A legfontosabb, amit a gyermekednek meg kell tanítanod: "Nem!"

Emocionális alapon már a születésétől kezdve alkalmazza a „nem” közlését. A sírás, amikor letesszük a kiságyába, az ajkak összezárása, amikor neki nem tetsző étellel kínáljuk – mind egy-egy ellentmondás a részéről. Amikor képessé válik a szavak képzésére, és rátalál a „nem” szóra, hirtelen megérzi, hogy ez számára az egyik leghasznosabb kifejezés. Innentől kezdve, ha valamit nem szeretne, egyszerűen csak azt mondja, hogy nem. Ám mi, szülők, a hirtelen jött engedetlenség válaszlépéseként módszeresen elkezdjük – ritka esetben szándékosan – letörni az önállóságának eme kifejezőeszközét. „Dehogynem szeretnél a nagyinál aludni! Márpedig hiába is ágálsz ellene, ezt meg kell enni! De igen!”

A játszótéren gyermekedhez odamegy egy másik, korabeli lurkó, és jelzi, hogy szeretne játszani az egyik homokozós lapátjával, amit ő épp nem is használ. Erre a tiéd gyorsan magához szorítja, és azt mondja, nem! Három dolgot tehetsz:

• Nem foglalkozol vele, csak akkor, ha esetleg összetűzés alakul ki a két fél között.
• Kiveszed a gyereked kezéből, és odaadod a másiknak, közben pedig felhívod a figyelmét arra, hogy az irigység nem szép dolog, és ő egyébként sem játszott vele.
• Megkérdezed, hogy miért nem szeretné odaadni? Elmondod, hogy ha ő most egyébként sem játszana vele, odaadhatná a másiknak, mivel később bármikor visszakérheti tőle. Ha odaadja, megdicséred, és elmondod, hogy ez egy kedves lépés volt a részéről, és ha mégsem adja oda, akkor is elfogadod a döntését.

Te mit tennél? A válaszhoz érdemes a következőt végiggondolnod: számodra az csak egy műanyag vacak, aminek semmi jelentősége sincs. A gyermeked számára azonban ez valami, ami az övé, aminek a sorsáról ő dönthet. Az autonómiájának szerves részét képezi, hogy ő rendelkezhet felette.
Az ilyen apró reakcióinktól is függ, hogy a gyermekünk mennyire tartja majd a véleményét mérvadónak a világban.

Azzal, hogy megtanítjuk gyermekünknek a „nem” szócska racionális használatát, az önérvényesítés alapját adjuk meg a számára. Megfelelő támogatással és neveléssel erre alapozva érhetjük el – együtt vele –, hogy képes legyen kiállni magáért és a döntéseiért, hogy később önálló és független felnőtté váljon.

Dilemmák sorával találjuk magunkat szülőként szembe, ha a „nem” szót szeretnénk gyermekünk tudatos gondolkodásába beépíteni. Ezek közül a három legfontosabb:

• Az engedelmesség dilemmája. Mi lesz, ha folyton ellenáll majd, a kéréseimet a fene nagy autonómiájára fogva nem teljesíti? Itt jön képbe a tudatos nevelés, az, amikor a szülő-gyerek kapcsolatnak könnyen látható és tisztán érezhető határai vannak. Ahogy a nagyvilágban, otthon se lehet mindig úgy, ahogy azt a gyerek szeretné. A „nem”-re való tanítás nem azt jelenti tehát, hogy mindig engedni kell. Ám elengedhetetlen, hogy partneri – mellérendelt – viszony alapján közelítsük meg gyermekünk igényeit. Nem szabad továbbá a dackorszakokat összetéveszteni a „nem” szóval való, felelőtlen dobálózással.
• Az óvodai, iskolai korlátok dilemmája. Nem fogják a pedagógusok szemtelennek, problémásnak tartani? A folyamatos visszajelzéseken alapuló nevelés révén ez vagy fel sem merül, vagy egyből kezelhető. Természetesen a pedagógustól, a csoporttól, a gyermek meghatározó temperamentumától is függ, hogy milyen képet kapunk vissza a gyermekükről: „Pistikének számos önálló gondolata van, és véleménye mellett határozottan kiáll” vagy „Pistike megkérdőjelezi a tankönyvben foglaltakat, ezzel pedig zavarja az órát”.
• A dacosság önállósulásának dilemmája. Nem válik belőle túl önfejű, ellentmondást nem tűrő felnőtt? Nem lehet eléggé hangsúlyozni, nem kell, hogy mindig a gyereknek legyen igaza! A gyógyszereket be kell venni, időben kell lefeküdni, télen sapkát kell venni, hiába is mond rájuk a gyermekünk nemet. Ez a nevelési alap nem azt jelenti, hogy a liberális vonalat tovább gördítve mindenről a gyerek döntsön. Ez kvázi egy felkészülési tréning azokra a helyzetekre, amikor nehéz lesz, de mégis tudnia kell nemet mondani.

Ez az, amit szinte lehetetlen felsorolni. Segíthet rossz döntéseket elkerülni, konfliktusokat röviden lezárni vagy épp elkerülni. Az ellentmondás tanításának sikeressége hosszú távon magabiztossághoz, szabad véleménynyilvánításhoz, önállósághoz, saját autonóm lényének tiszteletéhez vezet. Fontos, hogy ez nem egy konzekvensen bevethető verbális fegyver, számtalan tényezőt kell figyelembe venni az alkalmazása során. Az ellentmondás fajtái a szövegkörnyezettől, a címzett személyétől, valamint a közlés helyétől és módjától is függenek – másként mondunk nemet például egy tanárnak, egy főnöknek, vagy épp egy idegennek.

Ha most azt gondolod, ennek az egésznek nincs semmi értelme, akkor, kérlek, gondold végig, hogy szeretnéd-e, ha képes lenne a következő helyzetekben nemet mondani a gyermeked:

• Az óvoda udvarán játszik, amikor egy kedvesnek tűnő bácsi a kerítéshez hívja, hogy csokit adjon neki...
• Egy házibuliban van, és az iskola egyik legmenőbb diákja droggal kínálja, mondván, mindenki használja, nem nagy ügy...
• Már ivott alkoholt, de a barátja megkéri, hogy vigye el valahová kocsival; „Csak két sört ittál, azt ki se mutatja a szonda...”

Ha a válaszod igen, akkor bizony idő van! Kezdd el az ellentmondásra, a „nem” szó tudatos használatára nevelést. Ne gondold, hogy elég, ha a gyereked tudja, mi a helyes, tudnia kell nemet mondani is!