A tesóprojekt

2015.06.12. 08:00

Azt mondják a családtervezésben járatos szakemberek, hogy testvérek között a két-három év korkülönbség az ideális. A szülés után ennyi idő alatt tökéletesen regenerálódhat az anyai szervezet, felkészül az újabb gyermekvállalásra, és különben is milyen jó, hogy ha a srácok együtt nőnek fel. Ha van kortárs játszópajtás, az a gyerekeknek klassz, a szülőknek pedig könnyebbség. 

Két-három gyerek összeveszés, verekedés nélkül is szépen elmolyolhat együtt. Egy gyerek többnyire pont akkora kupit csinál, mint kettő. Ráadásul, ha majd egy oviba, később suliba járnak, akkor munka előtt és után zaklatottan rohanva, nem a város két pontjára kell száguldani, szétdobálni, majd begyűjteni őket. Hát ez tényleg szuper!

Forrás: Thinkstock

Na de mi van akkor, ha nem tudjuk teljesíteni a plakátokon lágy fényekkel bevilágított, egymást nevetve ölelő, tökéletes család elvárt képét? Nincsenek népességgyarapító, a jelenlegi családpolitika szerint üdvözítő, három-négy gyerekes gondolataink, csak úgy, legjobb képességeink szerint élünk, elviselünk és örülünk. Mert mindenkinek mást dob a gép, amiért persze többnyire felelősek vagyunk, de a tökéletes család képe - legalábbis szerintem - nem a gyerekek számában meghatározandó. Látunk válás után szétszóródott nagycsaládokat, és a megfelelő kompromisszumok árán boldogan együtt élőket is.

Szóval szerintem mindenki akkor szüljön elsőre, másodszorra, harmadszorra és így tovább, amikor ő maga égető vágyat érez a baba után. Amikor fizikailag, lelkileg, idegrendszerének teherbíró képességét is figyelembe véve elérkezettnek látja az időt. Én a magam részéről például fütyülök a társadalmi elvárásokra, a barátok, kollégák - és mert egy öntörvényű barom vagyok -, a család igényeire is. (Bár szerencsémre gyerekvállalás terén sosem támasztottak megugorhatatlan elvárásokat felém.) Ez az én testem, az én energiám, és az én életem is. Szeretném tehát megnyugtatni azokat a nőket, akik nem vállalnak második gyereket. Nem kell a sarokba állniuk, nem rosszak, a sokat hangoztatott „magyar társadalom" számára nem haszontalan, egoista lények.

Forrás: Thinkstock

Kevés dolgot utálok jobban, mint az őszinte érdeklődés negédes mázába csomagolt, egyébként meg tolakodóan otromba kérdéseket. "Na, és mikor jön a második? Jól látom, jön az újabb baba?" – Nem jól látod! Csak még nem fogytam vissza, és lehet, hogy sosem fogok. Egyébként meg szájadat befogod, el lehet húzni, de nagyon gyorsan! Közöd van hozzá? – ezt válaszoltam volna sokszor, de nem mondtam, mert én is felvettem a megfelelési kényszeres, álságosan szégyenkező modort.
Az első gyerekemet alig 23 évesen szültem. Aztán a házasságom rapid összeomlása, a válás után nem az volt a cél, hogy nagyon gyorsan újabb donort keressek, hanem hogy a lányommal együtt a lehetősségekhez képest kiegyensúlyozottak legyünk. 16 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtaláljam a társamat, akivel azonnal gyereket akartunk. 39 éves voltam, amikor megszületett Zsiga.

Vannak, akik azt mondják, „Minek szül az, akinek már lassan a nagymamaságra kellene koncentrálnia?" Hát őket is szívesen elküldöm bárhová. Mert az ember lánya nem feltétlenül akkor szül, amikor az elviekben üdvözítő, hanem akkor, amikor végre elérkezett az idő. A többség nem karrierista, macsónő mivolta miatt lesz várandós 40 felett, hanem mert az élete, sokszor fájdalmas kacskaringók után akkor ért révbe. És utána még mindig ott van a kérdés: jöhet-e az újabb gyerek? Én negyven év felett, a második férjem havonta felhorgadó unszolásának ellenére sem vállalkoztam a harmadikra. Mert amikor a játszóház mászóvárának legfelsőbb emeletén a fiam után négykézlábazva beszorulok a gyerekcsúszdába, tudom, hogy ezt nem tudnám újrakezdeni. A munka után néha pihennem, aludnom is kell, különben összeomlok. Megnyugvással tölt el, hogy ezt a férjem végül tudomásul vette. Nem érzem magam silány alaknak. Most a nagy korkülönbség miatt, tulajdonképpen két egykét nevelek.

