spórolás pénzügyek hitel szakértő nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hitelek megkönnyítik az életünket, hiszen rövid időn belül megszerezhetünk valamit, amit egyébként esetenként csak hosszú évek takarékoskodása után tudnánk. Ám a legtöbben azt már elfelejtik, hogy semmi sincs ingyen: a hitelek sem, s egy átgondolatlan vagy felesleges hitelfelvétel nagyobb kátyúba taszíthatja a családot, mint valaha gondoltuk volna. Börcsök Sándor független pénzügyi tervező segítségével néztük át a leggyakoribb hitellehetőségeket - és a csapdákat.

Nyaralás hitelből: évekre visszavethet

Egyre többen ragaszkodnak ahhoz, hogy jól megérdemelt szabadságukat olyan helyen töltsék, ami örökre emlékezetes marad. A nagyravágyásnak azonban megkérik az árát: akár két évig is nyöghetjük a felvett hitelt, és emiatt annak a lehetőségét is elveszítjük, hogy a jövő évi nyaralásra pénzt tegyünk félre. Nem jár jobban az sem, aki hitelkártyákkal vagy folyószámlahitelből igyekszik nyaralni egy jót: a magas kamatok itt is garantáltak. A megoldás természetesen az ésszerű spórolás: ha az év minden hónapjában félretesztek egy kis pénzt, akkor a végén összegyűlik annyi, amiből már valóban élményteli nyaralást kaphattok - csak a hétköznapokat elrontó hitelgondok nélkül. Börcsök Sándor pénüzgyi szakértő szerint a jellemző hitelkamatok a folyószámla-hitelek és hitelkártyák esetén:23-52% THM. Ha az ennyire drága hitelt néhány hónap alatt, legjobb esetben egy hónapon belül visszafizetjük, akkor még belefér, de sokan - éppen a minimális törlesztőrészletek miatt - gyakorlatilag végtelen futamidejű hiteleket használnak.

Thinkstock
Thinkstock

Lakás és autó: gondoljuk át alaposan

Manapság igen kevesen tehetik meg azt, hogy autót vagy lakást csupán az összespórolt pénzükből vásárolnak. Ezekben az esetekben egy nagyon alaposan átgondolt hitel hozzásegíthet ahhoz, hogy ne albérletre költsük el havonta a pénzünket, vagy hogy autóval járhassunk. Ám minél nagyobb a hitel összege, annál nagyobb a fenyegető veszedelem is: amennyiben nem tudjuk fizetni a törlesztőrészleteket, akár teljesen tönkre is mehetünk.

"Jól meg lehet tervezni egy lakáshitelt, de ehhez alapos elemzések kellenek. Nem csupán a hitelpiac éppen aktuális ajánlatait szükséges megvizsgálni, hanem a hitelfelvevő és családja életkörülményeit, szakmájuk és lakhelyük jellemző munkaerőpiaci adottságait, és a felveendő hitel futamideje alatt várhatóan bekövetkező változásokat (költözés, házasság, gyerekvállalás, munkahelyváltás stb.) és a lehetséges kockázatokat (munkahely elvesztése, hitellel kapcsolatos díjak, körülmények megváltozása, esetleges betegség, baleset stb.)" - magyarázza Börcsök Sándor.

Diákhitel: a szükséges rossz

Továbbtanulni az egyik legjobb dolog a világon, hiszen akár az egész jövőnket megalapozhatjuk, ám sajnos ennek is megkérik az árát. A magas tandíjakat valamiből ki kell fizetni, nem beszélve az esetleges kollégiumi díjakról és egyéb költségekről. Sokaknak egyszerűen nincsen választásuk: vagy hitelből tanulnak, vagy sehogy, ám azt is tudnunk kell, hogy a későbbi törlesztőrészletek a legtöbb esetben még a hitelünk kamatait sem fedezik, tehát hiába törlesztünk, a visszafizetendő összeg egyre csak nő - ahhoz, hogy ez ne így legyen, havonta több tízezer forintot kell befizetnünk. A szakértő szerint a diákhitelek a pénzügyileg - elméletileg - magasabb intelligenciával rendelkező Egyesült Államokban már hatalmas problémát jelentenek, pedig ott kisebb kamatok vannak (voltak eddig, hiszen most emelték meg azokat, és ez itt nálunk is óriási kockázat!), és jóval magasabb kezdő jövedelmek, mint nálunk. "Arról pedig végképp ne feledkezzünk meg, hogy a munkanélküliség éppen a fiatalok körében a legmagasabb, vannak európai országok, ahol a 26 éven aluliak több mint a fele állástalan. Sajnos magyar megyék is vannak ugyanilyen rossz munkanélküliségi aránnyal megverve... A diákhitelt viszont abban az esetben is fizetni kell, ha valaki még nem, vagy akár évekig nem tud elhelyezkedni" - mondta el Börcsök Sándor.

Thinkstock
Thinkstock

Háztartási gépek részletre

Nagyon csábítóan hangzik lecserélni a régi hűtőt vagy mosógépet egy újra, ám ezt akkor érdemes megtenni, ha előre összespóroltuk rá a pénzt. A legtöbb áruházban persze felvehetünk hitelt az adott termékre, ám mielőtt megtennénk, érdemes összeszorozni a havi törlesztőrészletet, kamatot a hónapok számával, és a kapott értéket összehasonlítani az adott gép eredeti árával: olykor megdöbbentő lehet a különbség. Egy "csak most, csak itt" akciós háztartási gép hitelből sokkal többe kerülhet, mint várni pár hónapot egy újabb akcióra - ne dőljünk be a nagybetűknek, akciók mindig vannak -, csak ezúttal pénzzel a zsebünkben.

