Schwarzeneggerre rárepültek a magyar hírességek

Vajna Timi Bárdosi Sándor Arnold Schwarzenegger siker Katus Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Legalább 100-an vettek félmillió forintos jegyet az MVM – Siker Napon, hogy Schwarzeneggerrel fotózkodhassanak. Több közismert sportolónak is sikerült a világsztár mellett pózolnia.

Vajnáék végig főszerepet játszottak Schwarzenegger budapesti látogatása alatt, pedig eleinte arról volt szó, hogy Andy részt sem vesz a rendezvényen. A Terminátor vasárnap kora délután, információink szerint Vajnáék magángépével érkezett Budapestre, majd este Andy fogadta a színpadon és méltatta pályafutását. Vajna és Schwarzenegger 1988 óta ápolnak szoros barátságot, a világsztár Vajna esküvőjén elsők között gratulált az ifjú párnak. Timinek most adódott lehetősége, hogy személyesen viszonozza a világsztár kedves szavait, és előadása alatt egy piros „Schwarzenegger" feliratú reklámpólóval népszerűsítette férje barátját.

Fotó: Polesz Ábel

Timi nem vágyott a félmillió forintos közös képre, ezt szinte bármikor megteheti, ingyen. De láttuk Katus Attilát, Bárdosi Sándort és Kiss Gergőt, ők partnermegállapodás keretében kerülhettek közel Schwarzihoz.

Fotó: Polesz Ábel

Szeretem Arnold munkásságát, volt lehetőségem közös képet készíteni vele. Úgy volt, hogy nem is jön össze a fotózás, a fiam kezdett nyűgösködni, éhes is volt, elindultunk hazafelé. Végül jött egy ismerősünk, aki mondta, hogy pár percet kell csak várni, így én maradtam. A feleségem hazament a kisfiammal, pedig ő is örült volna egy közös képnek. Miután megörökítettek minket, örömömben azonnal felhívtam anyámat, ő jobban örült, mint én. Fotót készíteni vele nem kizárólag pénz kérdése volt, aki nagyon akarta, annak sikerült" – mondta az egykori sikeres birkózó, Bárdosi, aki nemrég édesapa lett.

Fotó: Polesz Ábel

Katus Attilának is összejött a közös kép.
„Schwarzenegger gyerekkori példaképem, rengeteg motiváló gondolatot adott a világnak, és az élet több területén is felmutatott eredményeket. Jó kis beszédet tartott, örülök, hogy ilyen gondolatokat tett közzé, sok emberre ráfér, hogy jobban bízzon magában. Én a rendezvény támogatója voltam, így kerültem a közelébe és természetesen a közös fotó is elkészült" – árulta el Katus.

Forrás: Facebook/Katus Attila
Vége! Új műsor indul az X-Faktor helyetthttp://www.life.hu/bulvar/20150223-az-x-faktor-helyett-osszel-az-rtl-klubon-a-got-talent-elnevezesu-musor-indul-amit-szinten-simon.htmlAz RTL Klub úgy döntött, frissítésre van szükség és szünetelteti az X-Faktort. Helyette a külföldön is népszerű Got Talent elnevezésű show-műsorral örvendezteti meg a nézőket.TV + BulvárRTLKLUBD. Tóth Kriszta: "Nem akartam mozgalmat indítani"http://www.life.hu/bulvar/20150221-d-toth-kriszta-nem-akart-mozgalmat-inditani-onmaga-fozozasaval.htmlD. Tóth Kriszta szerencsére nem járt úgy, mint utolsó regényének főhősnője, aki belenézett a fürdőszobatükörbe és kiborult a látottaktól. Az írónő negyvenévesen is jól érzi magát a bőrében, és a születésnapján különös kísérletbe kezdett.TV + BulvárOrigoBaki A Dal élő adásában - Wolf Kati hibázotthttp://www.life.hu/bulvar/20150222-baki-a-dal-elo-adasaban-wolf-kati-hibazott.htmlElfelejtette elkezdeni dalát Wolf Kati. A középdöntő továbbjutója az MTVA kamerái előtt elmondta, mi történt. TV + Bulvár--Wolf Kati ismét döntős A Dalbanhttp://www.life.hu/bulvar/20150222-csemer-bogi-szabo-adam-mujahid-zoltan-a-spoon-wolf-kati-passed-iv-es-gajer-balint-kozul-dol-el.htmlVéget ért A Dal második középdöntője, a jövő héten pedig kiderül, ki képveseli Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. A zsűri és a pontozó nézők Wolf Kati, Passed és Ív dalát juttatták a döntőbe, míg a közönségszavazás révén Gájer Bálint menetelt tovább. TV + BulvárFotó: Polyák Attila - OrigoTatár Csilla: „Izgalmas feladatok várnak rám a köztévénél"http://www.life.hu/bulvar/20150220-tatar-csilla-az-mtva-a-dal-musorvezetoje-elarulta-hogy-izgalmas-feladatok-varnak-ra-a-koztevenel.htmlA Dal minden idejét lefoglalja Tatár Csillának, de ő egy percig sem bánja, mert élete jelenlegi szakaszában az álmai válnak valóra. Az ország egyik legnagyobb zenés show-jának háziasszonyával zenéről, kikapcsolódásról és a rá váró feladatokról beszélgettünk.TV + Bulvár--Peller Anna álnéven telefonált szerelménekhttp://www.life.hu/bulvar/20150221-peller-anna-az-operettszinhaz-sztarja-alneven-telefonalt-szerelmenek.htmlA ma már csodaszép lány, tinikorában elhízott, pattanásos bőrű, amolyan "csúnya kislány" volt, aki "Kata" néven mutatkozott be az imádott fiúnak a telefonban.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.