Tóth Vera: "Számomra ez egy kis halál volt"

betegség interjú könyv Tóth Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Vera sok mindenről beszélt már őszintén a rajongóinak, de különös betegségéről eddig mélyen hallgatott. Gyémánt című könyvében fény derül arra, hogy milyen baj kínozta 15 hónapig, amiből csak pszichiáter segítségével tudott kigyógyulni.

Tóth Vera ismét feltárja a lelkét, immár sokadszor. Új könyvét inkább lehetne lélekrajzi, mint sem önéletrajzi írásnak nevezni. Bátran tárja fel legbelső gondolatait, és reméli, hogy a saját szavaival interpretált történetei végre úgy jutnak el a rajongóihoz, ahogy mindig is szerette volna. Vera a Life.hu-nak mesélt szörnyű betegségéről.

Forrás: Polyák Attila/Origo

A könyvemnek van egy komoly üzenete, a belőle kiragadott részletek önmagukban nem fedik a valóságot. Ezek a sztorik nem fogják megértetni az olvasóval, hogy milyen vagyok valójában, és mi vezetett ahhoz, hogy összeomoljak. Hónapokig dolgoztunk ezen a könyvön, reggeltől estig, mindent, még a magánéletet is háttérbe szorítva. Amikor az ember lelkileg felborul, akkor senkire és semmire nincs ideje. Amikor ez történt velem, elhatároztam, hogy ha meggyógyulok, valamilyen módon segíteni fogok az embertársaimnak. Nagyon fontos volt kiírnom magamból az érzéseimet. A cél pedig nem az volt, hogy jó kis történeteket kreáljak a bulvár számára, hanem hogy segítsek másoknak, az embertársaimnak, akik hasonló cipőben járnak. Remélem, az olvasók megértik, hogy a hangsúly nem az egyes magánéletemmel kapcsolatos történeteken van, ezek csak egy komplex összeomlás és egy újjászületés, egy harmonikus élet kialakulásának részei” – kezdett bele Vera könyve lényegének az összefoglalásába.

A könyv egy naiv kislányról szól, aki nem figyelt oda eléggé önmagára. Az eredménye egy ritkán hangoztatott lelki rendellenesség lett, a deperszonalizáció. Sokára jöttem rá, hogy mi bajom van, és akkor már mélyen belekerültem. Böngésztem a neten, hisz senki nem tudott választ adni rá, mi zajlik bennem, mit érzek. Rátaláltam egy fórumra, ahol hasonló cipőben járó emberek kértek kétségbeesetten segítséget egymástól. Megijedtem, mi van akkor, ha velem is ez van, akkor hogyan fogok kimászni ebből, ha erre még az amerikaiak sem tudnak gyógymódot. Aztán szép lassan rájöttem, hogy ha az ember figyel és hallgat a megérzéseire, saját magára, és önismeretet gyakorol, akkor ki lehet mászni belőle, bár a segítség néha jól jön. A véletlen az utamba sodort egy pszichológusnőt, aki kézen fogott, és mellettem állt, amíg meg nem gyógyultam. Egy orvos barátomnál találkoztunk, teljesen véletlenül. Nem kellett neki különösképpen magyaráznom, hogy hogyan érzem magamat, meglátott, kézen fogott, és bevitt a rendelőjébe. Azt sulykolta belém, hogy nőjek végre fel”– mesélte Vera, akit 13 hónapig gyötört ez a furcsa állapot, de csak öt hónapig járt a doktornőhöz. Mindehhez még nagyon fiatal, csak 26 éves volt.

Forrás: Polyák Attila/Origo

Egy olyan furcsa, búraállapot kerített hatalmába. Olyan volt, mintha lenne közted és a világ között egy üvegajtó. Valami kényszerített, hogy a lelkem befelé forduljon, és elkezdjek magammal foglalkozni. Mindig csak megpróbálunk megfelelni, és csak praktikus döntéseket hozunk, keveset hallgatunk a belső megérzéseinkre. Ha sorozatban ezt tesszük, előbb-utóbb a psziché nem hazudtolja meg önmagát, és önvizsgálatra késztet. Ez egy olyan elszemélytelenedésféle szindróma, ami a sorozatos pánikhangulatok és pánikrohamok után alakult ki. Az »üvegbúra« aztán hónapokig a fejemen maradt, olyan volt, mintha egy álomban lettem volna benne. Nem őrültem meg, félreértés ne essék, egy szorongássorozat eredményeképpen kialakult pszichés tünetem volt. Olyasmi lehet, mint egy áramkimaradás vagy egy állandó elalvás előtti állapot, itt is alfa-állapotban vagy egész nap, de tisztában vagy vele, hogy nem alszol. Egyszerűen beragad, és ottmarad. Nagyon nehéz együtt élni vele” – folytatta Vera.

Mi az a deperszonalizáció?

A deperszonalizáció jellemzője a testi vagy szellemi folyamatoktól való tartós vagy visszatérő elkülönültség érzése. Deperszonalizációs zavarban az egyén általában úgy érzi, mintha saját életének kívülálló megfigyelője lenne. A személy önmagát és a világot valótlannak és álomszerűnek élheti meg. A deperszonalizáció egyéb pszichiátriai megbetegedés tünete is lehet. Valójában a harmadik leggyakoribb pszichiátriai tünet (a szorongás és depresszió után), és sokszor életveszélyes helyzet átélése, például baleset, háborús élmény, illetve súlyos betegség vagy sérülés után jelentkezhet. Külön kórkép formájában a deperszonalizációs zavart kiterjedten még nem tanulmányozták, ezért előfordulási gyakorisága és okai egyelőre ismeretlenek.
Forrás: Polyák Attila/Origo

„Ez az állapot elbizonytalanított, eltűnt a harsány, vidám ember, aki voltam. Mintha a realitástól elidegenedtem volna. Belenéztem a tükörbe, és egy idegent láttam. Régebben annyira határozatlan voltam, hogyha leírtam egy 3-as számot, néha mást kértem meg, hogy erősítsen meg, hogy valóban a 3-as szerepel a papíron. Kiürültem. Soha, senki nem vette észre, hogy szenvedek. Pásztor Anna barátnőm volt az egyetlen, aki meglepő módon irigykedett ezért az állapotért, mert ő ezt nagyon speciálisan látta. Szerinte a kiüresedéssel lehetőséget kaptam arra, hogy megtöltsem a lelkem, a testem új dolgokkal. Számomra ez egy kis halál volt. Amikor ilyen állapotba kerültem, azt mondtam magamnak, hogy józanul, gyógyszerek nélkül fogom végig csinálni. De a szenvedéseket nem lehet elkerülni. Ha az ember homokba dugja a fejét, nem tudja megtanulni az életet. A felelősségteljes élet az meló” – filozofálgatott Vera, aki szerint ezt az állapotot az is előidézhette, hogy nagyon korán kellett a saját lábára állnia.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.