"Ma már egy okostelefon segítségével azonnal, a helyszínen rákereshetünk az adott termék neve, kódja alapján arra, hogy a 'csak most, csak itt' típusú akció valóban kihagyhatatlan lehetőség-e. A legtöbb esetben meglepő árkülönbséggel találni fogunk az 'akciósnál' jóval kedvezőbb áron elérhető terméket. És ne feledkezzünk el a 'kishibás', csomagoláshiányos és bemutatódarabok jóval kedvezőbb árairól sem."

A legújabb okostelefon és más kütyük

Különösen férfiak és fiatalok éreznek ellenállhatatlan kényszert arra, hogy a legújabb reklámból visszaköszönő, méregdrága okostelefont, fényképezőgépet, tabletet, laptopot vagy játékkonzolt azonnal, sőt mindenáron megszerezzék. A rossz hír csak az, mire a több éves hitelszerződés lejár, addigra az adott kütyü tönkremegy, de legalábbis rég elavul, mely időpontban biztos, hogy találunk valami új vágyálmot, mely szintén túl drága ahhoz, hogy egy összegben kifizessük.

Thinkstock
Thinkstock

"Megér egy próbát, hogy egy okostelefon esetén - még a szerződés megkötése előtt - a hitel várható futamidejével felszorozzuk a havi előfizetési díjat, és legalább az eddigi hívásköltségeinket. Döbbenetes összeg fog kijönni, sokszor a 'hűség' nélküli árak többszörösét vállalnánk évekre előre!" - mondja Börcsök.

Karácsonyi ajándékok: egy évig is fizethetjük

Ahogy nyáron a nyaralás, úgy télen a karácsony az, ami a leginkább leapasztja a pénztárcánkat. Erre természetesen az áruházak is készülnek, és ilyenkor állnak elő a legkedvezőbb hitelajánlatokkal. Egy-egy drágább ajándék, illetve a készülődés borsos árát viszont sokan egész évben fizetik - a szeretet ünnepét pedig igazából a gyártók, forgalmazók élvezik leginkább.

"Minden hitellel kapcsolatos felmérés egybevág abban a kérdésben, hogy hányan és mennyire adósodnak el általában (50-60%) a komolyabb terveik finanszírozása miatt. Sajnos karácsony környékén, kifejezetten ajándékok vásárlása miatt is eladósodik a társadalom 5-7%-a manapság. Az adatok azt mutatják, hogy a jövedelemmel rendelkezőknek több mint a fele minden évben hitelt is vesz fel az ajándékozásra. Az állandóan hiteleket halmozó, a hitelkeretét folyamatosan használók aránya pedig a jövedelemmel rendelkezőknek csaknem a fele. Ez borzasztóan magas arány."

Mire érdemes hitelt felvenni?

Börcsök Sándor szerint a gyorshitelek, személyi kölcsönök, hitelkártyák a legdrágábbak, ezek csak látszólagos megoldások, valójában azonban rossz eszközök az élet finanszírozásához: "A hitel, különösen a gyorshitel nem más, mint a jövőbeli bevételeink eladása előre, de borzasztóan magas áron. Másik oldalról a hitel mindig a jövő bevételeinek előre elköltése. Egyetlen előnye az, hogy ma, vagy legalábbis napokon belül megszerezhető az, amit így finanszírozhatunk. Ebben a gondolatban rejlik a válasz arra a kérdésre, hogy mire érdemes hitelt felvenni. Csakis olyan javakat érdemes hitelből finanszírozni, mely javak (áru, szolgáltatás, érték, bármi) nagyobb bevételt képes termelni, mint a hitel ára, a kamat. Egy benzines kerti traktor megvásárlása, amennyiben azzal értéket termelek, és akár a kerti munkák idejét tudom lerövidíteni, mely szabaddá váló időben már munkával bevételt termelhetek, nos, ez jó vásárnak tűnik. Egy autó, ha azzal időt nyerek, bevételt termelek, vagy közvetve nyerek valamit (pl. időben, frissen vasalt öltönyben érkezem egy tárgyalásra, így üzletiesebb benyomást keltve sikeresebb lehetek), az szintén jó befektetés, akár hitelből is megéri. Ha hőszigetelésre vagy a fűtés korszerűsítésére költök hitelből, de a fűtésszámlán egy-két év alatt behozom a hitel árát, akkor az szintén jó döntés lehet.

Veszélyes azonban hitelből finanszírozni az életszínvonal emelését, és kockázatos az életszínvonal megtartása hitelből pl. egy átmeneti állástalanság vagy bevételkiesés esetén. Ha ez tartósnak bizonyul, akkor az a világ legrosszabb hitelének bizonyulhat. Széchenyi István szerint 'az öncsalás esztelenség'. Ha a bevételünk csökken, akkor inkább a kiadásainkat kell - akár a végletekig - csökkenteni, mint hitelből pótolni a kieső bevételt. Ugyanígy kockázatos lehet bármilyen szórakozás vagy hobbi finanszírozása drága forrásból. Ez alól legfeljebb egy olyan erőgyűjtés, rekreáció lehet kivétel, ahonnan újult erővel, kipihenten, hatékonyabban érkezhetünk vissza a munkába."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.