Ő volt a világ legjobb színésze

Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon! Ha tanácsra van szükséged, írj Nórának a hogyanlegyekjono@gmail.com címre!

Aztán egy nap vége szakadt a jólétnek. Nem anyagi romlás, hanem bátyja tragikus halála árnyékolta be a család életét. A fiú 1921 áprilisában véletlenül felakasztotta magát, mikor egy apjától tanult új csomózási technikát gyakorolt. Az egész családot nagyon megrázta az eset, mély gyászba burkolóztak. Katharine bátyja november 8-i születésnapját évekig a sajátjaként ünnepelte. A tragédia után figyelmét a tanulás és egy teljesen új, izgalmas dolog, a színészet felé fordította. A középiskolás éveit a Bryn Mawr iskolában töltötte, ahol anyja is tanult korábban. Itt találkozott először a színjátszással, és egyetlen férjével, Ludlow Ogden Smith-szel, akivel 1928-ban házasodtak össze. Katharine arra kérte, hogy hagyja el nevéből a Smith-t, ugyanis Kate Smith névvel sosem lehet sikeres. Hoppá, milyen előrelátó volt valaki! Pár évig éltek csak együtt, 1934-ben (a színésznő első sikerei után) különváltak útjaik, viszont jó barátok maradtak.

Miután Katharine lediplomázott meg sem állt a Broadway-ig, ahol addig járt meghallgatásokra, amíg meg nem kapott pár kisebb szerepet. Úgy tartja a mondás: nincs kis szerep, csak kis színész. Katharine pedig nem volt kis színész, hamar felfigyeltek tehetségére. A legnagyobb elismerést a Warrior's Husband című darabban nyújtott alakításáért kapta, a kritikusok kirobbanóan energikusnak nevezték. Nem volt tehát megállás, a színpadról a kamerák elé hívták azonnal. Leforgatta legelső filmjét, a Bill of Divorcementet, melynek nagy sikere lett, a New York Times például "kivételesen jónak" tartotta a játékát. Ahogy pedig lenni szokott, egyik dolog generálja a másikat. Szépen sorakoztak a filmszerepek az asztalán, ami számomra csak azt példázza, amit mindig is gondoltam az életről: ha valaki valamiben tehetséges, azt a munka megtalálja. Leszerződött az RKO Pictures stúdióval, majd rohamtempóban dolgozni kezdett. Két év alatt öt filmet forgatott le, ami nagyon kemény munkát és rendkívül kevés alvást jelentett. Életrajzi könyvében meg is fogalmazta erről a véleményét: "Ki nem állhatom azokat a színészeket, akik az interjúkban azon nyavalyognak, hogy napi tizenkét órákat kell dolgozniuk. Ebből tizenegyet tétlenül ül az ember, nem zsákokat kell egész nap cipelnie!"
Katharine tudott és szeretett is dolgozni, munkája gyümölcsét pedig megdöbbentően gyorsan, 26 évesen be is gyűjtötte. Az 1933-as Morning Glory-ban nyújtott alakításáért megkapta élete első Oscar-díját. A díjátadóra nem ment el ugyan, de nagyon örült. Hogy miért nem ment el? Bennem is felmerült a kérdés, ezért jobban utánanéztem és kiderült, hogy egyetlen díját sem vette át, pedig kapott még ezen kívül három másik Oscart is.

Katharine "más" volt, mint a többi hollywoodi díva. Sosem szeretette a feltűnést, a fotósokat, a puccparádét és a sminket sem. Ha tehette, teniszcipőt és overált viselt, ami - lássuk be - messze áll a glamúr nőiességtől. Kényelmi megfontolásból választotta a lezser, kissé férfias viseletet, ám tudtán kívül megteremtette ezzel az androgün divatirányzat alapjait. Interjút csak nagyon ritkán adott és akkor is furcsa dolgokat mondott. Mikor megkérdezték, hogy hány gyereket szeretne, azt válaszolta, hogy "két fehér és három színes bőrűt". Mi ez, ha nem botrányos szalagcím? Katharine az a fajta színész volt, aki azért játszott, mert ehhez értett és nem azért, hogy nap mint nap róla írjanak. Oscar-díjas alkotása után elkészítette a mai napig legemlékezetesebb filmjét, a Fiatal asszonyt, ami a filmipar nagy dobása lett. Ez volt egyébként Katharine kedvenc szerepe is, amiért szintén kitüntetést kapott. Igaz, nem Oscart.

