A 10 legjobb dolog abban, hogy 30 éves vagy

2017.01.07. 16:00

Hivatalosan 18 évesen az ember felnőtté válik, a valóságban viszont egyre gyakrabban tolódik ki a gyerekkor akár a húszas évek végéig is. Bár az önállósodás és az érzelmi felnőtté válás egy hosszabb folyamat, jobb esetben azért egy harmincéves férfi vagy nő ennek a folyamatnak már a végénél jár. Harmincéves korára a legtöbbünk nemcsak a világot, de a saját addigi életét is más szemmel kezdi nézni. Így volt ezzel egy amerikai tanárnő, Amanda Elder is, akinek következő írása a Huffington Postban jelent meg.

Néhány hónapja egy barátomnál töltöttem az estét. A gyermekeim mellett este kilenckor már úgy vonszolom be magam az ágyba, így nyugodtan mondhatom, hogy az elmúlt 10 évben hasonló nem történt. Le akartam hunyni a szemeim, de a szempilláimon maradt sminktől nem mozdultak. Az ágy nagy és kényelmes volt, de hiányzott a saját párnám. Nevettem magamon, miközben arra gondoltam, hogy tényleg 30 éves vagyok. Nem azért, mert unalmas és szürke lennék, hanem mert tisztában vagyok azzal, mit akarok az élettől, még ha az egy arcmosás lefekvés előtt, és az én pihe-puha saját párnám.

Megosztom veletek a tíz legjobb dolgot abban, ha 30 éves az ember.

Szeretem a testem.

Korábban szégyelltem a kis melleim, mostanra már úgy érzem magam tőlük, mint egy balerina. Élvezem, hogy melltartó nélkül is kiléphetek a házból, futhatok anélkül, hogy összeütköznének, és könnyedén túlesem az önvizsgálaton.

Már nem zavar, hogy kicsi a mellemForrás: Thinkstock

Tudok főzni és takarítani.

Nem ettem sajtburgert nagyjából egy évtizede, és annak ellenére, hogy régen megkérdőjeleztem a felsöprés hatékonyságát, most már napi háromszor csinálom teljes meggyőződéssel. Még azt a furcsa szokást is felvettem, hogy örömmel mosogatok éjszaka.

Elfogadom magam úgy, ahogy vagyok.

Már nem kell minden négyzetmétert leborotválnom azért, hogy nőnek érezzem magam. Azért próbálom elkerülni, hogy az arcomon mindenféle furcsa szőrök nőjenek, de nem borotválom úgy a karom, mint azelőtt a főiskolán. Nem zavar egy kis borosta, és még akkor is istennőként tekintek magamra, mikor már be lehet fonni azt. (Csak viccelek, azért nem hagytam fel mindennel.)

Önmagam barátja vagyok.

Korábban sokat foglalkoztatott, hogy mit gondolnak rólam, most azonban már nem befolyásol mások véleménye. Nem szükséges, hogy kedveljenek vagy megértsenek mások. Mindezt megkapom magamtól, és ha időről időre el is kap a bizonytalanság és kétely érzése, nem engedem, hogy eluralkodjon felettem. A belső dialógusom sokkal kedvesebb és megnyugtatóbb, mint bármi.

Önmagam barátja vagyokForrás: Thinkstock

Megvan a véleményem a dolgokról.

Korábban kedveltem néhány dolgot csak azért, mert mindenki más is. Például sok barátom szerette a Coldplay-t, így biztosra vettem, hogy nekem is tetszene, hát megvettem az albumukat. Most már nem a divat miatt kedvelek dolgokat, hanem egyszerűen csak azt figyelem, hogyan érzek a dologgal kapcsolatban. Tudom, mit érzek, és megbízom magamban, még akkor is, ha így az 1990-es évek rockzenéjét hallgatom.

Igazat mondok.

Nem mondom azt, hogy nem tudom, hol együnk, mikor én pho levest akarok enni. Nem mondom azt, hogy beteg a gyerekem, amikor az egyetlen ok, amiért nem akarok kimozdulni, az az, hogy a férjem sokat dolgozik, és csak szeretnénk otthon lenni együtt. Amikor hibázom, nem kifogásokat keresek, hanem csak egyszerűen bocsánatot kérek. Nem voltam mindig ilyen, ez az évekkel együtt jött. Nemcsak a lelkemnek tesz jót, hogy mindig az igazat mondom, hanem a kapcsolataimnak is.

Tudom, kik az igaz barátaim.

Ha ez nem is jelent rengeteg barátot, de ők nagyra becsültek, hiszen kiállták a távolság és az idő próbáját.

Tudom, hogy kik az igazi barátaim, akikre bármikor számíthatokForrás: Thinkstock

Táncolok.

Májusban egy barátom esküvőjén voltam, ami eszméletlen jól sikerült. Nem tudom, hogy ez az ő partiszervező képességüket dicséri, vagy éppen úgy álltak a csillagok, de lerúgtam a cipőmet, és egész este csak táncoltam. Sosem voltam az a táncolós fajta, hanem inkább az, aki félt a bálok és a koncertek előtt. Most azonban már nem érdekel, hogyan nézek ki, csak teszem, ami jólesik, és a tánc nagyon is jólesik.

Ismerem az adottságaimat, és használom is őket.

Az egyetemen pedagógiát tanultam, részben azért, mert szeretem a gyerekeket és az iskolát, részben azért, mert tisztában akartam lenni azzal, hogy milyen munkám lehet a végzésem után. Most emellett már az is számít, hogy mi a szenvedélyem, amit végre meg is találtam. Pár évvel ezelőtt nem hívtam volna magam írónak, de most már vagyok annyira magabiztos, hogy megbízzam a kreativitásomban, és annyira merész, hogy meg is osszam azt.

Kevesebbet aggódom.

Nem hiányoznak a sötét idők, de tisztában vagyok vele, hogy szükségesek a fejlődéshez. Tudom azt, hogy „minden elmúlik”, hiszen ezerszer láttam már megtörténni. Ha a férjem és én összezörrenünk, tudom, hogy úgyis kikeveredünk belőle.

Ha a férjem és én összezörrenünk, tudom, hogy úgyis kikeveredünk belőleForrás: Thinkstock
Harmincévesen nemcsak hogy használom a ránctalanító krémeket, hanem a hatékonyságukat is megkérdőjelezem. Tudom, hogy a külső megváltozik, így a belső még többet ér. Fiatalon a világhoz fordultam, ha irányjelzőre, megerősítésre vagy válaszokra volt szükségem, most azonban ilyenkor befelé fordulok, és ettől magabiztosabbnak, nyugodtabbnak és erősebbnek érzem magam. Ha engem kérdezel, harmincévesnek lenni elég menő.

 

öregedéséletcsaládkorfiatalokévek