Óvodai játékesküvőből igazi házasság: 20 év után a valóságban is egymásra talált ez a pár – Fotó

Digital Vision - Image Source
házasság esküvő szerelem
Húsz éve még csak játékesküvőn álltak egymás mellett, ma pedig valódi házaspárként mondták ki a boldogító igent. A két egykori óvodás szerelme bizonyítja, hogy a sors néha kifürkészhetetlen.

Körülbelül 20 évvel ezelőtt Kínában két óvodás kisgyereket választottak ki, hogy gyereknapon egy játékesküvőn játsszák el a menyasszony és a vőlegény szerepét. Senki nem gondolta volna, hogy ez a pillanat később valóra válik, pedig így lett. A gyerekkori és a mostani esküvő fényképet a pár és a meghatódott vendégek is megosztották – mesébe illő törénetük vírusként terjed az interneten. Az ő sztorijuk is bizonyítja, hogy a szerelem mindig megtalálja a maga útját.

A kínai pár története bizonyítja, hogy a szerelem végül utat tör magának
A kínai pár története bizonyítja, hogy a szerelem végül utat tör magának
Forrás: Digital Vision

A múlt újraéled: gyerekkori játékból valódi szerelem

A vőlegény, Mr. Zheng elmondta, hogy a gyerekkori szerepjáték előtt egyáltalán nem ismerték egymást. Az óvodában nem is jártak ugyanabba a csoportba, az utána következő években pedig másfelé sodorta őket az élet.

2022-ben aztán minden megváltozott, amikor előkerült egy felvétel a gyereknapi előadásról az egykori ovis csoport chatcsoportjában. Mr. Zheng anyja azt javasolta, hogy keressék meg a videón szereplő lányt, mi lett vele az évek alatt. Egykori óvónőjük segítségével aztán az ovis házasok újra kapcsolatba léptek, és szerencsére épp mindketten szinglik voltak, így kezdődött a mesébe illő szerelmük.

Amikor egy gyerekkori pillanat újraéled

A pár esküvője 2025 januárban volt: a régi, óvodai esküvői ruhához hasonló öltözetet viselve mondták ki a boldogító igent. A meghitt pillanatot nem csak a pár ismerősei, de a netezők is csodálattal fogadták, sokan mesebelinek nevezték a történetet. Többen azzal viccelődtek, hogy az óvónőjük megérdemelne egy nagy piros borítékot azért cserébe, hogy több mint húsz év után összehozta a párost, míg mások úgy vélik, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek, és Zhengék története azt bizonyítja, hogy a szerelem képes áthatolni minden akadályon.

Óvodásként játékból, a valóságban igazából házasodtak össze
Forrás: Facebook

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.