A te gyereked is stresszel az iskola miatt?

Forrás: Thinkstock -
iskola szülő stressz diák tanulás tanár zaklatás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemzetközi felmérések szerint a gyerekek bizony legalább ugyanannyit stresszelnek, mint a szüleik. A stresszforrások közül pedig az iskola az egyik legmeghatározóbb.

Az iskolai stressznek környezeti, biológiai és pszichológiai okai egyaránt vannak. A környezeti okok közé tartozik, hogy a gyerekeknek ma jóval hosszabb időt kell az iskolában tölteniük, mint régebben, és többféle, iskolán belüli kihívással szembesülnek.

Forrás: Thinkstock

A gyermekek nemcsak szellemileg, de fizikailag is kimerülnek a hosszú napok, a nulladik, a hetedik és a nyolcadik órák, a fakultációk és a különórák miatt. Az iskolában töltött időhöz emellett még az utazást is hozzá kell adni, ami napi szinten ismétlődve és összeadódva szintén igen megterhelő lehet. A fentiek után hiába szabadul a gyermek az iskolából, a tanulási feladatok az iskolán kívülre is elkísérik őket a házi feladatok, sőt az iskolaszünetre és a vakációra kiadott feladatok formájában.

Két főnöknek kell engedelmeskedni

Az iskolai stressz további oka a tanuló kiszolgáltatottsága. A gyermeknek két "főnöke" van: a szülő és a pedagógus. Folyamatosan engedelmeskednie és alkalmazkodnia kell nemcsak az otthoni elvárásokhoz, de a tanárok előírásaihoz is. Az iskolapszichológusok azonban jól tudják, hogy a tanárok személyisége is sokféle, ami kikerülhetetlen módon rávetül pedagógiai munkájukra és a gyermekekhez való viszonyukra - időnként meglehetősen negatív formában.

Tanulni, tanulni, tanulni

Napjaink teljesítménykultusza is terheli a gyerekeket: a szülők gyakran nemcsak jó teljesítményt várnak el tőlük, hanem egyenesen a legjobbat, a maximálisat. A hibázást sok iskolában büntetik közvetlen vagy közvetett módon, ahelyett, hogy a tanulás egyik formájának tartanák. A gyerekeknek sokféle módon kell bebizonyítaniuk kiválóságukat: tesztet írnak, szóban felelnek, kitartó és lankadatlan koncentrációt várnak el tőlük. Fizikailag is egy helyben kell ülniük, esélyük sincs az egészséges működéshez szükséges mozgásmennyiségre. Ez azért is probléma, mert a stressz levezetésének egyik leghatásosabb módszere a testmozgás lenne.

Van, akinek zaklatással is meg kell küzdenie

Az iskolatársak között mindig előfordulnak olyan problémás gyerekek, akik további stresszforrást jelentenek. Csúfolódással, bosszantással, sokszor fizikai erőszakkal zaklatják a többieket, megtalálva azok gyenge pontjait. Ez gyakran olyan mérvű stresszt jelent, hogy a gyermeket pszichológushoz kell vinni, mert az osztályban tehetetlen a zaklatással szemben, otthon pedig nehéz elmondania, kifejeznie az iskolai frusztrációk személyes okait.

Sokkoló történetek, rettegő gyerekek

„Sajnálom, hogy meg akartad ölni magad! Legközelebb fejezd is be!" „Nincsenek barátaid, menj, és öld meg magad, hahaha." – Nem, ezek a mondatok nem egy akció-, esetleg horrorfilm egyik sötét jelenetében hangzottak el. Ezeket a megdöbbentő, egyben félelmetes sorokat egy gyerek írta, fenyegetésképp egy másik fiatalnak. A cybermegfélemlítés nem ismer határokat.

Félelem a jövőtől

A felsőbb iskolai osztályokban a jövőtől való aggodalom válik kiemelkedő stresszforrássá. A gyerekek bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy mi lesz velük egy-két év múlva. A világot még nem ismerik, szorongásaik révén még jobban felnagyítják az előttük álló jövőre vonatkozó félelmeket.

