Tóth Szabi: "Nem jelent problémát, hogy Sonia sokat tartózkodik Angliában"

Nkuya Sonia Sugarloaf Tóth Szabi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs veszélyben a Sugarloaf, amelynek énekesnője, Nkuya Sonja jelenleg Angliában él. A zenekar vezetője, Tóth Szabi továbbra is számít az egykori megasztárosra. 

Nkuya Sonia évek óta harcol volt párjával, hogy közös, négyéves kislányuk, Annabella fel­ügyeleti jogát megkapja, és ne az édesapa lakhelyén, Angliában, hanem Magyarországon rendezhessék be az életüket. A bírósági ítéletig Sonia külföldön tartózkodik, miközben a Sugarloaf gőzerővel készül a tavaszi-nyári szezonra, egyelőre énekesnő nélkül.

Forrás: Tv2

"Minden csak szervezés és kommunikáció kérdése. Jelenleg a dalszerzések, stúdiózások, fotózások időszakában va­gyunk, így nem jelent problémát, hogy Sonia sokat tartózkodik Angliában. Ez nem befolyásolja a zenekar jövőjét" – nyilatkozta a a Borsnak Tóth Szabi. "Nagyjából annyi szervezést igényel, hogy itt tudjon lenni, mikor kell, mintha mondjuk Nyíregyházán élne. Ez a távolság 2015-ben nem lehet kérdés. Reméljük, hamar lezárul az ügy, és a koncertek beindulásáig sikerül rendezni a kialakult helyzetet" - tette hozzá a zenekar frontembere.

Demcsák Zsuzsa megszólalt - Így látja a Bochkor ügyethttp://www.life.hu/bulvar/20150309-demcsak-zsuzsa-bochkor-gabor-oninditos-poenkodasaval-kapcsolatban-megszolalt.htmlEgy kerekasztal-beszélgetésen vett részt a TV2 műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, ahol a nők médiabeli szerepét vizsgálta beszélgetőtársaival. A közelmúltban Bochkor Gábor az Önindítóban poénkodott a nőket érintő erőszakkal kapcsolatban, melyben többek között Demcsák neve is felmerült. A műsorvezető először beszélt nyilvánosan az incidensről.TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - OrigoGundel Takács Gábor: "Ugyanazt a fizetést kapom akkor is, ha tíz műsort vezetek, és akkor is, ha a lábamat lógatom"http://www.life.hu/bulvar/20150309-gundel-takacs-gabor-az-mtva-musorvezetoje-szeretne-ha-a-maradj-talpon-visszaterne-es-fizeteserol-is.htmlAz MTVA műsorvezetője még reménykedik benne, hogy hirtelen megszűnt műsora visszatér, aminek sikerét azóta sem felejtették el a rajongók. Gundel Takács Gábor a fizetéséről is őszintén mesélt.TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - OrigoRepülőgép-vezető lett Cookyhttp://www.life.hu/bulvar/20150309-cooky-a-musicfm-radio-musorvezetoje-repulogep-vezeto-lett-ezentul-nagy-gepeket-is-vezethet.htmlA rádiós valóra váltotta álmát: pénteken letette a hetedik engedélyhez szükséges utolsó vizsgát, és immár megkaphatja a CPL-t, azaz a kereskedelmipilóta-szakszolgálati engedélyt.TV + Bulvár--Drogot kevertek Danics Dóra italábahttp://www.life.hu/bulvar/20150308-drogot-kevertek-danics-dora-italaba-az-enekesno-az-x-faktor-4-szeriajaban-gyozott.htmlSokkoló történetet osztott meg közösségi oldalán az X-Faktor 4. szériájának győztese. TV + BulvárFotó: Szabó Gábor - OrigoAndy Vajna: „Az első repülőgépem sok évvel ezelőtt lezuhant"http://www.life.hu/bulvar/20150306-kiderult-andy-vajna-producer-elso-maganrepulogepe-sok-evvel-ezelott-lezuhant-es-mindenki-aki-rajta.htmlA sikeres producer elmesélte, miért nem használja a magánrepülőgépét és miért mondott le végleg erről a luxusról.TV + Bulvár--Egy szórakozóhely vécéjében mutogatta Éden Loki, mit rejteget a gatyájábanhttp://www.life.hu/bulvar/20150223-az-eden-hotel-jatekosanak-lokinak-peniszen-van-tetovalas.htmlLokinak, az Éden Hotel legtetováltabb játékosának testén sok minta virít, de nem kizárólag feltűnő helyen. Mi azt is tudjuk, hogy milyen különlegességet rejteget a gatyájában!TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.