"Buksi a kutyamennyországba költözött" - Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant

Botás Enikő

2015.10.19.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A halál a mai társadalmukban annyira tabunak számít, hogy nemcsak említeni nem szeretjük a témát, de sokszor családtagjaink elől is rejtegetjük gyászunkat. Bármennyire is fájdalmas, az elmúlás és a búcsúzás az élet természetes velejárója, így hát hiába is szeretnénk, szinte elkerülhetetlen, hogy egy kisgyermek találkozzon a halál kérdésével. A közelgő halottak napja alkalmából a Life.hu szakértőjének segítségével a nagy beszélgetés előtt álló szülőknek szeretnénk most némi mankót nyújtani.

Bármennyire is szeretnénk megvédeni gyermekeinket minden "rossztól", így vagy úgy szinte minden lurkó találkozik a halál, az elmúlás témájával - ki később, ki hamarabb. Van, hogy a szeretett nagymama megy el, de akár a család házi kedvence is elaludhat örökre.

Mit tesz ilyenkor a szülő?

Sokan gondolják úgy - tévesen - hogy azzal, ha nem beszélnek a gyermekükkel ezekről a komoly, és bizony fájdalmas dolgokról, akkor megkímélik őt a veszteségtől, a gyásztól. Ez azonban nem igaz. Hiába vesz anyuka másnap egy új kutyust, hiába mondják azt, hogy a nagymama csak elutazott egy időre, a gyerek pontosan érzi, hogy valami nincs rendben, látja a szomorúságot és az elkeseredettséget. Ha viszont nem kap magyarázatot, és nem tudja mihez kötni ezeket az érzéseket, az később akár szorongáshoz és különböző magatartászavarokhoz is vezethet.

A közelgő halottak napja egy családi ünnep, nem kell és nem is szabad a gyerekeket kizárni belőle,

érdemes hát felkészülni arra, hogy - mint minden másról - a halálról és a temetőről is lesznek a csemetének kérdései.

Majsai László pszichopedagógus véleménye szerint a legfontosabb, hogy igyekezzünk - bármennyire nehéz is - természetesen viselkedni és beszélni a kisgyermekkel erről a veszteségről, a halálról, hiszen minél kevesebb a zavar, a nehezen érthető vagy magyarázható gondolat vagy érzésközlés, annál könnyebb lesz az elfogadás.

Majsai László pszichopedagógus szerint

Az, hogy a "hová tűnt a nagyi?" kérdést hogyan válaszoljuk meg, sok mindentől függ. Függ a gyermek életkorától, az értelmi/érzelmi fejlettségétől, a kommunikációs szintjétől, az elvesztetthez fűződő viszonyától, attól, hogy mennyire vett részt a gyermek hétköznapjaiban, mennyire volt számára meghatározó személy, és hogy mennyire hatnak még rá a mesés vagy csodaelemek. Például, hogy elfogadható-e neki a "felhők szélén csücsül, és figyel bennünket", a "mennyországba vitték magukkal az angyalok", vagy a "messzire utazott" magyarázat. Lehet-e beszélni vele arról, hogy a test múlandó, de az emlék a szívünkben és lelkünkben akár örök is lehet? A lényeg, hogy nekünk, szülőknek kell ismernünk gyermekünk befogadócsatornáit. Ezekre az esetekre nincs általános vagy biztos módszer! Az én elvem – remélem, szülőtársaimé is – hogy vagy az igazat, vagy semmit! Természetesen a gyermek korának és fejlettségének szintjén. A hangsúly a be- és elfogadáson van, és nem a megértésen, hiszen a halál megértése egy felnőttnek is komoly feladat... ha sikerül egyáltalán.

Fontos, tudni, hogy minden gyermek más és más, a gyermekek érési folyamata egyénre szabott: van olyan lurkó, aki számára az elengedéshez/gyászhoz feltétlenül szükséges a temetésen való részvétel, de olyan gyermek is van, akit ez a szertartás hetekre vagy akár hónapokra is kibillent a lelki egyensúlyából, úgy, hogy csak szakember segítségével lehet őt megnyugtatni, helyrebillenteni.

Gyászoljon-e a gyerek?

Szakértőnk szerint a gyermekeknél a gyász feldolgozása is személyre szabott kell, hogy legyen. Egy módszer lehet, ha a tárgyi emlékek (fotók, filmfelvételek, saját kézzel készített tárgyak) segítségével pozitív érzelmeket igyekszünk felidézni az elveszítés előtti időkből, vagy ha régi közös élményekről beszélgetünk, amikor mindannyian vidámak, boldogok voltunk. De van, akinél az a megoldás, ha eltüntetjük a különösen felhívó jellegű tárgyakat a környezetünkből, hogy ne kelljen állandóan szembesüljünk a hiánnyal, vagy valamilyen erős intenzitású élményben részesítjük a gyermeket, ami hosszabb-rövidebb ideig feledteti a bánatot, így egy jobb alaphangulatban az elengedés is könnyebb lehet.

A kommunikáció azonban mindennél fontosabb. Beszélgethetünk a gyerekkel arról, hogy milyen volt nekünk gyermekként feldolgozni egy ilyen tragikus eseményt, hogy általában mit éreznek a gyermekek/felnőttek ilyenkor, de beszélgetünk az elmúlásról mint megváltoztathatatlan dologról, arról, hogy

vannak az életünkben olyan események, történések, amiket csak kicsit, vagy egyáltalán nem tudunk befolyásolni.

Ha felnőttként, szülőként igyekszünk természetesen és nyíltan, őszintén beszélni, kommunikálni, viselkedni az élet természetes dolgaival kapcsolatosan, akkor - Majsai László szerint - nagyobb az esélyünk arra, hogy gyermekünk is így tesz majd, ami megkönnyíti, elfogadhatóbbá teszi, megérteti velük a néha elfogadhatatlan, megmagyarázhatatlan élményeket is.