A LifeNetwork csatornán futó Jön a baba dokumentumsorozatom készítése közben volt olyan szereplőm, aki két nagyfiú után, az új, még gyermektelen férjének mindenáron babát akart szülni. 17 meg nem fogant lombikos beavatkozás, rettenetes fájdalmak, tipródások után, a 18. sikerült. Gyönyörű kislányuk van. A másik főszereplőm 11 évnyi próbálkozás után petesejt-donációval fogant, majd adott életet első babájának, és most már a másodikat tervezik. A harmadik két rosszul sikerült házasság után, 46 évesen a negyedik gyerekét megszülve végre a gyerekei és saját maga számára is ideális családot teremtett. A negyedik pedig már 35 évesen a negyedik babáját szülte, ugyanattól a férjtől. Nem konfliktusmentes, de szép, összetartó nagycsaládot hoztak össze. A tesók sokat gyepálják egymást, de a nap végén mindig összebújnak.

Forrás: Thinkstock

Ezzel mind csak azt akarom mondani, hogy nincs általános recept, szülői kiskáté. Mindenki akkor és úgy vállalja a tesóprojektet, amikor arra élethelyzete és ereje szerint készen áll. Ha mások által rákényszerített elvárások alapján gyarapítja a családot, az szerintem csak önmegalkuvós, fáradtan sírós-hisztis, vagy fogösszeszorítós, nehezen viselhető hősanyaszerephez vezet.

Végül pontokba szedem a kis és nagy korkülönbséggel születő testvérek jó és kevésbé jó oldalait:
Ha egymás után, zsinórban születnek a gyerekek az azért jó, mert

  • Rövid idő alatt kipipálod a gyermekágyas időszakot, a szoptatással, pelenkázással járó nehézségeket. Csak néhány évet kell kibírnod, és aztán alhatsz legalább négy órát egyhuzamban.
  • A testvérek remek játszópajtásai lehetnek egymásnak. Főleg, ha féltékenységből kifolyólag nem akarják megfojtani egymást. Amíg ők vonatoznak vagy babáznak, addig te szusszanhatsz egy kicsit.
  • Amikor együtt gurgulázva nevetve hancúroznak, az maga a színtiszta boldogság!
  • Később a logisztikai feladatokat, hogy kit mikor és hová kell vinni, egyszerűbben lehet abszolválni.
  • Nem kell mindenből újat venni. A babakocsit, üléseket, a ruhákat (főleg ha egyneműek) rögvest újra lehet hasznosítani. Nem kell a spájzban vagy a pincében a portól és dohtól megóvva évekig tárolni. A kis korkülönbséggel születő testvérek költséghatékonyak.

Ha egymás után, zsinórban születnek a gyerekek az azért nehéz, mert:

  • Az első években zombiként támolyogsz azt kívánva, hogy végre alhass egy kicsit.
  • A szoptatások, pelenkázások, pürésítések végeláthatatlan láncolatot alkotnak. Jó lenne már levetni a macinacit, és eljutni a fodrászhoz!
  • Az elmúlt időszakban egyetlen percet sem fordítottál magadra, és a férjedre sem. Kommunikációtok az aszexualitás jegyében szinte kizárólag a gyerekek körüli teendőkre korlátozódik.
Forrás: Thinkstock

Ha nagy korkülönbséggel születnek a gyerekek az azért jó mert:

  • Van időd szusszanni, aludni, és önmegvalósítva dolgozni, (nem anyai) célokat megvalósítani a két szülés között.
  • Nem kapkodva, megérve, a múlt hibáit kiértékelve tudsz koncentrálni az új babára.
  • A nagytestvér (ha nem őrjítően féltékeny) remek társ, óvó, vigyázó partner tud lenni a kismamaságban.
  • Idősebb fejjel már sok mindent másképp látsz, és megérve, szorongás nélkül tudod élvezni és értékelni az anyaságot.

Ha nagy korkülönbséggel születnek a gyerekek az azért nehéz, mert:

  • Már kijöttél a rutinból és most megint elölről kell kezdened.
  • Félbe kell hagyni a munkát, pedig már elértél ezt-azt. „Jaj, ennyi évesen hogy teremtek majd új egzisztenciát?"
  • Egy kamasz és egy kisgyerek sosem akarja ugyanazt csinálni. Sehogy sem lehet összeegyeztetni az igényeket.
Forrás: Thinkstock

Még sok oldalon át sorolhatnám a pró és kontra felvetéseket. De ennyi legyen elég. A lényeg, hogy többgyerekes anyának lenni mégis csak nagyon jó! Most, amikor életkorom szerint már feltettem a lemezen a B oldalt, amin a lassúbb számok vannak, amikor már a nagyszülők távozni készülnek, vagy már távoztak is, azt látom, hogy egy testvér nagyon megnyugtató lehet. Bármi is történik majd, a két gyerekem, akárhány év van is köztük, támaszai lesznek egymásnak. Akkor, amikor anya és apa már nem lesznek. Ezért is jó legalább egy tesó.

Hadas KrisztaanyaságtestvérekJön a baba Hadas KrisztávalLibero2015