császármetszés szülés Jön a baba Hadas Krisztával Libero2015 Hadas Kriszta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Senkinek nem kívánom, sem anyaként, sem kívülállóként, hogy részese legyen olyan pillanatoknak, amikor megfagy a levegő a szülőszobában, amikor látni, érezni kell valaki reménytelen kínlódását. Nekünk a Jön a baba sorozat forgatásán kétszer volt ilyenben részünk.

Nem sír fel a baba!

Soha nem fogjuk elfelejteni Hadas Krisztával a látványt, amikor a negyedik gyermekét szülő Kovácsné Tóth Magdiban félig "megállt" a baba. Tudom, nem így kell ezt szakszerűen mondani, írni, mindjárt elmondom, mi is történt pontosan - de higgyétek el, rémisztő volt. (Gyorsan hozzáteszem, szerencsés vége lett, no para!)

Forrás: Kovácsné Tóth Magdi

Az történt, hogy a stramm, remekül táguló Magdi fájása a kitolási szakaszban pont akkor fogyott el, ért véget, amikor Bulcsú feje már kinn volt. És nem csak ő, hanem a köldökzsinór egy része is a babával együtt. Így aztán a következő fájásig nem igazán jutott levegőhöz a kis (illetve mivel 4 kiló feletti volt, inkább nagy) fiú. Mi azt láttuk, hogy Bulcsú feje lila, sötétlila. Nem pislog, nem mutat semmilyen életjelet, csendben van. Megijedtünk, nagyon. Persze nem szóltunk egy szót sem, és a szülésznő - roppant rutinosan - tette a dolgát: leszívta a baba orrát, száját, várta a következő fájást, csendes, nyugodt hangon biztatta Magdit. Az orvos is csak annyit mondott: "Magdi, a következő fájásra meg kell szülni a babát".

Jött a fájás, Bulcsú kicsusszant, és nem mozdult. Addigra már számos szülésen voltunk túl Krisztával, számos kisbaba születését könnyeztük meg, itt viszont azt láttuk, hogy Bulcsú egész teste lila, nem mozog semmije, nem sír, nem pislog. Magdi aggódva kérdezte: "Miért nem sír?" - a szülésznő pedig dörzsölte, masszírozta az újszülöttet, szívták le az orrát, száját. Így telt egy kb. fél perc - bár nekünk többnek tűnt. És aztán egyszer végre megszólalt a hang: Bulcsú sírt - Magdi pedig nevetett.

Forrás: Kovácsné Tóth Magdi

Alvás - az meg mi?

Így született meg a műsor egyik legnagyobb bébije a sorozat 1. évadában. Bulcsú azóta már lassan 1 éves lesz. Magdi a 4 gyerekes anyukák életét éli, ami leginkább azzal jár, hogy igyekszik a nap végére minden feladatot kipipálni, minden gyerekkel eleget törődni. De - valljuk be - ez ennyi gyereknél már sokak számára elképzelhetetlen mutatvány. Csaba, a családfő sokat dolgozik, és mire hazaér, addigra a gyerekek alszanak. Itt azért illik felsorolnom őket: a két kiskamasz lány Virág és Kamilla, a nagyobbik fiú, a 3 éves Bendegúz, és a kicsi, aki a kameránk előtt született: Bulcsú, aki igazán huncut baba: szépen fejlődik, sokat "beszélget", Bendegúz, a bátyó azt mondja: Bulcsúka az ő "legbarátja".

Bendegúz és Bulcsú Forrás: Kovácsné Tóth Magdi

Magdinak a házimunka őrli fel az energiáit, és sajnálja is rá az időt, mert annyival kevesebb jut a gyerkőcökre. Azt azért már sikerült elérnie, hogy a két nagylányt néha bevonja a házimunkába. Alvásra és magára sajnos még mindig túl kevés ideje marad, és elkelne neki még egy kicsit több segítség.

Ez a gyerek nem fér ki!

Természetes szülésre készült Fegyver Éva, sorozatunk 2. évadának egyik anyukája. Már este elkezdett fájni, hajnal 3-kor rendszereződtek a fájások, mi délelőtt értünk Hadas Krisztával Debrecenbe a klinikára. És bár addigra Éva bőven túl volt félnapnyi vajúdáson, a magzatvizet is leeresztették (neki szokatlanul sok volt belőle), fel is kelt, hogy a gravitáció segítsen, nevetőgázt is kapott, hogy ne szorongjon, hanem lazuljon, mégsem történt semmi. Nem tágult a méhszáj. Ráadásul a kisfiú valahogy nem jó irányba forgott, nem akart beékelődni, nyomakodott, furakodott, de nem jutott előbbre. A szívhang pedig ekkor már rendszeresen leesett a fájások alatt. A baba nem érezte jól magát benn. Nem volt veszélyben, de nem lehetett tudni, mi a helyzet.

Forrás: Fegyver Éva

És az orvos tudta, hogy ez nagyon nem jó jel. Éva most a harmadik babáját szülte, és a másodiknál veszélybe került az élete. Mivel ő pici és vékonyka (csupán 154 centi), a babája pedig jóval 3 kiló fölött volt, Bernadettet egy napos vajúdás után úgy hozta világra, hogy szétszakadt. Nagyon. Vérátömlesztést kapott, hosszan varrták, több mint egy hónapig fel sem tudott kelni az ágyból. Ennek ismeretében, és látva, hogy több mint félnapos vajúdás után sincs jelentős tágulás, az orvos döntést hozott: nem veszélyezteti a baba és a mama életét, inkább császármetszést végez. Félő volt ugyanis, hogy ha megvárják, hogy a természet végül elvégezze a dolgát és megnyissa a kis Lali előtt az utat, addigra Éva úgy elfárad, hogy képtelen lesz nyomni. És attól is féltek, hogy mi van, ha ismét szakad a szövet...

