Interjú Shane Tusuppal

A legfontosabb dolog Shane Tusup szerint...

Hogyan lehet valaki kellően tudatos?

Azt gondolom, az akaraterő a megfelelő módon könnyen kialakítható, könnyen fejleszthető. A sporttal például rengeteget nyerünk. Főleg akaraterőt, önismeretet, nyitottságot, céltudatosságot. A sporttal az élethez szükséges alapvető készségekre tehetünk szert már fiatalkorban. A felnőtteknél fontos, hogy lépésről lépésre kell haladni. A legfontosabb, hogy meg kell ismerni az illetőt, és fel kell tárni, mi motiválja igazán. Akkor is, ha saját maga sem tudja, mi hajtja. Ehhez sokat kell vele beszélgetni. Meg kell tudni, milyen volt a gyerekkora, miket csinált, miket nem, és azokat miért nem. Jól kell tudni kérdezni, hogy megnyíljon. A beszélgetés közben megismerhetők az egyénre jellemző tendenciák, gondolatok, és feltárul az illető természete. Így meg lehet tudni, mi hajtja az illetőt. Sokszor egy másik ember szemével könnyebb megállapítani, hogy mi hajt valakit. Egy társ, egy barát, sőt, akár egy idegen is könnyebben kiismerhet bennünket, mint mi saját magunkat. Az ember ugyanis nem szívesen vallja be magának, hogy valójában milyen is.

Hogy néz ki mindez a gyakorlatban?

Bizalom kell hozzá. Szoros kapcsolatot kell kialakítani a másik személlyel, mert fontos, hogy ő is akarja a dolgot, és megbízzon benned. A kudarc lehetősége mindig ott van, de a kudarc önmagában hasznos dolog, mert az tesz képessé bennünket az alkalmazkodásra. Ez egy nagyon hosszú, nagyon nehéz út, amit az emberek többsége végig sem jár. Hogy miért nem? Mert ez nagyon kemény, nehéz munka. Mindig motiváltnak kell lenni. Mindig újra kell kezdeni.

Ez egy rossz érzés, amitől csökken az önbecsülése, az önbizalma. Ezért nem könnyű megértetni valakivel, hogy a kudarc valójában siker. Mert tanulni lehet belőle.

Pszichológiát, kineziológiát tanultam. Az egyetemen sportpszichológiát, teljesítménypszichológiát tanítottak nekem. Én gyakorlatilag mindent teljesítményként értelmezek. Számomra még a számlák befizetése is teljesítmény, éppen úgy, mint a 400 méteres egyéni vegyes az olimpián. Mindegy, hogy egy 27 éves hivatásos sportolóról van szó, vagy egy fiatal felnőttről, aki próbálja befizetni a számlákat. A két dolog alapja valójában ugyanaz, csak más cselekvésformában nyilvánulnak meg.

Mikor teszel le valamiről? Előfordulhat ez egyáltalán?

Katinkának gyakorlatilag minden mozdulatát ismerem, és verseny közben a gondolataiban olvasok. Meg tudom neki mondani, hogy egy adott pillanatban éppen mire gondolt, miközben úszott. Meg tudom mondani, mi zavarta meg, miért rontott el valamit, és ilyenkor mindig azt mondja, tényleg úgy volt. De csak azért látok bele a fejébe, mert nyolc éve olyan sok ponton kapcsolódik az életünk. Persze a legtöbb edző nincs ilyen helyzetben, de van pár fontos dolog, amit tudniuk kell a sportolóról. Tudniuk kell, mi motiválja az illetőt, milyen a családi élete, mire vágyik, milyen a párkapcsolata. Nem árt tudni, van-e barátja, barátnője, össze akarnak-e házasodni, vagy problémáik vannak-e. Persze, csak általánosságokról van szó, nem vájkálásról. Megvannak a határok. De ha ilyesmikről tudsz, meg tudod állapítani, mikor van rossz napja az illetőnek, amikor máshogy fog viselkedni, mint általában.

Nekem személy szerint nincsenek céljaim. A célok, amiket mi Katinkával meg szeretnénk valósítani, azok Katinka céljai. Persze az én helyzetem különleges. Én a feleségemmel dolgozom. A feleségem a sportolóm, az ügyfelem, az üzlettársam, a legjobb barátom, sorolhatnám... Olyan sok szerepem van, hogy teljes odaadással tudom csinálni ezt. Persze mondhatnám, hogy nekem is vannak céljaim, de ha belegondolok, az én céljaim azért jók, mert valójában Katinka céljai. Szívesen látnám például 2020-ban négy aranyat nyerni az olimpián. Az remek lenne. Csak azért, mert Rióban ez majdnem összejött, és jó lenne látni, hogy meg tudja csinálni.

Szóval én edzőként nem mondom azt neki, hogy azért csinálja ezt vagy azt, mert nekem kell az arany. Persze, nagyon jó, ha olimpiai bajnok lesz, de nem attól lesz teljes az életem. Úgy gondolom, nekem edzőként az a feladatom, hogy a másiknak segítsek megvalósítani az ő céljait.

Neked ki az edződ? Van edződ?

Már nincs. És azért van ez így, mert én ezt az utat választottam. Fejest ugrottam a mélyvízbe. Persze nagyon sok jó mentorom volt, akik a szemléletemet alakították, és segítettek megérteni bizonyos dolgokat. Sok embertől sokat tanultam. Sokan segítettek felismerni bizonyos összefüggéseket, így elmélyíthettem az ismereteimet. A szüleim például továbbra is kiváló mentorok a számomra. De én a mélyvizet választottam.

Persze, ha őszinte vagyok, az ember egójának nem feltétlenül könnyű ez a dolog. Az én szememben Katinka a sportoló, én csak segítek neki a színfalak mögött. Nem én vagyok a főszereplő. Az olimpia alatt sem rólam szólt a történet. Az életben az van, hogy az úszónak a verseny előtt 20 perccel meg kell jelennie egy helyiségben, ahol ellenőrzés zajlik. Ott kell lennie a verseny előtt. Mielőtt Katinka odamegy, megpuszilom, pacsizunk egyet, és annyi. Az én szerepem ott véget ér. Attól kezdve én már csak rajongó vagyok.

Shane Tusuppal Dudits Dénes beszélgetett.