Miklósa Erika állítja, örökbe fogadott kislánya rá hasonlít

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
örökbefogadás operaénekes hasonlóság kislány Miklósa Erika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az operaénekes egyetért azzal a feltételezéssel, hogy ami a szülő és a gyermek közötti hasonlóságot illeti, 10-20 százalékot tesz ki a genetikai örökség, a többi tulajdonság pedig még testi szinten is formálható.

Miklósa Erika és férje közel egy éve fogadták örökbe kislányukat. A művésznő elárulta, hogy gyermekük egyre jobban hasonlít rájuk – írja a Best.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Bibike nagyon mozgékony, aktív, energikus gyerek, pont olyan, mint Zsolt és én. Minden érdekli, mindent dobál, aztán kúszik utána, én meg szaladhatok a nyomába. A legtöbben csak féléves kor alatti gyereket akarnak örökbe fogadni, mert félnek, hogy már egy kiforrott egyéniséget kapnak, pedig a jellem még bőven alakítható, minden a szülői gondoskodáson múlik" – mondta Erika.

Nyílt levél egy exfeleségnekhttp://www.life.hu/csalad/20160303-nyilt-level-a-nonek-akinek-a-ferjet-gondolkodas-nelkul-elvettem.htmlTetteinknek következménye van, még akkor is, ha az adott pillanatban nem számolunk vele. Az alábbi levél írója saját bőrén tapasztalta meg, milyen is az, amikor a rózsaszín köd szertefoszlása után az embernek szembe kell néznie gyötrő lelkiismeretével. Család--Madonna követeli, hogy tartóztassák le az exférjéthttp://www.life.hu/csalad/20160303-madonna-elakarja-erni-hogy-fia-rocco-hazautazzon-hozza.htmlMadonna szerint fiát, Roccót az apja vette rá, hogy engedetlenkedjen, és csak azért se akarjon New York-ba menni az énekesnőhöz. A vita odáig fajult, hogy Madonna állítólag kijelentette: börtönbe küldené volt férjét. CsaládAFPRetrofotó került elő Király Viktor családjárólhttp://www.life.hu/csalad/20160303-kiraly-viktor-enekes-csaladjarol-reges-regi-kepet-posztolt-amikor-meg-o-es-testvere-kiraly-linda-is.htmlRéges-régen készülhetett az a kép, amit az énekes osztott meg a közösségi oldalán. CsaládFotó: Marton Szilvia - OrigoNádai Anikó kisfia felbolygatja az egész lakást - Cuki fotó!http://www.life.hu/csalad/20160303-nadai-aniko-elegge-aktiv-egesz-nap-elvan-a-musorvezeto-kisfia-cuki-foto.htmlA lassan nyolc hónapos Patrik igazi izgő-mozgó baba, aki egy percre sem hagyja pihenni a szüleit. Család--Szülei is elkísérték DiCapriót az Oscar-gálárahttp://www.life.hu/csalad/20160302-leonardo-dicaprio-az-apjara-vagy-az-anyjara-hasonlit-jobban.htmlLeonardo DiCaprio édesapja nem sokszor jelenik meg neves eseményeken, így volt ez egészen az Oscar-díjátadóig, ahol végre ő is megjelent. Család--Nánási Mici fotójánál csak a fánkja édesebbhttp://www.life.hu/csalad/20160302-nanasi-pal-lencsevegre-kapta-kislanyat-micit.htmlCsodásan fest Ördög Nóra és Nánási Pál kislánya. Nem csoda hát, hogy a büszke apuka imádja, ha csemetéje belibeg a kamerája elé. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.