Amikor az orvos közölte a hírt, hogy Éva nem tágul, hogy így ebből nem lesz gyerek, akkor Éva összezuhant.
Ráadásul a műtőre is várnunk kellett, mivel ott rohamtempóban vettek ki egy 32 hetes kisbabát az édesanyjából, mivel levált a lepény. Drámai és feszült pillanatok voltak ezek.

Miért nem tudott megszületni?

Végül kiderült, hogy Lalika rossz irányba forgott, így nem tudta lefelé fúrni magát, át a csontos részen. A diagnózis: relatív fájásgyengeség ( az erős fájások ellenére sem tágult) és relatív téraránytalanság (a baba túl nagy a mama medencéjéhez képest).

Végül itt is minden jól végződött: Évát betolták a műtőbe és császármetszéssel vették ki a kis Lalikát, aki - ahogy ezt az orvos látta a műtét során - tényleg rossz irányba forgott. És 34-es fejméretével nagyon kegyetlenül tudott volna csak átnyomakodni a szülőcsatornán.

Forrás: Fegyver Éva

Azóta Lalika szépen növöget, már két hónapos múlt, tökéletesen egészséges, és talán az édesanyja is megbékél lassan az érzéssel, gondolattal, hogy harmadik gyermekét császármetszéssel hozta a világra.
Mert hiszen közhely, de azért mindkét esetre nagyon igaz volt: "minden jó, ha a vége jó"!

Van olyan, mikor az eljegyzést nem követi esküvő – Te várnál 50 évet egy férfira?http://www.life.hu/csalad/20150602-befolyasolja-e-a-kapcsolatot-a-jegybenjaras-hossza.htmlAhogy a nagykönyvben meg van írva: meglátod és megszereted, együtt jársz vele néhány évig, majd eljön a várva várt pillanat: térden csúszva megkéri a kezed, rá egy évre pedig hetedhét országra szóló lakodalmat csaptok. Végül természetesen boldogan éltek, míg meg nem haltok. Hát nem tökéletes történet? De igen, túlságosan is az. A valóság a legtöbbünk számára ennél jóval több bonyodalmat tartogat.CsaládThinkstockIzgalmas pillanatok - Várandósságod 17. hetének történéseihttp://www.life.hu/csalad/20150602-ez-tortenik-a-magzattal-es-a-kismamaval-a-terhesseg-17-heteben.htmlMagzatod a 17. hétben már két és fél deciliternyi magzatvízben lubickol. Ha eddig még nem érezted babád mozgolódásait, akkor most már bármelyik pillanatban beazonosíthatod. Izgalmas pillanatok ezek.CsaládThinkstockHajadon, szingli vagy kékharisnya - egy egyedülálló nőnek csak nyomorult élete lehet?http://www.life.hu/csalad/20150602-sikeres-szingli-nok-a-tortenelemben-akik-csalad-nelkul-is-boldogok-voltak.htmlHajadon, szingli, vénkisasszony - három szó, egyazon jelentés. Az egyedülálló nőket a történelem során számos megnevezéssel illették már, a szavak mögött pedig gyakran érezni lehet a társadalom ezen nők felé irányuló érzelmeit is: a szánalmat és sajnálkozást. Hiszen minden nő azért születik a Földre, hogy gyermeket szüljön és családanyává váljon, ebből kifolyólag pedig egy egyedülálló nő élete csakis csupa bánat és nyomorúság lehet. Remélem, te is érzed a szavak mögötti iróniát.CsaládNorthfotoVérlázító pazarlás - ezek a szülők több milliót költenek gyermekük szülinapi zsúrjárahttp://www.life.hu/csalad/20150601-luxus-szulinapi-zsurok-gazdag-gyerekeknek.htmlNéhány színes lufi, egy saját kezűleg sütött szülinapi torta és a hőn áhított Barbie baba vagy G. I. Joe - a legtöbb szülő általában ilyen meglepetésekkel készül gyerkőce szülinapjára. Vannak azonban olyan überszerencsés (?!) lurkók, akiknek szülei kimaxolják a szülinapi zsúr fogalmát, és csemetéjüket valódi luxuspartival és hozzá dukáló luxusajándékokkal lepik meg. CsaládNorthfotoTe felkészültél már a nyári szünetre? 5 szuper tipp, hogyan foglald le a gyerekethttp://www.life.hu/csalad/20150529-az-idei-nyar-legjobb-gyermek-taborai.htmlNyakadon a nyári szünet, de még fogalmad sincs, mivel fogod lekötni a lurkódat, amíg te dolgozol? Ha nincs vidéki nagyszülő, akinél a gyerkőcök kedvükre kitombolhatják magukat, akkor sem kell aggódnod! Az alábbi 5 nyári tábor garantált szórakozást és kikapcsolódást kínál kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt! CsaládThinkstockLombikbabát vállalni 42 évesen és 24 évesen is lehethttp://www.life.hu/csalad/20150529-jon-a-baba-hadas-krisztaval-reka-es-moni-tortenete.htmlA Jön a baba sorozat nem lehetett volna teljes lombikbabák születése nélkül. Ami miatt talán mégsem szokványos Móni (1. évad) és Réka (2. évad) története, az az életkoruk és a körülményeik.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.