Nyílt levél egy exfeleségnek

Először nem igazán gondoltam rád, úgy gondoltam, te a férjed problémája vagy, nem az enyém. Sose láttalak, semmit nem tudtam rólad, nem is érdekeltél. Az új élmények teljesen lekötöttek, minden pillanatban vele akartam lenni, és semmi más nem számított.

Amikor először töltöttem vele az éjszakát a házában, a kocsifeljárón, a hóban még látszottak az autód nyomai. Az ágy frissen volt vetve, én pedig izgatottan készültem a közös jövőnkre. Te voltál az utolsó, aki eszembe jutott, hiszen megkaptad a részed, a nyaralót és a gyerekek teljes felügyeleti jogát. Látszólag nem küzdöttél a bíróságon és békésen hagytad el a házat, csak néhány holmid volt még mindig a garázsban. Néhány hét elteltével azonban kezdett feltűnni pár dolog. Egy félig kiürült kézkrém a fürdőszobaszekrény sarkában, egy pár elhordott papucs a cipősszekrény alján, egy apró, madárformájú dísz, ami egy rég elfeledett családi nyaralásról származhat. A radiátor mögötti falon pedig egy zöld zsírkrétával felfirkált autó.

Találtam egy műanyag vödröt is tele tisztítószerekkel, illetve egy tiszta porrongyot a mosogató alatt. Első reakcióm az volt, hogy megmosolyogtam a tisztaságmániádat, mert annyira eltért attól, amilyen én vagyok. Aztán a vödör mögött elrejtve találtam egy hamutartót. Elképzeltem, ahogy néha titokban kiosontál a teraszra elszívni egy cigarettát, amit ő annyira ellenzett.

Szomorúság költözött belém, és hirtelen mindenhol a te jelenlétedet éreztem. Bűntudat és szégyen lett úrrá rajtam.

Néhány héttel a beköltözésem után, egy ködös estén váratlanul megjelentél. Hallottuk, hogy nyílik a garázsajtó, és te ott álltál a nyári ruháiddal, szandáljaiddal, nászajándékokkal, gyerekjátékokkal teli dobozok között, és kezdted bepakolni őket a kocsid csomagtartójába. Ő udvariasan odaugrott, hogy segítsen neked, de te visszautasítottad, és amikor felém fordultál, egyenesen a szemembe néztél. Váratlanul ért, már nem tudtam elrejtőzni előled.

Egyáltalán nem úgy néztél ki, ahogy elképzeltem: karcsú voltál, egy szűk farmer volt rajtad, szemeidben egyszerre tükröződött a szomorúság és a düh.

Én tettem ezt veled, és te most ott álltál büszkén, ám az összeomlás határán. Amikor az utolsó dobozt pakoltad be, ami tele volt csecsemőjátékokkal, láttam, hogy könnyek csorognak az arcodon, de egy szót sem szóltál. Én pedig csak néztelek, először kíváncsian, azután megindultan, végül pedig bűntudattal telve, hogy mindennek én vagyok az oka.

Azt akarom, hogy tudd, hogy észrevettem mindezt azon az estén, és csodáltam, hogy tudsz ilyen nyugodt maradni, miközben a pulóvered ujjával törölted le a könnyeidet. Azt akarom, hogy tudd, a pillantásod olyan volt számomra, mintha egy nyilat döftek volna belém. És tudtam, hogy ez a legkevesebb, amit megérdemlek.