Forrás: Thinkstock

A szülő mint stresszforrás

Végül szót kell ejteni a szülők stresszéről is, amelyet hazavisznek a munkahelyről, vagy otthon generálják a párkapcsolati problémák miatt. Ez megjelenik a gyermek számára a szülő idegességében, túlzó vagy indokolatlan emocionális reakcióiban, a feszült családi légkörben, illetve pozitív modell nyújtása helyett rosszul alkalmazkodó viselkedésminták "tanításában".

Tizenéves menyasszonyok tragédiáihttp://www.life.hu/csalad/20150903-tizeneves-indiai-kislanyokat-kenyszeritenek-hazassagra.htmlMíg az esküvő a legtöbb nő számára az élete legboldogabb napja, a 15 éves Nasoin Akther aligha érezhette magát szomorúbban, mikor akarata ellenére kényszerítették hozzá egy 32 éves férfihez.Család--Európa legszebb tündérmeséi - Amikor egy földi halandó és egy királyi sarj találkozik 2. részhttp://www.life.hu/csalad/20150901-amikor-egy-kiralyi-sarj-egy-herceg-hetkoznapi-not-vesz-felesegul.htmlA Hamupipőke-sorozatunk folytatódik! Adott egy hétköznapi életet élő gyönyörű lány, aki csak álmodozni mer arról, hogy a daliás szőke herceg bekopogtat az ajtaján, lábára húzza az üvegcipellőt, a hetedhét országra szóló lakodalom után pedig boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az álombéli tündérmese sztori csak igen keveseknek adatik meg. Mégis akadnak olyan szerencsés Hamupikőkék, akik le tudták győzni az akadályokat, áthágták a rangkülönbségeket és királyi sarj feleségei lettek.Család--Miből lesz a cserebogár? - Íme, a jövő legcukibb sztárpárjai 2. részhttp://www.life.hu/csalad/20150831-hires-sztarbabak-akik-felnott-korukban-alomparok-lennenek-2-resz.htmlMiből lesz a cserebogár? sorozatunk folytatódik! Azt már korábbi cikkünkben megállapítottuk, hogy a kicsi György hercegnek a bájos Harper Beckhammel, valamint, hogy a sármőr Majoros Mariánnak Berki Krisztián szeme fényével, Natasa Zselykével kellene egyszer majd álompárt alkotniuk. Listánknak azonban még koránt sincs vége, jöjjenek hát a következő adag celebgyerekpárok!Család--Mateklecke szülőknek - Jogszabályok, amelyeket minden gyermekvállalás előtt álló párnak ismernie kellhttp://www.life.hu/csalad/20150831-tamogatasok-a-gyermekvallalashoz-tudnivalok-jogszavbalyok.htmlBabát terveztek? A közelmúltban nagyon sok olyan jogszabály született, amely gyermekvállalásra próbálja ösztönzi a fiatal párokat. Hogy egyszerűbben átláthassátok lehetőségeiteket, az alábbiakban lépésről lépésre végigvesszük a legfontosabb tudnivalókat. CsaládThinkstockA tudatos gyermektelenség árnyalataihttp://www.life.hu/csalad/20150813-5-no-tortenete-a-tudatos-gyermektelensegrol.htmlVannak nők, akik nem akarnak gyereket. Soha, semmilyen körülmények között. Az emberek többsége az ilyen vélemények hallatán általában szörnyülködve hitetlenkedik, hiszen "a nők alapvető hivatása az anyaság" és "egy nő csak az anyaság által tudja megtapasztalni a feltétlen és önzetlen szeretetet". De valóban önző, sőt szívtelen lenne az a nő, aki tudatosan dönt a gyermektelen élet mellett?CsaládThinkstockÚjgazdag elkényeztetett ficsúrok sokkolják a közvéleménythttp://www.life.hu/csalad/20150808-kinanak-kezd-elege-lenni-a-magamutogato-ujgazdag-fiatalokbol.htmlBiztosan te is láttál már gyönyörű sportautóval, egy köteg pénzzel, vagy méregdrága cuccokkal pózoló fiatalokat valamilyen közösségi oldalon. Ha máshol nem, egy korábbi cikkünkben mi is bemutattunk már egy válogatást a Dom Perignonban kezet mosó, pazarló milliárdos gyerekekről. Nos, a kínai fiatalok, úgy tűnik, kimaxolják a vérlázító rongyrázás fogalmát.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.