A hirtelen jött sikerhullám ezek után kissé elülni látszott, így 1934-ben visszatért a színpadra, ahol nem várt módon csúfosan megbukott a The Lake című darabban. Ő sem volt az igazi, a belépőjegyek sem keltek el és a kritika is pocsék volt. Kis szusszanás után visszatért tehát a mozifilmekhez. 1935-ben elkészült az Alice Adams című film, amiért újra az egekbe magasztalták, és Oscarra is jelölték. Katharine esélyes volt még az Elfújta a szél főszerepére is, de végül nem mellette döntött a rendező, mert nem látott benne elég szexuális erőt. Ezek után 1938-ig ismét egy balszerencsés időszak köszöntött rá, nem igazán kapott szerepeket, tehát visszatért a színházhoz. Ez egyszer már megtörtént és csúnyán megbukott ugye, most azonban összejött a dolog és hatalmasat dobbantott a Philadelphiai történet című darabban. Katharine észnél volt, gyorsan megvásárolta a filmkészítés jogait és saját maga gyártotta le a filmet: ő választotta ki a rendezőt és a szereplőket is. Ezért a filmért is Oscarra jelölték, de végül nem ő kapta, pedig a színpadi darabnál is nagyobb sikert hozott.

1942-ben teljesen megváltozott az élete. Megismerkedett ugyanis Az év asszonya című film forgatásán Spencer Tracy színésszel, akibe aztán élete végéig szerelmes volt. A színész előtt is voltak kalandjai, évekig élt például az ügynökével, majd Howard Hughes rendezővel. Az igazit viszont Spencerben találta meg. Tényleg igaz lehet, hogy a szerelem vak, Tracyt ugyanis semmilyen szögből nem látom vonzónak. Mondjuk nem is az én szívemet kell megdobogtatnia. Elég, hogy Katharine teljesen belebolondult, pedig a színész nős, családos volt. Habár elhagyta családját szerelméért, elválni hivatalosan sosem vált el feleségétől. Sokak szerint süket kisfiuk miatt, mások a katolikus neveltetésre fogták, megint mások pedig a stúdióra, akik szerették volna fenntartani Tracy "jó családapa" imázsát. Akkoriban egyébként mindenki tudott a kapcsolatról, mégsem cikkeztek sokat róla. Később viszont a bulvárlapok terjedésével Hollywood nagy románcai közé sorolták őket és csak úgy csámcsogtak a rossznyelvek a szerelmükön. A férfi egyébként alkoholproblémákkal küzdött, idővel jócskán meggyengült az állapota. Élete utolsó éveiben Katharine szüneteltette a filmezést, odaköltözött szerelméhez és ápolta őt. Összesen 9 filmben szerepeltek közösen, az utolsó munkájuk befejezte után Tracy szívrohamot kapott és meghalt. Így ért véget a 27 évig tartó viszonyuk.

Katharine teljesen összetört a férfi halála után, sohasem nézte meg utolsó közös filmjüket és a temetésre sem ment el - részben a színész családjára való tekintettel. Míg Tracy felesége meg nem halt, Katharine sosem beszélt nyíltan viszonyukról, később is csak annyit mondott, hogy óriási volt a szerelem köztük. A sors fintora, hogy második Oscar-díját ezért az utolsó közös alakításukért, a Találd ki, ki jön ma vacsorára? című filmért vehette volna át, ha ott lett volna. Jó szokásához híven ezen az eseményen sem jelent meg. Mint ahogy egy évvel később, 1969-ben az Oroszlán télen és 1982-ben az Aranytó filmekért járó Oscart sem vette át. Legalább következetes maradt mindvégig.

Katharine nagyon termékeny színésznő volt, közel 60 filmben szerepelt, tizenkétszer jelölték Oscarra, amiből négyet meg is kapott, mindet női főszereplő kategóriában. A 70-es, 80-as években a mozifilmektől kicsit elkanyarodva a televíziózás irányába tolatott, majd megírta önéletrajzi könyvét. A kilencvenes években memóriazavara hátráltatta a színészkedésben, így visszavonult és magányosan éldegélt. 2003-ban, 96 éves korában halt meg Old Saybrook-i otthonában.

Még életében többször felröppent a pletyka, hogy Katharine a nőkhöz is vonzódik. Erre azonban sosem volt konkrét bizonyíték, sőt, mikor viszonyt kezdett Spencer Tracyvel a leszbikusságáról szóló pletykák elcsöndesedtek. Azonban most, az egykori hollywoodi dzsigoló, Scotty Bowers nemrég megjelent könyve miatt ismét felerősödött a pusmogás. A memoárban ugyanis a férfi lerántja a leplet a hírességek szexuális szokásairól. Scotty azt írja, hogy a legendás színésznő, Katharine Hepburn hozzávetőleg 150 nőt rendelt tőle akkoriban, néha párosával. Ráadásul - állítása szerint - Spencer sem vetette meg a férfiakat, tehát mindketten biszexuálisak voltak és hatalmas orgiákat rendeztek, ahol még a windsori herceg és hercegnő is részt vett.

Hogy mi igaz ebből és mi nem, nehéz eldönteni. Tény és való, hogy amilyen gyönyörű és tehetséges volt Katharine, olyan különc is. Nem is számít, hogy kivel hált, sokkal fontosabb a lényegre összpontosítani, arra, hogy a neki ítélt díjak alapján ő volt eddig a világ legjobb színésze. Kíváncsi vagyok, valaha kap-e valaki négynél több Oscart. Legközelebb Jack Nicholson áll a dologhoz.