fashion week Vogue Anna Wintour főszerkesztő életút sors
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A divat világában pörögnek a percek, minden változik. Kivéve Annát. Ő minden áldott nap ugyanazt csinálja.  

Tipp! Stílusikonok 60 felett, tőlük érdemes tanulni! Kattints a galériáért!



Reggel fél hatkor kel, majd teniszezik egy keveset. Elkészíti a sminkjét, aprólékos körültekintéssel kiválasztja az aznapi szettjét, végül dolgozni indul. Hajszálpontosan 8-kor megérkezik a szerkesztőségbe, majd reggelizik. Füstölt lazacot és rántottát, mindennap. Este, ha partiba megy, maximum 20 percet marad. Beszélget pár szót az arra érdemesekkel, majd hazamegy. Pontban 10 óra 15 perckor lefekszik aludni. Hiszen reggel fél hatkor csörög az óra és menni kell teniszezni. Ki ez a robot? Ő Atom Anna, azaz Anna Wintour. A nő, akitől kiráz a hideg.

AFP
AFP

Anna 1949-ben született Angliában, egy újságíró család kellős közepébe. Édesapja az Evening Standardnél dolgozott, ő volt a szerkesztője az újságnak. Viszonylag nyugalmas gyerekkora után Anna meglehetősen lázadozó tinédzserré cseperedett: háborgott az iskolai egyenruha ellen, majd 14 évesen bubit vágatott magának, ami a mai napig az egyik legfontosabb védjegye, a fekete napszemüveg mellett. A napszemüveget akkor is hordja, ha zárt térben van, különösen divatbemutatókon szereti! Egyébként manapság már dioptriás a legtöbb szemüvege, mert gyengül a látása - derült ki nemrégiben. No de térjünk vissza Anna fiatalságához!

Határozott volt, mindig mindent pontosan tudott. Többek között azt is, hogy újságíró lesz, ráadásul egy női lapnál szeretett volna dolgozni. A divat teljesen elvarázsolta, csak ez érdekelte, meg persze a randizás. Hevesen és szívesen flörtölt idősebb férfiakkal, nem volt egy szende kislány. Szegény szüleinek biztos főtt is a feje rendesen, nem lehetett könnyű kordában tartani Annát. Végül arra jutottak, hogy a munka nemesít, így a lány alig múlt 15 éves és már egy butikban dolgozott, ahová apja juttatta be. 16 évesen aztán úgy döntött, eleget tanult, jobban tetszik neki a nagybetűs élet. Fogta és otthagyta az iskolát, hogy még jobban szétnézzen a felnőttek világában. Részt vett a Harrods áruház gyakornoki munkájában, sőt, szülei unszolására divatiskolába is járt, ám ezt hamar megunta. Végül is valaki vagy érzi, mi a dörgés, vagy nem. Ő pedig érezte. Bulizott, dolgozott, ismerkedett. Aki ehhez a három dologhoz jól ért, könnyen sző megfelelő kapcsolati hálót maga körül. 21 éves korára sikerült neki, jó állást kapott a Harper's Queen magazinnál, ahol cikkeket írt és asszisztensként dolgozott. Megtanulta a szakma csínját-bínját, miközben tovább szövögette hálóját és nagy tervét: ő akart lenni a Vogue főszerkesztője.

