Mátra: ha nyugodt kikapcsolódásra vágysz

Mi is a feltöltődés reményében vágtunk neki, hogy a Mátrában töltsük a hosszú hétvégét. A szállásunk már jó előre le volt foglalva, és régóta vágytunk oda, ezért nem hagytuk, hogy a rossz időt jósló előrejelzések eltántorítsanak minket. Felkészülni viszont jobban is felkészülhettünk volna, de ezt máris jobban kifejtem.

A bivak nagyon kellemes, a betonfal komor tömörségét színes plexilapok törik meg, napsütéskor vidám fénykörökkel töltve meg a "szobát". A villanyt és a két konnektort leszámítva a bivak teljesen puritán, így (természetesen) fűtés sincs: ha kint hideg van, bent is hideg van, ha pedig nincs megfelelő felszerelése az embernek - és nekünk nem volt -, akkor bizony nagyon fázós este elé néz. A hétvégére esős időt jósoltak, az viszont kellemetlen meglepetésként ért minket, hogy a hőmérséklet este 0 fok körülire hűlt. Egy átdidergett éjszaka után arra jutottunk, hogy akárhány réteget húz magára az ember, ha nincs hideg időre való hálózsákja, akkor bizony fázni fog.

A hideg estéket leszámítva szerencsénk volt az idővel, mert bár majdnem végig borult volt az ég, az eső elkerült minket, ezért (jól felöltözve) nekivághattunk az utunknak.

Első nap Mátraverebély irányába indultunk el a kék jelzésen. Mivel előző héten végig esett, és nemcsak eső, lélekben felkészültünk a sártengerre, de végül itt is szerencsénk volt, mert bár a nagy havazásnak szembetűnő nyomaival találkoztunk, az ösvényen jól lehetett haladni. Látszott, hogy az erdészek már nagy erőkkel dolgoznak a turistautak megtisztításán, jó pár frissen fűrészelt, kidőlt fát láttunk az út mentén. Ez azonban sajnos nem volt elmondható minden turistaútról, sőt a teljes OKT-szakaszról sem; az utolsó pár kilométeren meg kellett küzdenünk az útra dőlt fákkal, és lejjebb haladva a település felé sajnos a sár is egyre nagyobb lett.

Visszafelé ezért úgy döntöttünk, másik útvonalat választunk; a Csörgő-patak völgyében kezdtünk el visszamászni a szállásunk felé.

Az olvadás és a hókárok után viszont a mi utunk egy kicsit izgalmasabbra sikerült, a megduzzadt patakot többször is keresztezte a turistaút, az átkelés pedig egyáltalán nem volt egyszerű. Korhadt fatörzseken egyensúlyoztunk, máshol pedig kövekből "építettünk" magunknak lépéseket.

Második nap még egy átfagyoskodott éjszaka után az ellenkező irányba indultunk el, Mátraházán keresztül terveztük megmászni a Kékestetőt. Bár továbbra is hűvös volt, reggel napsütésre ébredtünk, és így vágtunk neki az aznapi túránknak. Az ösvényeket szerencsére ebbe az irányba is kitisztították, így könnyen haladhattunk pontról pontra.

A kevéske napsütéstől az erdő életre kelt, a madarak, ha lehet, még hangosabban énekeltek, a levegőt pedig megtöltötte az eső utáni friss, vizes illat. Megéri végigmenni ezen az útvonalon, a kék jelzés lankás úton halad a kis városka felé, és a magasabb pontokról pedig gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra.

Mátraházán megindultunk kis országunk legmagasabb pontja felé. A jelzés egy darabig az autóút mentén vezet, onnan kanyarodik rá a sípályára, amin kellemes, kissé szuszogós sétával lehet feljutni a Kékestetőre. Bár voltam már itt gyerekként, most, hogy saját erőmből jutottam fel, és nem csak a parkolóból sétáltam ki, teljesen más élmény volt, és a látvány is jobban lenyűgözött. A kilátóból tiszta időben ki lehetne venni a Magas-Tátra körvonalait is, mi most csupán a Galya-tetőt csodálhattuk meg.

Harmadnap is ide a Kékesre tértünk vissza, hogy begyűjtsünk még egy pecsétet a Hármashatáron. Lefelé az út technikás, felfelé pedig izommunka, minden csepp izzadság és fenékre huppanás kifizetődik, az út menti kilátás ugyanis meseszép.

A Mátra minden nehézségért kárpótolja a fáradhatatlan fáradt túrázókat. Az erdő a hangos madárcsicsergést leszámítva nyugodt volt, néha órákon át csak ketten bandukoltunk az ösvényen, nem találkoztunk egy lélekkel sem.

A kaptatósabb részeknél pedig aztán az ember tényleg magába szállhat, miért is van ott, ahol. Nyilván a kilátás, de aki hasonló cipőben jár, mint én, akit a hosszabb, egybefüggő emelkedők még eléggé kifárasztanak, az tudja, mire gondolok. De ez már egy másik cikk témája lehetne.

Ami igazán különlegessé teszi a túrázást, az az állatvilág. A szerencsén is múlik, de ha figyelünk, könnyen találkozhatunk rókával, őzekkel, sőt akár még vaddisznóval is. Nekünk akkora szerencsénk volt, hogy mindegyiket láttuk, sőt pár méterre tőlünk pár nőstény szarvas vágott át az ösvényünkön. Persze mindenki látott már szarvast és vaddisznót is, azonban a saját környezetükben találkozni velünk nagyon különleges élmény. Farkasszemet nézni (kellő távolságból!) kissé megilletődött vaddisznópárral, vagy figyelni a meg-megrezzenő, legelésző őzeket semmihez sem hasonlítható érzés.

Végezetül azt javasolnám, ha valaki valódi feltöltődésre vágyik, menjen ki a természetbe, töltse meg a tüdejét a tiszta erdei levegővel, és ne gondoljon semmire, csak élvezze a látványt, és persze figyeljen a lába elé!