földrajz Namíbia homok sivatag elhagyott helyek gyémánt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Komanskop nevű szellemváros ma már kietlen, a házakat lassan betemeti a sárgán izzó homok. De nem volt ez mindig így: egykor nyüzsgő falunak számított, ahol a betelepült gyémántbányászok hatalmas gazdagságot reméltek a környékbeli kincsektől. Elhagyatott helyek című sorozatunkban Hitler egykori kórháza után most Namíbia Komanskop nevű településéről olvashattok. 

Az elhagyatott város Namíbia déli részén, a Namib-sivatagban található. 1908-ban egy Zacharias Lewala nevű fekete munkás egy gyémántot talált ezen a területen, amit megmutatott főnökének, a német August Stauchnak. Miután világossá vált, hogy a terület igen gazdag gyémántban, nagyszámú német bányász telepedett itt le, nem sokkal később pedig a német kormány a vidéket "Sperrgebietnek", azaz tiltott területnek nyilvánította, és megkezdte a gyémántmező kiaknázását.

Az első bányászok nagy vagyonra tettek szert, így falujukat egy német kisváros építészeti stílusában építették fel; olyan közösségi épületek is találhatók itt, mint a kórház, bálterem, erőmű, iskola, színház és sportterem, de volt itt kaszinó, jéggyár és a déli félteke első röntgen-állomása, valamint itt épült Afrika első villamosa is.

/1403/Egy_h201431811249

A városka az első világháború után indult hanyatlásnak, ahogy a gyémánt lassan elfogyott, végül 1954-ben hagyták el teljesen. A sivatag karakterének köszönhetően a turisták ma térdig homokban járnak a házakban és a házak között. Kolmanskop a fényképészek népszerű célpontja, amennyiben egyedülállóan mutatható be, amint a sivatag fokozatosan visszaköveteli ezt a valaha virágzó városkát. Mivel a Namib-sivatag korlátozott területén található, a turistáknak külön engedélyre van szükségük a város meglátogatására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.