AFP
AFP

Karl Lagerfelddel

Az út a célig hosszú volt és keskeny, Anna azonban sosem torpant meg. Ez a nő mindig nagyon tudott dolgozni! 1975-ben New Yorkba költözött és a híres Harper's Bazaar divatszerkesztője lett. Számos újítást vezetett be, új fotósokkal dolgozott, miután végre lehetősége nyílt teljesen egyedül megálmodni egyes divatanyagokat. Rendkívül igényes és színvonalas munkát végzett, de munkatársai már ekkor meglehetősen szigorú kis főnöknek, kollégának tartották. Szerelmi élete virágzott, egyik kapcsolat követte a másikat. A legérdekesebb kitérője számomra a Bob Marley-val való pár hetes románca volt. Valahogy nehéz elképzelnem ezt a decens nőt a rasztás fickóval a tengerparton egy laza cigi mellett. A reggae után Anna sanzonra váltott, egy francia rendezővel járt, felváltva élt Párizsban és New Yorkban. Végül New York mellett tette le a voksát és keményen dolgozott tovább. Úgy szól a fáma, hogy mikor Grace Mirabellánál, az akkori Vogue szerkesztőnél járt egy állásinterjún, Anna egyszerűen csak ennyit mondott neki: a te munkádat akarom. Bájos. 1980-ban álmai megvalósulni látszottak. Furcsa, hogy az elszánt emberek milyen dinamikusan haladnak előre. 1983-ban leszerződtette a Condé Nast lapkiadó és végre megkapta a nagy lehetőséget: kinevezték a döcögős brit Vogue szerkesztőjévé. Fizetését a duplájára emelték, ő pedig elfoglalta a vágyott posztot. A jó dolgok vonzzák egymást, ez alapszabály. Még ebben az évben megismerkedett és összeházasodott férjével, David Shaffer gyermekpszichológussal. Szakmailag, érzelmileg a csúcson volt, fantasztikus munkát végzett az újságnál. Teljesen új szellemiséget hozott magával. Tény és való, hogy Anna roppant szigorúan bánt a munkatársaival, de ez jó hatással volt a végeredményre. Az eladás nőtt, a brit Vogue kivirult. Ekkoriban kapta az Atom Anna elismerő jelzőt.

AFP
AFP

Tipp! Óriásira dagadt terhessége alatt a szexi énekesnő! Kattints a galériáért!



Erről a szintről vagy nagyot lehet bukni lefelé, vagy még egy lépést tenni felfelé és megfogni az Isten lábát. Ő természetesen felfelé vette az irányt. 1988-ban felajánlották neki az amerikai Vogue főszerkesztői posztját, ami egyet jelentett azzal, hogy valaki a divat teljhatalmú úrnőjévé válik. Természetesen azonnal elfogadta a címet és elfoglalta trónját. Eközben a magánélete sem volt unalmas: 1985-ben megszületett fia, Charles, majd 1987-ben lánya, Katherine. Házassága azonban 1999-re teljesen tönkrement és elvált.

Dumáljuk ki! Szocpol újratöltve





AFP
AFP

Anna Wintour Victoria Beckham bemutatójára várva

Két film is készült róla: az egyiket akarta, a másikat tagadja. Minden év szeptemberében jelenik meg a legfontosabb Vogue szám, ebben található az összes új trend, a következő szezonra szóló irányvonal. A valaha készült legvastagabb: 800 oldalas és 3 kilós Vogue példányának az elkészültéről, a háttérmunkájáról szól a The September Issue című dokumentumfilm. Ebben megmutatkozik Anna igazi arca, látszik, milyen kemény, munkamániás, szigorú főnök. Az ember ereiben a vér is megfagy, ha csak ránéz, azonban egy előnye van a nőnek, mindig következetes. Rossz munkáért letorkol, jó munkáért megdicsér. Én végül is szeretem az ilyet, mert könnyen tudsz hozzá alkalmazkodni, ha akarsz. A másik film, ami szintén az ő életét dolgozza fel Az ördög Pradát visel című mozifilm, amiben Meryl Streep alakítja Annát, méghozzá zseniálisan. Hivatalosan sosem ismerte el, hogy ő lenne a filmben megformált karakter, de mindenki tudja az igazságot. A mozi alapjául szolgáló regényt egyébként korábbi asszisztense írta. Kissé furcsa egybeesés, nem? Egy biztos, ha Annát a filmről kérdezik, úgy tesz, mintha el sem hangzott volna a kérdés, a Vogue-ban pedig soha egyetlen betűt sem írtak róla. Egyszer sem.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



AFP
AFP

Meryl Streep és Anne Hathaway Az ördög Pradát visel című filmben

A New York Times szerint Anna egy igazi jégkirálynő, más lapok UFO-nak nevezik, míg munkatársai csak tűsarkas Sztálinnak. Én képeken keresztül is félek tőle. Egy azonban biztos: vérbeli profi. Hosszú évek óta ül a trónján, ahonnan magától leszállni már sosem fog. Anna Wintour nélkül nincsen divatbemutató, Anna nélkül konkrétan nincsen divat. Most 63 éves. 15 éve is így nézett ki, és 10 év múlva is így fog kinézni. Furcsán időtlen. Munka, fegyelem, kitartás, programozott élet. Ez Atom Anna sikerének titka.

Tipp! Így árulják magukat a sztárok! Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.