Óriási baki! Mégsem a 39 éve eltűnt unokát vitték el szenteste a nagymamához

Forrás: AFP/Frédéric Cirou -
unoka csalódás eltűnés DNS-teszt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Keserű csalódásba torkollott az elveszett unokájának megtalálása fölött érzett öröm a Május Téri Nagymamák néven ismert argentin emberi jogi csoport számára: téves DNS alapján vélték úgy, hogy egy 39 éve eltűnt unoka került meg.

A 92 éves María Isabel Chorobik de Marianinál szenteste jelentkezett egy nő azzal, hogy ő az asszonynak a katonai diktatúra idején eltűnt unokája, Clari Anahí, és ezt egy córdobai magánlaboratóriumban végzett DNS-vizsgálattal igazolta. Már Mauricio Macri argentin elnök is gratulált nekik, és „az igazságkeresés diadaláról” beszélt, amikor a hatóságok közölték, hogy a hivatalos génvizsgálatok szerint a vélt unoka bizonyosan nem Clari Anahí.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Frédéric Cirou

Az idős polgárjogi harcos életrajzírója, Juan Martín Ramos szombaton arról beszélt, hogy „kommunikációs hiba” történt, Mariani asszony „nagyon szomorú és megsebzett”, és aggodalomra ad okot az egészségi állapota. Ramos szerint sok dolog vár tisztázásra, így az, miként születhetett a hamis DNS-teszt, és hogy a nő miért hitte magát María Isabel Chorobik de Mariani leszármazottjának.

Mariani kis unokája, Clari 1976-ban, három hónaposan tűnt el, szüleit az 1976-tól 1983-ig tartó diktatúra pribékjei meggyilkolták. A Plaza de Mayo-nagymamák, akik a kormány Buenos Aires-i székhelyének címéről nevezték el magukat, még 400 eltűnt gyermeket keresnek. Hogy Clari Anahí él-e, nem tudni.

Micsoda jó étvággyal eszik a várandós Csobot Adél!http://www.life.hu/csalad/20151227-halaszlet-eszik-a-varandos-csobot-adel.htmlCsak úgy ragyog a boldogságtól Csobot Adél. Az alábbi tanúsága szerint a fiatal énekesnőnek nem csak a kedve, de az étvágya is jó. CsaládOrigoFeleségétől lett terhes egy férfihttp://www.life.hu/csalad/20151227-fernando-machado-es-diane-rodriguez-transznemu-ecuadori-par-babat-varnak.htmlFernando Machado és Diane Rodriguez úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozzák, szülők lesznek.Ők lesznek az első olyan transznemű ecuadori pár Dél-Amerikában, akik saját vérszerinti gyermeküket várják. Család--Apa lesz Eddie Redmayne, a Harry Potter film szereplőjehttp://www.life.hu/csalad/20151226-apa-lesz-eddie-redmayne.htmlA 33 éves Eddie Redmayne a legszebb karácsonyi ajándékot kapja: hamarosan apa lesz.Család--Így ébredezik a Berki családhttp://www.life.hu/csalad/20151226-igy-ebredezik-a-berki-csalad.htmlMár megint szuperédes fotót posztolt a Berki família! Család--Elolvadtunk Gerard Piqué és Shakira kisfiától: Tündéri fotó!http://www.life.hu/csalad/20151225-gerald-pique-es-shakira-kisfiatol-elolvadtunk-tunderi-fotot-posztolt-az-apuka.htmlAzzal már eddig is tisztában voltunk, hogy a férfiak kisbabával szexik. Azt is tudtuk, hogy a dögös sztárfocisták kisgyermekeikkel még vonzóbbak. Így pedig az, hogy Gerard Piqué kisebbik fiával, Sashával együtt szívdöglesztő, nem nagy meglepetés.Család--Álomszép kismamafotó! Janicsák Veca óriási pocakkal karácsonyozikhttp://www.life.hu/csalad/20151225-janicsak-veca-enekesno-januar-kozepere-varja-a-babat-pocakos-fotot-posztolt.htmlA bájos énekesnő január közepére várja első gyermekét. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.