... Ehhez a szakmához erősebb gyomor kell.